Elképesztő fegyverrel kísérleteznek Kínában, ami az amerikai Phalanx rendszernél is hatásosabb

2025 / 01 / 05 / Bobák Zsófia
Elképesztő fegyverrel kísérleteznek Kínában, ami az amerikai Phalanx rendszernél is hatásosabb
A Metal Storm fegyvert a kilencvenes években fejlesztette ki egy ausztrál feltaláló és Kína már 2000-ben érdeklődött a technológia iránt, de kínai kutatók most még hatásosabb verzióját hozták létre.

"Az első húsz percben azt gondoltam, hogy Mike egyértelműen bolond" - mutatta be annak idején Wayne Downing, az Egyesült Államok Hadseregének tábornoka James Michael O'Dwyert, aki a Metal Storm (Fémvihar) elnevezésű fegyver szellemi atyjaként híresült el. Az ausztrál feltaláló több mint egy évtizedet töltött a rendszer kifejlesztésével, míg sikerült elérnie, hogy a több tárral ellátott eszköz percenként akár egymillió lövedéket is ki tudjon lőni. A Metal Storm tulajdonképpen a római gyertya működési elvének továbbgondolásán alapszik, szorosan egymás után sorakoznak benne a lövedékek, amelyeket elektronikus gyújtással (számítógépes irányítással) lehet egészen precízen és gyorsan indítani. A fejlesztések során O'Dwyer cége, a fegyverrel azonos nevű Metal Storm létrehozott egy olyan verziót is, ami 36 tárral volt felszerelve, és elméletileg 1,62 millió lövedéket tudott kilőni egy perc alatt, igaz, ebből csak egy prototípust készítettek.

O'Dwyer a találmányt az Egyesült Államok Hadserege számára szerette volna értékesíteni, és sikerült is támogatást szereznie a fejlesztésekhez - ekkoriban fogadta el a Wayne Downing tábornok is a Metal Storm vállalat igazgatói pozícióját. Eközben a kínai kormány is elkezdett érdeklődni a technológia iránt, de a felvásárlásra tett ajánlatot O'Dwyer visszautasította. A fegyver azonban túl vonzónak bizonyult ahhoz, hogy Kína lemondjon róla, és a mérnökök elkezdtek dolgozni a rendszer továbbfejlesztésén.

Erre utal legalábbis egy decemberben publikált tanulmány, amiről a South China Morning Post számolt be január 4-én. A Journal of Detection and Control folyóiratban megjelent tanulmány fő szerzője Lu Xutao, a Kínai Északi Egyetem professzora, aki csapatával együtt egy még hatásosabb indítómechanizmust tervezett a fegyver számára. Az első tesztek alapján a berendezéssel lehetővé válik a percenkénti 450 ezer lövedék kilövése táranként. Ez felülmúlja az amerikai Phalanx CIWS védelmi fegyverrendszer teljesítményét is, amit a Raytheon gyárt, és ami egy perc alatt 3000-4500 lövedéket tud lőni.

A Metal Storm kínai változata egyelőre tehát még fejlesztés alatt áll, de a kutatók nagy jövőt jósolnak neki, a fegyver hatalmas tűzereje nagyban növelheti ugyanis a védekezés hatékonyságát. Bár az eredeti ausztrál/amerikai verzió végül nem futott be nagy karriert, de a fegyver az elképzelések szerint hasznossá válhat, segíthet még a hiperszonikus rakéták, valamint drónok elleni védelemben is. Keith Kingnek, a Fehér Ház korábbi kommunikációs mérnökének elmondása szerint a "fémvihar" nagy technológiai ugrást jelent a hagyományos katonai lőfegyverekkel összehasonlítva, és, amennyiben sikerül legyőzni a felmerülő technikai akadályokat, akár a hiperszonikus fegyverkezést is fokozhatja.

(Borítókép: Metal Storm, a képen az ausztrál fegyver egyik változata látható, Fotó: Raytheon)

Az amerikai hadseregnek van egy fegyvere, amitől úgy érzed, mintha lángolna a bőröd A “fájdalomsugár” állítólag a világ leghatásosabb tömegoszlató fegyvere, de hivatalosan soha nem használták élesben.


Hello Szülő! Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz?
A digitális kor szülői kihívásairól is találhattok szakértői tippeket, tanácsokat, interjúkat, podcastokat a Telekom családokat segítő platformján, a https://helloszulo.hu/ oldalon.
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
Számos jól felszerelt és változatos programokat kínáló csillagvizsgáló és planetárium várja az érdeklődőket, így nem volt könnyű dolgunk, amikor kiválasztottuk azt a kilenc helyszínt, amit szerintünk mindenkinek érdemes felkeresni.
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
Csillagfényes kalandok az egész családnak - Magyarország legjobb csillagvizsgálói
A modern csillagvizsgálók ma már igazi élményközpontokként működnek, ahol a tudomány és a szórakozás tökéletes harmóniában találkozik, így nem csak a csillagászat iránt mélyebben érdeklődőknek nyújtanak izgalmas kikapcsolódást, de a családi programoknak is ideális célpontjai lehetnek.
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Zsebpénz helyett karrier - Minden, amit a diákmunkáról tudni érdemes
Cikkünkben bemutatjuk a magyarországi diákmunka-piac helyzetét, a vonatkozó szabályozásokat, az adózási tudnivalókat, valamint a diákmunka előnyeit és a munkahelyválasztás szempontjait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.