Bolygó

Ilyen lesz a Földön élni negyedmilliárd év múlva

Lényegében egyetlen szuperkontinens alakul majd ki, ahol nem lesz túl jó móka emlősnek lenni.
Ember

2050 posztapokaliptikus világában a polgárok életét előre megtervezi a mesterséges intelligencia és sokan vízivárosokban élnek majd

A Sony messzire kalandozott a valóságtól és bemutatta, hogyan is festhet a világ néhány évtized múlva, mikor a technológia még inkább átveszi az irányítást és a rengeteg klímamenekült újfajta életmódot választ magának.
Techno

A fülünkbe lesz ültetve és a testünk tölti a következő mobilunkat a rádiótelefonok atyja szerint

A 94 éves Martin Cooper mobiltelefonált a világon elsőként, 1973-ban.
Tudás

Abszurdan nézhet ki a kütyüfüggő emberiség nyolcszáz év múlva

Mindy, ez a 3D modell, azt mutatja be, hogyan fest az emberiség a jövőben, amelynek alkatát a technológiai világ és az evolúció alakította ki.
Űr

Öt kilométer hosszú, Föld körül keringő napelemfarmot építene Nagy-Britannia

A tervek szerint 2040-re elkészülő űrnaperőmű kapacitása nagyjából egy atomerőművének felelne meg, a megtermelt energiát pedig vezetékek nélkül sugározná vissza a Földre.
Űr

Akár egymillió embert is eltarthatna a Mars

Amerikai kutatók szerint a megfelelő technológiák alkalmazásával száz év alatt fel lehetne építeni egy önfenntartó, egymillió fős kolóniát.
Bolygó

Magyarországon sivatag, az Antarktiszon metropoliszok - ilyen lenne a világ, ha négy fokkal megemelkedne az átlaghőmérséklet

Nagyon más lenne, mint ma, de az apokalipszis valószínűleg elmaradna.
Űr

Mesés, sci-fi filmeket idéző videóban mutatja be a NASA az űrutazás jövőjét

Kilátó a Vénuszon, csónakázás a Titán végtelen óceánján, szabadesés egy távoli exobolygón – a NASA bemutat egy jövőt, amelyet a többségünk talán nem ér meg, de szívfacsaró csodák várhatják benne az utánunk következő generációkat.
Űr

Több kilométer nagyságú űrhajót tervez Kína

Az egyelőre kezdeti fázisban levő projektről nem sokat tudni, de az biztos, hogy az űrhajó akkora lesz, hogy az űrben kell majd összeszerelni.
Tudás

Tízezer évig működő óra épül egy hegy gyomrában Jeff Bezos birtokán

A Hosszú Jelen órájának mutatója évente egyszer mozdul a tervezője elképzelése szerint, a kakukk százévente egyszer bukkan elő. Az óra, amelyet csak hosszú gyaloglás után lehet majd elérni, a rövid távú gondolkodás helyett új perspektívát igyekszik adni az emberiségnek.
Tudás

Ötéves a Pokémon Go, de szemernyit sem csökkent a játékot övező őrület

Öt évvel ezelőtt a Niantic játékgyártó cég előrukkolt egy újdonsággal, melynek üzenete lényegében ez volt: "Mozdulj ki, fogd meg a telefonod, és szerezd meg hát mind!" A Pokémon Go - globális szinten - mindössze egyetlen nap alatt a legtöbbet letöltött applikáció lett, újdonsült játékosai pedig kétszáz napon belül dollármilliárdokat költöttek a játékon belüli extra funkciókra. Emellett az sem volt ritka 2016-ban, hogy úton-útfélen Pokémonokra vadászó emberekbe botlottunk. Aztán a kezdeti lelkesedés egyszeriben csillapodott. Legalábbis úgy tűnt.
Ember

A HUB Design House műhely-estjein összekapcsolódik a tudomány és az üzleti élet világa

A járvány utáni újrakezdés, a gazdaság újranyitása és a megváltozott világhoz való alkalmazkodás komoly kihívást jelent az üzleti szférának, a HUB Design House humán fókuszú innovációs klub eseményén hazai vezetők mondák el a gondolataikat.
Tudás

Ember 2.0 - a digitális másolataink túlélhetnek minket és átvehetik a helyünket

Az avatárok eredetileg isteni személyek voltak, akik leereszkedtek a Földre, anélkül, hogy valódi emberré váltak volna. Ma avatárok formájában lépjük át a digitális dimenziókat és már nem kell valódinak lenni ahhoz, hogy emberi külsővel éljen egy ágens virtuálisan.
Tudás

A fordítástechnológia jövője magyar szakemberek szemszögéből

A mesterséges intelligencia fejlődése vajon tényleg feleslegessé teszi a fordítók és a tolmácsok munkáját? Egy kérdés, ami szinte mindenkit foglalkoztat, ezért a válaszok nyomába eredtünk, méghozzá a témában jártas szakemberek segítségével.
Techno

Ezer robot végzi helyettünk a bevásárlást a jövő szupermarketében

A guruló dobozokra hasonlító robotok egyszerre akár ötven árucikket is kosárba helyeznek, méghozzá kevesebb, mint öt perc alatt.
Tudás

Az E-sport lehet a pandémia egyik nagy nyertese

Jelentősen nőtt az e-sport népszerűsége a járványhelyzetben, de a hagyományos sportok területén is egyre elterjedtebbek a virtuális tartalmak – hangzott el az ELTE PPK szombathelyi Sporttudományi Intézetének online Sportszakmai Napján.
Bolygó

Európában és Észak-Amerikában 2025-ben tetőzik a húsfogyasztás, utána viszont zuhanni kezd

2035-re pedig az állati eredetű élelmiszerek kilencven százalékának lehet növényi alternatívája egy friss tanulmány szerint.
Tudás

Örök búcsú, kicsit másképp: Zoomon közvetített temetés és az ezzel járó új etikett

Alapesetben talán sosem kellene egy mondatban használnunk a Zoom és a temetés szavakat, ám a pandémia oly sok minden mellett a végső búcsú formáját is megváltoztatta. De vajon hogyan tudunk alkalmazkodni az új helyzethez anélkül, hogy kínos helyzetbe hoznánk magunkat vagy a gyászoló családot? És egyáltalán: a 'zooneral' (zoom+funeral) lenne a jövő?
Tudás

Kísérleti jellegű fogkrém, ami a jövőben gyógyíthatja a földimogyoró-allergiát

A kutatók elképzelése szerint ha az allergiások naponta bevisznek akkora mennyiségű földimogyoró allergént, mint amekkorát egy kis darab fogkrém rejt, szervezetük idővel természetes immunvédelmet fejleszthet ki ellene. Ám a dolog rosszul is elsülhet.
Techno

Mi ez az egész NFT mánia, és hogy érhet egyetlen fájl húszmilliárd forintot?

Buta őrület vagy a gyűjtőszenvedély digitális szintlépése?
Tudás

2025-re kétmillárd eSIM-alapú okoseszköz lehet a világon

Az eSIM technológia globális térnyerését nagyrészt az 5G-s hálózatok indulásának és a pandémiának köszönheti: hazánkban jelenleg a Telekomnál működik, de más szolgáltatók is tervezik bevezetését.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.