A floridai Cape Canaveralról indított kilövés rendben lezajlott, indítás után 2 perc 22 másodperccel a Dragon levált a Falcon 9 rakétáról és megkezdte útját az ISS felé. A rakéta 6 perc 42 másodperckor visszatért a Föld atmoszférájába és sikeresen landolt a kijelölt leszállóhelyen. 12:02-kor az űrhajó kinyitotta napelemeit. Ha továbbra is jól mennek a dolgok, néhány nap múlva megérkezik az Űrállomásra, ahol robotkarok fogják elkapni és a dokkolást segíteni. Április elejéig marad az állomáson, majd visszatér a Földre újabb szállítmányával.

A Space Exploration Technologies Corporationt még csak tizennyolc éve, 2002-ben alapította Elon Musk. Egy évvel előtte az akkor harmincéves Musk éppen egy oroszországi utazásra készült, mivel rakétát szeretett volna vásárolni és csak az ott árusított példányok fértek bele a költségvetésébe, annak ellenére, hogy addigra már nem kevés bevételre tett szert a Zip2 és a PayPal eladásával. Az útra elkísérte Jim Cantrell “űrtanácsadó”, aki előtte többek között a NASA-nál dolgozott, valamint a Francia Űrügynökség és a Szovjetunió közös missziójában segédkezett. Cantrell még évekkel később is fel tudta idézni az első hívást, melyet az üzletembertől kapott: “Elon Musk vagyok, internetmilliárdos. Én alapítottam a PayPalt és az X.comot. Eladtam az X.comot a Compaqnak 165 millió dollár készpénzért és a hátralevő életemet a tengerparton tölthetném Mai Taist iszogatva, de úgy döntöttem, hogy az emberiségnek multiplanetáris fajjá kell válnia a túlélése érdekében, és szeretnék valamit kezdeni a pénzemmel, ami megmutatja, hogy az emberiség képes erre, és ehhez szükségem van orosz rakétákra és ezért telefonálok most” - szólt a reklámszöveg, vagy, ahogy Cantrell hívta, elevator pitch.

“Olyan volt, mintha valamilyen televangelistával beszélnék” - mondta a tanácsadó, akit meggyőzött a beszélgetés, azonban az orosz atomtudósokkal nem ment ilyen simán a dolog.

Találkozót szerveztek a NPO Lavochkin és a Kosmotras vállalatokkal, de a híres amerikai sales pitch rájuk kevésbé tett pozitív benyomást, olyannyira nem, hogy (a memoárok szerint) nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint köptek a terveikre. A szakemberek képzetlennek találták Muskot, azonkívül nem szerették volna kapitalista célokra áruba bocsátani az eszközeiket. Egy évvel később visszatért a csapat, 2002 februárjában újra próbálkoztak, azonban az árban nem sikerült megegyezni. Az oroszok rakétánként nyolcmillió dollárt kértek, az amerikaiak kettőért adtak volna ennyit. Az üzletet nem kötötték meg.

Hazafelé a repülőgépen érkezett el a történelmi pillanat, megszületett a döntés: ha nincs más megoldás, a rakétát nekik kell megépíteniük.

Megalapították a SpaceX-et. Első főhadiszállásukat a Los Angeles külvárosában található El Segundóban található hangárban rendezték be, az első feladat pedig egy gáz generátor megépítése volt, melyet a Mojave sivatagban próbálták ki először. Fekete füstfelhő szállt az ég felé a teszt közben, de az eszköz működött. Ettől kezdve nem volt megállás, a gyártás gőzerővel beindult, hiszen az üzleti partnereknek ígért határidők igencsak szorosan voltak: az első motor megépítését 2003 májusára, a másodikat júniusra, a rakétatestet júliusra, minden más összeszerelését augusztusra tervezték be. A cégnél lényegében mindent, az áramköröket, napelemeket, szenzorokat maguk építették, hogy leszorítsák az árakat. A fő cél elsősorban nem is az volt, amiről később a SpaceX elhíresült, vagyis hogy behozta a kereskedelmi űrhajózást a köztudatba, míg előtte leginkább az államok hivatalos szervei intézték az űrprogramok szervezését.

A projekt csak az ugródeszka volt a távolabbi horizont eléréséhez, melynek fókuszában a Mars állt.

A kiinduló ötlet, a Mars Oasis szerint egy űrhajó a vörös bolygóra szállította volna a robotizált üvegházat, melyben a marsi földbe ültetett növények nevelkednek és a bolygó első oxigénatomjait termelik, miközben videó kapcsolaton át lehetett volna figyelni őket.

Mindezt azért, hogy újra megjöjjön az emberek kedve az űrmissziókhoz, újra átélhessék azt az izgalmat, amit a hatvanas években átéltek elődeink.

Az első megépített rakéta, a Falcon 1 tesztelése azonban kudarc volt. 2006. március 24.-én a Guam és Hawaii közötti Kwajalein Szigeten lévő kilövőállomáson a rakéta a magasba emelkedett, majd huszonöt másodperccel később tűz ütött ki a Merlin meghajtóban, a Falcon egyenesen a kilövőállomásra zuhant vissza. Az optimizmus annak ellenére nem hagyta el a csapatot, hogy már nem sok pénzük maradt további próbálkozásokra (számítások szerint további egyet engedhettek meg maguknak), hiszen egyetlen kilövés is hatalmas összegeket emészt fel. Folytatódtak a tervek és kezdődött az új projekt, a Falcon 9 létrehozása, mely a NASA hamarosan nyugdíjba vonuló űrsiklóját hivatott helyettesíteni. A Falcon 1 negyedik kilövési kísérletére 2008. szeptember 28.-án került sor. A helyszín megint csak Kwaj szigete. Indítás után másfél perccel a Kestrel meghajtó elkezdte működését, kilenc perccel az indulás után a Falcon 1 Föld körüli pályára állt.

