Az Északi Áramlat vezetékeinek több ponton történő szivárgása Dánia és Svédország közelében az elmúlt időszakban jelentős mennyiségű metán kibocsátásával járt - az adatok azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi üvegházhatású gáz juthatott ki a csövekből, most kezdenek beérkezni. A pontos mennyiséget nehéz megbecsülni, mivel a vezetékek számos helyen eresztettek, a metán víz alatt történő környezetbe jutását pedig a magasból figyelő műholdak detektálják ugyan, de az általuk készített képek a mennyiségről nem adnak számot. Ennek oka az Európai Űrügynökség magyarázata szerint az, hogy a víz elnyeli a rövid hullámhosszú infravörös sugárzás nagy részét, amit a metán távoli érzékelésében használnak a műholdas megfigyelések során, ezért az űreszközök szenzoraiba kevés visszaverődő fény tud visszajutni, nehezítve a mérések precíz kivitelezését.

Egy korábbi teszt alatt ezt a problémát a mérnökök egy speciális képalkotó módszerrel próbálták kiküszöbölni, amihez a WorldView-3 és a Landsat 8 műholdak újfajta konfigurációját használták és sikerült is a Campeche-öböl területén lévő Ku-Maloob-Zaap olajmező egyik platformjának, a Zaap-C-nek a kibocsátását megmérni a segítségükkel. Az akkori számítások szerint az ultra-intenzív kibocsátási időszak alatt, 2021 decemberében a platform környékén összesen 40 000 tonna metán szabadult ki a légkörbe,

ami egész Mexikó éves olaj-, és gázkitermelésből származó kibocsátásának 3%-át tette ki.

Ez volt az első alkalom, hogy egy offshore egység metánszivárgásának értékeit külön-külön minden egyes kilövellés alkalmával figyelték és mérték az űrből, a jövőben azonban a projektet támogató ESA szeretné, ha globálisan minden metánkibocsátást monitorozni lehetne és az így beszerzett információra alapozva jobb döntéseket hozhatnának az egyes cégek/kormányok az üvegházhatású gázok kezelésének kérdésében.

Az Északi Áramlat vezetékeinek megrongálódása után fellépő szivárgás a Zaap-C eseténél is jóval nagyobb mértékű volt, legalábbis a GHGSat adatai szerint. A cég a vezetékek megfigyelésére állította a műholdjait, amelyek a víznek egy olyan területére fókuszáltak, ahol a lehető legerősebben tükrözte vissza a felszín a napfényt, így pontosabb méréseket lehetett végezni az űrből is.

Szeptember 30-án az egy helyen történő szivárgás becsült értéke elérte a 79 000 kilogramm/óra szintet,

ami rendkívüli mennyiségnek számít, figyelembe véve, hogy ez a metán környezetbe való kijutásának már a negyedik napján történt és a négyből csak az egyik szivárgási pont kibocsátását jelezte.

A GHGSat műholdjai által végzett mérések során ez volt az egyik legnagyobb kibocsátási érték, amit valaha detektáltak, pedig a cég többek között az olaj-, és gázmezők monitorozására szakosodott és egy év alatt 143 metrikus tonna szén-dioxidnak megfelelő (MTCO2E) metánkibocsátást regisztrálnak különböző helyszíneken. A műholdak szenzorai 500 kilométeres magasságból nagyjából 25 méteres precizitással határozzák meg a célpontjukat és a jelenleg hat műholdból álló konstelláció bővítésével a későbbiekben még pontosabb mérések kivitelezésére lesznek képesek.

Az Északi Áramlat vezetékeit számos más műhold is figyelte az űrből a szivárgás napjai alatt és a képek, ha a metán mennyiségéről nem is adnak számot, de jól mutatják a víz alól feltörő gázok hatását a felkavarodó vízfelszín révén. A Planet Dove (Gerle) űreszközei és az Airbus Pléiades Neo műholdja is gyűjtötte az adatokat és közvetített az eseményekről, amíg ki nem fogyott a metán a csövekből és véget nem ért a szivárgás. A becslések szerint az összes kijutó metán 300 000 tonnát tesz ki, annak ellenére, hogy a vezetékek a rongálódás idején le voltak zárva és nem szállítottak gázt. Ezek a számok azonban eltörpülnek az átlagos globális kibocsátási szinthez képest.

"Akármilyen nagy mennyiség is ez, az Északi Áramlat eresztése elhalványul az olaj-, és gázipar évi 80 millió tonnás kibocsátásával összevetve."

- írja az Európai Űrügynökség.

A Balti-tenger alatt futó két vezeték szinte egyszerre történő "kilyukadása" példátlan eset, emiatt számos szervezet állította rá a megfigyelő eszközeit a régióra, hogy kiderítsék, mennyi metán is távozott a csövekből, az ICOS (Integrated Carbon Observatory System) korábbi, szeptember 30-án kiadott jelentése szerint a kibocsátás mértéke megfelel egy Párizs méretű város, vagy egy Dánia méretű ország éves kibocsátásának. Az ICOS az adatgyűjtést a földi megfigyelőállomások segítségével végezte, amelyek Svédországban, Finnországban és Norvégiában találhatóak, ezzel kiegészítették a felhős idő miatt nehezen látó műholdak adatait. A szervezet szerint, ami az üvegházhatású gázok kibocsátásának szintjét méri szerte Európában és a tengerekben, a mostani eset is rávilágít annak fontosságára, hogy a klímaváltozás elleni lépéseket minél sürgősebben meg kell tenni, mivel a szén-dioxidnál jóval lassabban lebomló metán és más üvegházhatású gázok felhalmozódása kritikus szintet ért el.

A világ egyik, vagy a legnagyobb metánszivárgási esete, ami szárazföldön következett be, egyébként éppen idén történt Oroszországban, mikor januárban sok napon át óránként 90 tonna metán jutott ki a Raszpadszkaja szénbányából. Ezt szintén a GHGSat műholdjai monitorozták, amelyek arról is szolgáltattak adatokat, hogy a szivárgás nem csak januárban volt jellemző hanem előtte már hat hónapja zajlott a környéken.

(Fotó: Planet, Pleiades Neo, ICEYE, GHGSat, ICOS/NILU/Sabine Eckhardt)

Mindent megfigyel a Földön a nap huszonnégy órájában egy amerikai cég műholdrendszere Hogyan lehet szemmel tartani az egész Földet nap mint nap? Kell-e hozzá külön engedély, hogy egy vállalat mindent lefényképezzen a magasból? Az amerikai Planet cég munkatársa, H. Nagy Róbert térinformatikus ad választ a kérdésekre.