Ember Ha így folytatjuk, bizonytalan jövő vár a szakértők szerint a gyerekeinkre A WHO szerint szinte egyetlen ország sem tudja az egészséges felnövekedést és a jövőben a megfelelő környezet kettősét biztosítani a mai gyerekeknek. Ember Egyre gyorsabban és gyorsabban érnek a lányok Miután világszinten tanulmányozták a mellfejlődéssel kapcsolatos adatokat, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a lányok ma egy évvel hamarabb lépnek a pubertáskorba, mint a hetvenes években. Ember Mi az R0 jelentősége a járványtanban? A koronavírus kapcsán az R0, vagyis az alap szaporodási ráta rendre előkerül. Mi ez a szám, mit fejez ki, és mik a korlátai? Ember Kijózanító hírek: az alkohol a várandósság minden szakaszában árthat a babának A héten napvilágot látott tanulmány szerint a várandósság alatti alkoholfogyasztás növeli az esélyét, hogy a gyermek értelmi zavarral és alacsonyabb testsúllyal születik. Ember Ezért őszülünk bele a stresszbe Nem csak arra jöttek rá, hogy mitől őszülünk meg erős stressz alatt, de arra is, hogyan lehet esetleg megállítani a folyamatot. Lőttek a hajfestékeknek? Tudás Egyetemi hallgató fejtette meg a száz éves talányát a fizikának A fizika egy évszázada adós annak magyarázatával, hogy ha nagyon vékony csőbe folyadékot töltünk, akkor a folyadék belsejében a buborék miért szorul be. Egy svájci egyetemi hallgató most megválaszolta ezt. Űr A Nemzetközi Űrállomáson megfordult a keringés néhány asztronauta vénájában Szokatlan keringési tüneteket figyeltek meg az űrállomáson dolgozóknál, egyes asztronauták vénáiban akadozott, de akár meg is fordult a véráram. Ez a jövő űrturizmusában még komoly problémát is okozhat. Techno Pókok inspirálták a következő generációs sebtapaszt Az elázott pókoknak köszönhetjük, hogy a műtétek után gyorsabb lesz a sebgyógyulás, és egy pacemaker beültetése is kevesebb szövődménnyel járhat. Ember A kanyaró évekkel a fertőzés lezajlása után is károsítja az immunrendszert A vírus durvábban odapirít a szervezetnek, mint hittük: átmeneti immunamnéziát okoz. Ember Zöld utat kapott az ebola elleni oltás November 11-én az EMA (European Medicines Agency) engedélyezte, hogy az amerikai Merck gyógyszergyártó cég piacra dobja a vakcináját. Másnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is előminősítette a terméket, így tehát a világnak immár hivatalosan is van gyógyszere a magas lázzal és vérzéssel járó betegséggel szemben. Tudás Íme az új, szexuális úton terjedő, szuper fertőzés, amely mindenkivel végezni fog Klímakatasztrófa, forrongó Közel-Kelet, Hong Kong – mi jöhet még? Esetleg egy az AIDS-nél is halálosabb nemi betegség? Techno Felejtsd el a sebtapaszt, itt az élő bőr! A 3D nyomtatás az orvostudományban is komoly előrelépést jelent, most éppen élő, a szervezettel kommunikáló szövetet állítottak elő a segítségével. Forradalom a sebgyógyítás területén? Idővel még az is lehetséges. Tudás Megtalálhatták az e-cigis megbetegedések okát Az e-cigi kezdetben a dohányzás egy biztonságosabb alternatíváját jelentette sokak számára, amíg nyáron a WHO károsnak nem nyilvánította a használatát. Nem sokkal ezután különös, a tüdő súlyos roncsolódását okozó, akár halálhoz is vezető járványsorozat jelent meg az Egyesült Államokban. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) most talán megtalálta az e-cigi tüdőkárosító hatásának az okát. De legalábbis jó nyomon vannak. Ember Hány forint egy emberélet? És mennyi lesz? – Kihívások a 21. századi egészségügyben Mi történik akkor, ha a jövőben felfedezik ugyan a betegségünk gyógymódját, de az túl drága? Egyáltalán ki és mi alapján dönti majd el, hogy mennyibe kerül egy emberélet, amikor már most is napról napra tűnnek fel egyre ígéretesebb kezelési módok?

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.