Kezdetben volt Elektro, Eric és George. Ők még az előző század arisztokratikusabb világába születtek bele, így nem is igen volt más dolguk, mint sétálni, cigarettázni, és beszédeket mondani. Később jött Unimation, az első ipari robot és elkezdődött a robotok valódi küldetése, az emberi rabszolgamunka kiváltása.

“Az emberi rabszolgaság rossz, bizonytalan és demoralizáló. A mechanikus rabszolgaságon, a gépek rabszolgaságán alapszik az emberiség jövője.”

- mondta Oscar Wilde és, bár még nem jött el az az idillikus világ, amit a költő vizionizált, ahol az ember felszabadul minden hétköznapi, monoton munka alól, hogy csak a szellemnek és léleknek éljen, ha körülnézünk a robotika legújabb fejlesztései között, már nem is tűnik olyan messzinek az utópia. Az, hogy átveszik tőlünk a fizikális fennmaradásunkhoz szükséges “robot” nehéz részét, és nem kell senkinek fagyos raktárakban, vagy futószalag mellett tölteni a napjait, jó dolognak könyvelhetjük el, a problémák ott kezdődnek, mikor átengedjük magunkat az antropomorfizálás hagyományának és elmossuk a határt ember és gép között.

Pedig a robotokat ember formájúra és emberi módon cselekvőre tervezni elkerülhetetlen bizonyos felhasználási területeken. A beteggondozásban, a házimunkában alkalmazott “hétköznapi robotok” (everyday robots) feladataiban, pincérkedésben, gyerekek oktatásában egy mosógépre hajazó fém láda valószínűleg kevésbé lenne alkalmas a munka elvégzésére és a bizalom kiváltására, mint egy nagy szemű, két kezű, kedvesen mosolygó műember. A gépek fejlesztésében a szoftver (gondolkodás) mellett a hardwer (külső) emberivé tétele is legalább olyan fontos lépés, hiszen a több szenzor, jobb érzékelés az interakciók javítását szolgálja.

A világ első “bőrt” viselő robotja H-1. A Müncheni Technikai Egyetem kutatói tavaly októberben mutatták be “őt” a nagyközönségnek. A vázát összekapcsolt szenzorok páncélja borította, mely ugyan kívülről egyáltalán nem hasonlít a mi rózsaszínes-sárgás-barnás csomagolásunkra, de a működési elve ugyanaz. A tizenháromezer érzékelőn keresztül beérkezett hatalmas mennyiségű adatot betáplálták a gép működési algoritmusába, így képessé vált a folyamatos tanulásra és a környezet hatékonyabb értelmezésére, ami pedig hatékonyabb interakciókhoz vezet.

H-1 ezt az interakciót egy öleléssel reprezentálta.

Az emberi bőr öt millió receptorral rendelkezik, amelyeken át folyamatosan érkeznek az adatok, csak mi ezt már megszoktuk. A gépek érzékelésének hasonló minőségűre upgradelése és a rengeteg információ feldolgozása óriási mérnöki feladatnak bizonyult, ez a magyarázata, hogy mindeddig nem létezett igazán hatékony robotbőr. H-1 szenzorainak újdonsága abban rejlik, hogy csak az érintés aktiválja őket, így az információ kisebb adagokban, egyszerre csak egy-egy régióból érkezik be, leegyszerűsítve a feldolgozási folyamatot. Csak úgy, mint a mi bőrünk esetében.

A legújabb innováció a robotok feladatvégzésének egyik nagy problémáját oldhatja meg. A robotikára épülő iparágak szempontjából nagy szükség lehet rá, hogy a gép képes legyen érzékelni olyan kifinomult érzékenységet igénylő állapotokat is, mint a törékeny tárgyak biztonságos tartásához szükséges nyomás, vagy a kézben tartott tárgyak hőmérséklete. A Torontói Egyetem laboratóriumában kifejlesztett AISkin pont ezt teszi lehetővé. Az AI nem a mesterséges intelligenciára utal, jelentése Artificial Ionic Skin, a műbőr ugyanis két, polarizált, ellentétes töltéssel rendelkező ionizált hidrogél ívből áll, melyek, egymással kontaktusba kerülve, érzékelő csatlakozást hoznak létre.

A mozgás, páratartalom, hőmérsékletváltozás az ionok elmozdulását eredményezi, az általuk generált energia elektronikus jelekké alakítva értelmezhető.

Az AISkin az emberi bőrnél sokkal rugalmasabb, míg a mi bőrünk ötven százalékos megnyúlásra képes, mielőtt elszakadna, a mesterséges változatnak négyszáz százalékos a hatékonysága. A bőrrel nem csak robotokat fognak felöltöztetni, hanem az embereket is. A hordható mérőeszközökhöz hasonlóan (mint például a Fitbit), képes lesz kielemezni a testi paramétereket, vagy akár a testfolyadékok biomolekuláit, biojellemzőit is. A kutatók szerint a mesterséges és organikus kültakaró nem sokban tér el egymástól:

“Ha vetünk egy pillantást az emberi bőrre, arra, hogy mi hogyan érzékeljük a meleget vagy nyomást, láthatjuk, hogy az idegsejtjeink ionokon keresztül szállítják az információt. Ez nem különbözik sokban attól, ahogy a mi bőrünk működik.”

Most már csak az a kérdés, vajon a jövőben a robotok fognak egyre inkább ránk hasonlítani, vagy mi rájuk. Ahogy Marshall McLuhan mondta: "Azok vagyunk, amit látunk. Mi formáljuk az eszközeinket, ennélfogva az eszközeink formálnak minket."

(Fotó: Flickr/kanijoman)