Érdekes felvételek láttak napvilágot a világ első hatodik generációs bombázójáról

2026 / 03 / 11 / Bobák Zsófia
Érdekes felvételek láttak napvilágot a világ első hatodik generációs bombázójáról
Először sikerült lencsevégre kapni, ahogy egy hatodik generációs lopakodó bombázót megtankolnak a levegőben.

A B-21 Raider a Northrop Grumman által fejlesztett amerikai lopakodó bombázó, amelyet a Légierő modernizálása céljával készítettek, és ami a gyártó elmondása szerint az első olyan hatodik generációs bombázó, ami valaha a levegőbe emelkedett. A B-21 nem csak stratégiai szempontból képvisel nagyon értékes újdonságot az Egyesült Államok hadiereje számára, hanem a ráfordított költségek terén is kiemelkedően “értékes”, vagyis nagyon drága: a Northrop eredetileg 550 millió dollárnál (183 milliárd forint) tervezte meghúzni egy-egy gép árát, de 2022-ben már 700 millió dollárról (234 milliárd forint) szóltak a becslések.

A B-21-es a nevét (B-21 Raider) a Doolittle-rajtaütésről kapta, ami egy második világháborús akció volt 1942-ben: ennek során a Pearl Harborért visszavágó amerikai erők Tokió bombázására indítottak B-25-eseket, amelyek szokatlan módon repülőgép-hordozó hajóról szálltak fel, nem a szárazföldről indultak. A kockázatos akciót James Doolittle alezredes vezette, és az amerikaiak sikerként könyvelték el a japánokat meglepetésként érő támadást.

“A rajtaütés számos későbbi fejlődés katalizátora lett az Egyesült Államok légi fölényének területén, és ez adta az inspirációt a „Raider” elnevezéshez,

valamint ahhoz az úttörő, innovatív szellemhez, amely áthatja azt a szakembergárdát, amely a B-21 létrehozásán dolgozik.” - mondja a Northrop Grumman a Raider kapcsán.

A gépet már 2024-ben elkezdték gyártani, és idén még inkább felpörgették a folyamatot, hogy 2027-re megérkezhessen az Ellsworth bázisra az első példány. A tesztek jelenleg is zajlanak, és néhány érdekes felvétel is előkerült a lopakodó legutóbbi légi útjáról.

A The War Zone által összegyűjtött képek és videók azt mutatják, ahogyan a B-21-et a levegőben tankolja egy KC-135R Stratotanker, amit a hosszú távra induló bombázók, vadászgépek és teherszállítók útközbeni feltöltésére fejlesztettek. A KC-135R Stratotanker közel hangsebességgel képes repülni, 15 000 méteres magasságban, így a legideálisabb körülmények között tudja üzemanyaggal ellátni a gépeket, anélkül, hogy a művelet közben nagyon le kellene lassulniuk vagy alacsonyra kellene ereszkedniük.

Mivel a B-21 tesztjei zajlanak már egy ideje, ezért nem kizárt, hogy ehhez hasonló tankolásra már sor került régebben is, de most először jelentek meg róla felvételek, amelyek tisztán mutatják a folyamatot.

(Fotó: Northrop Grumman)

Gyártásba került a világ legmodernebb harci gépe, a B-21 Raider Pedig csak két hónapja történt az első tesztrepülés.


Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Ha van telefon, amit mintha csak a sokat utazóknak találtak volna ki, akkor az a REDMI Note 15 sorozat.
RakétaAutószalon
További ajánlatok
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.