Ez volt az első eset, hogy egy magáncég által épített, folyékonyüzemanyag-meghajtású rakétának ezt sikerült elérnie.

December 23.-án a NASA a SpaceX-et választotta partnerül az új projekthez, hogy a Nemzetközi Űrállomásra ellátmányt szállító, visszavonuló űrsikló helyére pótlást találjanak. Az 1.6 milliárd dolláros szerződés tizenkét útra szólt, így hamar bele kellet vágni a Falcon 9 és a hozzá tartozó Dragon kapszula fejlesztésébe. 2010 júniusában tesztelték először az új típusú rakétát, decemberben pedig a Dragon kapszulát. Két évvel később az űrhajó már a Nemzetközi Űrállomás felé tartott, a demonstrációs teszt keretében. Mikor elérte az ISS-t, nem sikerült elsőre dokkolni, időbe telt a megfelelő távolság kikalkulálása, mivel a lézeres távolságmérő rendszer az állomás nem megfelelő pontjáról kapott adatok alapján végezte a számításait, de végül a teszt sikeresen zárult. Az első valódi küldetése, melynek során már szállítmányt is vitt magával az űrhajó, 2012. októberében valósult meg.

A feladat sikeres kivitelezése után a Dragon a Csendes óceánba pottyant Kalifornia mellett. Az űrhajó legnagyobb előnye, hogy újrahasznosítható (három alkalommal), vagyis nem csak képes túlélni az atmoszférába való belépést és az óceánba csapódást, hanem lehetőséget ad rá, hogy a fedélzeten utazó érzékeny kísérleti minták is sértetlenül érkezzenek meg a földi laborokba. Ezek között időnként vannak az asztronautáktól származó vér-, vagy vizeletminták, melyek segítségével az űrben töltött idő emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálják, vagy éppen elő szállítmányok, például kísérleti egerek.

Az eredetileg tervezett tizenkét küldetés kibővítésével végül húsz alkalommal indult útjára az űrhajó, beleszámítva a tesztrepülést is.

Működése alatt majdnem negyven tonnányi szállítmányt juttatott el az ISS-re, és még többet hozott vissza a Földre, a CRS (Commercial Resupply Services) szerződés keretében. Mivel ez volt az első alkalom, hogy a NASA kereskedelmi partnerek bevonásával valósította meg az utánpótlás kivitelezését, később pedig a legénységet is ily módon tervezi szállítani, így a projekt egyfajta kiindulási pontként szolgál a költségek számításában is. Ha a most induló CRS-20 misszió is jól sikerül és a SpaceX megkapja a teljes, 3.1 milliárd dollárnyi jutalmat, ezt az összeget pedig elosztjuk a szállítmányok mennyiségével, láthatjuk: nagyjából kilónként nyolcvanezer dollárra rúgnak a költségek, ami valódi spórolást jelent az ügynökség számára, a régebbi, Space Shuttle által kivitelezett fuvarokhoz képest. Noha a kilövések nem mindig alakultak az eredeti elképzelések szerint, jelentősebb problémára és elmaradt szállítmányra csak egyszer volt példa.

A CRS-7 misszió során 2015-ben a merevítő rúd nem bírta a terhelést és eltört, ennek következtében az egyik héliumtartály elszabadult, a rakéta pedig az indulástól számítva két perc tizenkilenc másodperckor felrobbant.

A kapszula azonban az anomália alatt levált a Falconról, az óceánba csapódott, így újra lehetett használni. A mostani, utolsó CRS-20 küldetés egy hónapig fog tartani, a Dragon 1977 kilogrammnyi ellátmányt juttat az Űrállomásra, és tudományos kutatások eredményeit, valamint feleslegessé vált hardware-eket hoz vissza. A szállítmány részét képezi:

• 273 kilónyi legénységi ellátmány
• 53 kg felszerelés a jövőbeli űrsétákhoz
• 219 kg hardware
• egy kiló számítógép (alkatrész)
• 960 kg tudományos kísérletekhez szükséges anyag.

A csomagtartóban utazik az Airbus által kifejlesztett Bartalomeo platform, mely az Európai Colombus modulon fog elhelyezkedni. A kapszulák újrahasznosítása három repülést tesz lehetővé egy-egy eszköz számára, a C112-nek ezért, a szerződés lejárta nélkül is ez már az utolsó utazása lenne, hiszen 2017 februárjában és 2018 decemberében is járt már az űrben.

Mondhatjuk, hogy egy korszak lezárult, de megfelelőbb lenne úgy fogalmazni: egy újabb korszak kezdődik az űrutazásban, hiszen ami a SpaceX-el indult, az most már nemcsak velük, hanem más magáncéggekkel is folytatódik, elhozva a kereskedelmi űrhajózás napjait. A CRS második fázisa pedig valószínűleg a Crew Dragon “űrtaxi” bevetése lesz, mely már embereket is szállít az ISS-re, később pedig a Starship megkezdheti útját a régóta vágyott cél, a Mars felé.

(Fotó: Pixabay)