Elon Musk teljesen fenntartható Földet ígér

2023 / 03 / 06 / Bodnár Barna
Elon Musk teljesen fenntartható Földet ígér
A hangzatos kijelentéseiről és vagyonáról ismert tech mogul, a Tesla, a SpaceX és a Twitter ügyvezetője azt mondta, a jövő felé vezető út tiszta és világos, egy fenntartható energia alapú civilizációra van szükség, amely elérése viszont csak tudatos és folyamatos befektetésekkel lehetséges.

Elon Musk a texasi Gigafactory (magyarul Gigagyár) nevű Tesla gyárban rendezett Befektetői Napon múlt szerdán beszélt arról, hogy az általa vezetett Tesla vezető szerepet fog betölteni abban, hogy a világ megszabaduljon a fosszilis energiától, és le tudja azt cserélni teljes mértékben fenntartható hordozókra. Az úgynevezett Master Plan 3 (harmadik mesterterv) alapján a Tesla csillagászati összeget, 10 trillió dollárt fektet majd még több elektromos autó gyártásába, hőszivattyúk lakóházakba és egyéb épületekbe való telepítésébe, a hidrogén ipari felhasználásába, valamint fenntartható üzemanyaggal működő repülőgépek és hajók építésébe.

Musk szerint az említett összeg nem olyan nagy, ha világgazdasági környezetben tekintünk rá. A fenntartható jövő felé út tiszta, nem kell hozzá sanyargatnunk magunkat, fáznunk, vagy elpusztítani a környezetünket, tette hozzá a milliárdos.

A terv része a világ energiatároló képességének 240 TWh-val történő bővítése, amihez csupán a Föld nikkelkészletének 30 százalékára lenne szükség, illetve természetesen vasra is, de az üzletembert ez nem aggasztja, hiszen ez a Földön leggyakrabban előforduló fém.

Az ilyen léptékű energiatermeléshez Musk szerint csupán a Föld felszínének 0,2 százalékát szükséges igénybe venni, többek között napelemek, és szélerőművek telepítésére.

A közel három órás eseményen nem sok részletre derült fény a tervvel kapcsolatban, többek között Musk arról sem beszélt, a többi általa vezetett vállalat - például az űrtechnológiai cég, a SpaceX - hogy veszi majd ki a részét ezekből a befektetésekből és fejlesztésekből. Ahogy arról már korábban írtunk, a Tesla egyes számú Mesterterve teljesült ugyan, a második, 2016-ban ígért újdonságok közel sem valósultak meg.

Megérkezett a Tesla harmadik "mesterterve", de nem győzte meg a befektetőket Sokan számítottak új autókra, de csalódniuk kellett.

A tervek szerint a Tesla jelentős részt vállalt volna a napenergia-iparban, több, új elektromos autó modellt, továbbá teljesen önvezető, "robotaxi" hálózatot hozott volna létre. Ehhez képest, bár a cég tényleg elindította a teljes mértékben napelemekből álló háztetőket gyártó és telepítő kezdeményezését, a projekt rendkívül lassan halad, a vásárlók pedig a magas árakra panaszkodnak. Ennek eredményeképpen a cég jelentősen átalakította az eredeti, ambiciózus terveket. Musk szerint a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy minden háztető különböző, ezért a napelemek is egyedi tervezést kívánnak, ami viszont rendkívül költséges, és időigényes feladat.


A Tesla Powerwall egy kompakt otthoni akkumulátor, amely a napelemes tetőhöz tartozik, és tárolja a napelemes tetővel megtermelt energiát, így bármikor árammal látja el a házat, éjszaka vagy áramkimaradás idején is. (Illusztráció: tesla.com)

A Tesla teljesen önvezető járművekkel kapcsolatos tervei sem teljesültek 2016 óta. Míg a Waymo és Cruise cég valóban sofőr nélküli, teljesen önálló járműveket dobott piacra, a Tesla más utat választott, név szerint a Full Self-Driving (FSD) (magyarul teljes önvezetés) szolgáltatás elindítását. Neve ellenére a mintegy 15 ezer dollárba (körülbelül 5.4 millió forintba) kerülő rendszer folyamatos ellenőrzést igényel az autót vezető személytől, gyakorlatilag csak segíti a sofőrt olyan funkciókkal többek között, mint az automata parkolás, sávváltás, illetve a közlekedési lámpák automatikus felismerése. Utóbbi szolgáltatás képes felismerni például, ha pirosra váltott a közlekedési lámpa, és ennek megfelelően lassítja is a járművet, azonban ehhez is a sofőr felügyelete szükséges.

Musk azt is ígérte, hogy a Full Self-Driving (FSD) segítségével a Tesla tulajdonosok passzív jövedelemre tehetnek szert, autójukat önvezető, fizetős robot taxiként forgalomba állítva, azonban úgy tűnik, egyelőre ez is csupán egy ambiciózus vízió marad. Néhány hónappal ezelőtt Musk azt is nyilatkozta, hogy a Tesla önálló, önvezető "robotaxit" hoz majd létre, ami azonban szembe megy a korábbi, FSD segítségével megvalósított, lakossági taxi szolgáltatás ígéretével.

(Borítókép: Getty Images/Michael Gonzalez)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.