Ezek közé sorolható egy, az emberi agy által irányítható robotkar, melyet még 2012-ben mutattak be, illetve újabban drótnélküli, szélessávú BCI-k fejlesztése emberi használatra. A legújabb projekt pedig BCI által tenné lehetővé a kézírást mozgássérültek részére. A projektet Frank Willett, a Stanford kutatója vezeti.
A mostani kísérlettől nagyon kibukhatnak azok, akik az összeesküvés-elméletek közül az agyba ültetett chipekét favorizálják, hiszen a mindwriting alapja éppen valami ilyesmi. A tesztalany egy 65 éves férfi volt, aki egy súlyos gerincsérülést követően egy évtizeddel ezelőtt lebénult – a férfi agyába pedig beültettek két, 4x4 mm-es szenzort, amelyeken 100, hajszálvékony elektróda kapott helyet. A szenzorokat az agykéregnek a kézmozgást irányító területére helyezték. Az elektródák 100 idegsejt jeleit képesek rögzíteni, majd ezeket a jeleket továbbítják egy számítógép felé. A komputer pedig a beérkező jeleket alakítja át egy-egy betűvé.
A „mindwriting” (elmeírás) elnevezésű módszer mögött álló felismerés, hogy az agy nem veszti el azon képességét, hogy finom-motoros mozgásokra utasítsa a testet egy évtizeddel azután sem, hogy ezen parancsok kivitelezésére a test már nem képes. Sőt a kézíráshoz hasonló, komplikáltabb mozdulatsorokat a mesterséges intelligencia könnyebben és gyorsabban képes interpretálni, mint az egyszerűbb mozgásokat – mint például egy kurzor egyenletes tempójú csúsztatását egy egyenes mentén. Az ABC betűi ugyanis élesen különböznek egymástól, így a számítógép is könnyebben ismeri fel ezeket. Ezzel az új módszerrel a kísérleti alany (akire a kutatás csak T5-ként hivatkozik) több mint kétszer olyan gyorsan tudott írni, mint egy 2017-ben kifejlesztett módszer segítségével. A 2017-es kísérletben három végtag-bénult páciensnek (köztük T5-nek) ültettek be egy BCI-t, majd arra kérték őket, hogy képzeljék el, hogy a kezük és a lábuk segítségével mozgatnak egy kurzort egy monitoron megjelenített billentyűzet felett, majd klikkeljenek rá bizonyos billentyűkre. Magyarán az a megoldás a gépelés analógiája volt, míg a most, a Nature-ben közzétett kutatás a kézírás analógiájának fogható fel.
T5-nek most egy elképzelt tollal kellett betűket írnia egy elképzelt papíron, majd minden egyes betűt 10-szer kellett ezen a módon „papírra vetnie”, hogy a szoftver megtanulhassa, hogy az egyes beérkező jelek mely betűknek felelnek meg. A módszer eredményeként az alany közel olyan gyorsan volt képes szöveget létrehozni, mint egy nem mozgássérült egyén egy okostelefonon: mindez percenként 18 szót jelent, míg egy felnőtt 23 szót tud percenként bepötyögni a mobiljába. A végső cél ugyanis, hogy a páciens szöveges kommunikációs képességét visszaállítsák. Az algoritmust a Stanford Egyetem Neural Prosthetics Translational laborjában fejlesztették.
A szóban forgó BCI használatát a törvény csak kutatási célra engedélyezte, és a mindwriting több okból sem lesz széles körben elérhető a belátható jövőben. Először is tehát az egész metódus egy invazív, agyi beavatkozással kezdődik, ráadásul az egyes eredmények nem általánosíthatóak, mivel a kézírás az egyénre jellemző – vagyis a szoftvernek minden páciens esetén újra kell tanulnia a beérkező jelek interpretálását. Emellett még nagy teljesítményű számítógépre, vagy több masinából álló szuperszámítógépre van szükség. Illetve a rendszer beállítása szakember nélkül lehetetlen. A végső cél viszont (ami a kutatók szerint nem elérhetetlen) egy olyan technológia kidolgozása ezen alapelvek mentén, amely drótnélküli, bármikor rendelekzésre áll, és képes önmagát beállítani.