A modern orvostudomány újításai talán képesek a lehetetlenre: újrahúzzák az élet és a halál közötti határvonalat. Egyre több bizonyíték utal ugyanis arra, hogy a halált nem feltétlenül kell egy végleges állapotként felfogni, hanem bizonyos esetekben visszafordítható. Az úgynevezett reperfúziós technológiák, amelyek segítségével lehetővé válik az agy és más szervek újjáélesztésére, így aztán alapjaiban változtathatják meg azt a jelenséget, amit eddig halálnak gondoltunk. A témának a New Scientist szentelt egy hosszabb cikket – mi pedig lentebb ezt foglaljuk össze röviden.

Zvonimir Vrselja, a Yale Egyetem idegtudósa és csapata forradalmi kísérletet végzett: egy levágott sertés agyát négy órával a halál után egy speciális perfúziós géphez kapcsolták, amely különféle vegyületekkel teli oldatot pumpált az erekbe – igazi Frankestein-film, és akár csak a képzeletben, úgy a valóságban is meglepő eredmény született: az agykéreg színe visszaváltott rózsaszínre, az agysejtek ismét fehérjéket kezdtek termelni, és metabolikus aktivitást mutattak, mintha az agy még élne. Bár az öntudat jeleit nem lehetett felfedezni, az agy egyértelműen nem volt “halott” sem a szó klasszikus értelmében.

Mi a következő lépés? Az emberi agy. Ám azért itt már óvatos léptekre van szükség: az etikai kérdések ugyanis súlyosabbak, mint a disznók esetén. Hiszen nagy kérdés, hogy ha egy emberi agyat visszahozunk a sejtaktivitás szintjére, de a tudatot nem állítjuk helyre, az életnek tekinthető-e? És mi történik, ha valaki mégis egyfajta öntudatra ébred ebben az állapotban? Azonban amennyire nehéz a fenti kérdésekre választ adni, épp olyan óriási potenciált hordoznak ezek a technológiák. A kutatók például Alzheimer- és Parkinson-kórt orvosló gyógyszereket tesztelhetnek élő agysejteken, ami jelentősen felgyorsíthatja a gyógyszerfejlesztést.

Hogy ilyen esetben mi etikus és mi nem, mi az, ami még elfogadható, mindaz valójában egyetlen dologra vezethető vissza, arra, hogy mit tekintünk halottnak.

Mint az NS cikke írja, a halált sokáig az élettani folyamatok visszafordíthatatlan megszűnéseként határozták meg. Az Egyesült Államokban például a “Uniform Determination of Death Act” szerint az ember akkor halott, ha a keringési és légzési funkciók, vagy az agyműködés teljesen és visszafordíthatatlanul megszűntek. Azonban a baj tehát éppen az, hogy a “visszafordíthatatlan” szó a legújabb kutatások fényében nem biztos, hogy túl szerencsés választás. Egy 2023-as tanulmányban a kutatók például olyan emberek agyi aktivitását elemezték, akik életfenntartó gépről kerültek le. Meglepő módon, az agy bizonyos területei “fellobbantak”, és gammahullámokat – a tudatosság jeleit – mutattak, még percekkel a szívleállás után is. Más kutatások szerint egyes emberek tudatos élményekről számoltak be a szívleállásuk alatt.

A konkrét gyakorlati módszerekre rátérve látható, hogy hála az újonnan kifejlesztett, életmentő technológiáknak, kezd nagyon kitolódni az a határ, ahonnan valakit vissza lehet hozni. A reperfúziós sérülések jelentik az egyik legnagyobb kihívást a halott sejtek regenerációja során, mivel ezek akkor alakulnak ki, amikor az oxigénhiányos állapotban lévő szerveket hirtelen oxigénnel látják el. Ilyenkor az oxigén visszatérése intenzív kémiai reakciókat indít el, amelyek károsítják a sejteket és szöveteket. Ez a folyamat gyulladást, sejthalált és további szervkárosodást okozhat, ami akadályozza a regenerációt és a funkciók helyreállítását.

Vrselja és csapata nemrég azonban kifejlesztett egy “BrainEx” nevű gépet, amely gyógyszerek és speciális vegyületek segítségével megvédi a sejteket az oxigén visszatérésekor fellépő, fentebb bemutatott károsodástól. Ez a technológia volt az tehát, amivel sikerült sertésagyakat újraéleszteni, és ezen gép “testvér készüléke”, az “OrganEx” segítségével pedig egyéb szerveket is megőrizhettek hosszabb időre.

Az OrganEx már emberek esetében is alkalmazható a szervtranszplantációk esetében, aminek köszönhetően kitolódik az idő, ameddig a szervek életképesek maradnak a halál beálltát követően. A technológia különösen ígéretes lehet olyan emberek esetében, akik szívmegállás után kerülnek kórházba. A CARL (controlled automated reperfusion of the whole body) nevű eszköz viszont már nem transzplantációt segítő, hanem életmentő készülék: ennek a segítségével a szívmegállást szenvedett betegek 42%-át sikerült megmenteni, és ezek közül sokan normális kognitív funkciókkal fel is gyógyultak.

Habár akadnak tehát még tisztázandó kérdések, a kutatók abban azért egyetértenek, hogy az eddigi fekete-fehér határvonal – élő vagy holt – helyett egy szürke zóna kezd létrejönni, vagy bizonyos értelemben tágulni. Az emberi életért vívott küzdelemben ugyanis a határköveket eddig is egyre kijjebb raktuk a legkülönbözőbb újraélesztésre alkalmas technológiákkal és kezelésekkel. Az orvostudomány evolúciója azonban most sem állt meg, akit ma menthetetlen esetnek gondolunk, az holnap talán rutinszerűen megmenthető lesz – eközben pedig ismételten újra kell definiálnunk, hogy valójában mit is jelent az félelmetes szó, hogy “halál”.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/sasint)