Elvégezték az első ejtési tesztet egy eVTOL lítium-ion akkumulátorával 2022 / 12 / 28 / Bobák Zsófia

A Beta Technologies, elmondásuk szerint elsőként az eVTOL gyártók közül, elvégezték azt az ejtési tesztet, ami a légi járművekkel való repülés biztonságának felméréséhez szükséges és aminek során kiderült, hogy hogyan viseli az akkumulátor, ha 15 méteres magasságából a földre zuhan. A próba során egy 800 V-os, teljesen feltöltött lítium-ion akkumulátorcsomagot emeltek daru segítségével a magasba, majd kemény felületre ejtették, azt szimulálva, hogy mi történne, ha az eVTOL útja közben egy meghibásodás miatt lezuhanna és a talajhoz csapódna. Ahogy azt a Beta is írja, a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a légi járművek biztonságát többek között azzal garantálja, hogy kötelezővé teszi az üzemanyagtartályok ejtési tesztjét 50 láb, azaz 15 méter magasságból, a cég pedig a repülőgépekre és helikopterekre vonatkozó előírásokat most az eVTOL-ok akkumulátorjaira is alkalmazta. A teszt sikeresnek bizonyult, vagyis az akkumulátorok túlélték az esést és nem esett nagyobb kár bennük, az eredmények pedig segítenek az eVTOL-ok biztonsági tesztjeire vonatkozó szabályok pontosításában.
Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.