Ember

Az emberek még közel sem érték el a maximális élettartamuk határát

"Ha van maximális határa az emberi élethossznak, még nem közelítünk hozzá" - összegzik a kutatók a vizsgálatok eredményeit, ami szerint 2060 környékén és utána sorra dőlhetnek meg az élethosszrekordok.
Techno

Egyre kevesebb a gabonasilókban történő haláleset és egy robotnak köszönhetően még kevesebb lehet

A Gabona Zsizsik gépet azért fejlesztették, hogy megkeverje, szellőztesse és feltörje az összeragadt szemesterményt a tárolókban, az első kereskedelmi alkalmazási tesztekre már sor került.
Ember

Kilencvennégy évesen meghalt a számítástechnika legismertebb törvényszerűségének névadója

Az Intel-alapító Gordon Moore annyira szerény volt, hogy zavarba jött attól, hogy 1965-ös jóslatából "Moore törvénye" lett.
Tudás

Ahonnan senki sem került ki élve: Tiltott emberkísérletek a XX. században

Josef Mengeléhez hasonló mészárosok nemcsak a náci Németországban léteztek; szinte nem volt olyan szeglete a világnak, ahol az orvosi etika és az emberi jogok ne sérültek volna a huszadik században.
Techno

Már mindenki számára elérhető a szolgáltatás, amivel az emberek a halott szeretteik virtuális másával beszélgethetnek

A Re;memory egy virtuális avatart hoz létre az elhunyt hozzátartozóról, amely képes beszélgetni is az élőkkel.
Techno

A modern VR-szemüvegek atyja olyan sisakot alkotott, ami a valóságban is megöli a játékost, ha veszít

Csak egy gondolatébresztő műalkotás - mondja a találmányáról Palmer Luckey, amit egyelőre ő maga sem mert kipróbálni.
Ember

A bárki számára elérhető öröklét karnyújtásnyira került egy alkalmazással

A személyes hangasszisztensek alig több mint egy évtizede jelentek meg az emberek telefonjain, majd nappalijaikban, de mára már hasonló formában bárki "túlélheti" a saját elmúlását is.
Techno

Már hét gyerek halhatott meg egy fojtogatós TikTok-kihívás miatt

A "blackout challenge" áldozatai mind tizenöt éven aluliak voltak.
Ember

A legkisebb és a legnagyobb halál – milyen hangot adnak ki a baktériumok és milyet a bolygók, amikor haldokolnak?

Két friss tanulmány is megjelent azzal kapcsolatban, amit akár a bolygók, akár a baktériumok halálsikolyaként is lehet értelmezni. Na de pontosan hogy is hangozhatnak ezek?
Ember

Meghalt a férfi, akinek először ültettek be genetikailag módosított sertésszívet

David Bennett két hónapja kapta meg a Revivicor cég génmódosított sertéséből származó szívet, de nem sikerült felépülnie a műtét után. Egyelőre nem adtak ki információt róla, hogy a donorszervet kilökte-e a páciens szervezete, de orvosa szerint a kialakuló fertőzések és a beteg műtét előtti rossz állapota is hozzájárulhatott a halálához.
Ember

Először figyelték meg, hogy mi játszódik le az emberi agyban a halál beálltakor

A halál beálltakor az agyi tevékenység mintázata nagyon emlékeztet az álmodáskor, az emlékek felidézésekor vagy a meditálásnál megjelenő agyhullámokra. Tényleg lepereg előttünk életünk filmje?
Ember

Visszatért a halálból hét diák, miután megfagytak a Præstø Fjord jeges vizében

Néha előfordul, hogy egy életben nem csak egyszer hal meg az ember. Csodáról szó sincs, ez esetben tudományos magyarázat is alátámasztja a történteket.
Ember

Svájcban engedélyezték az első olyan gépet, amivel bárki önmagán hajthat végre eutanáziát

A Sarco kapszula folyékony nitrogén alkalmazásával pillanatok alatt elkábítja a benne fekvő embert, akinél néhány perc múltán beáll a klinikai halál állapota. A gyártó Exit International a géppel a passzív eutanázia ma is alkalmazott módszereire kíván alternatívát biztosítani.
Ember

Melyik a leggyilkosabb méreg a világon?

Mi a mérgezőbb, a C-vitamin vagy a hangyaméreg, a kokain vagy a D-vitamin? És mi a legmérgezőbb anyag a Földön? – a látványos összehasonlításból kiderül.
Techno

Miért csapódnak a Teslák parkoló tűzoltó- és rendőrautókba?

Tizenegy baleset, tizenhét sérült és egy halott után vizsgálatot indított az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hatóság.
Ember

Halálba vezettek a lépcsők a New York-i látványosságon, ezért lehet, hogy örökre bezárják

2019-ben nyílt meg, de már a negyedik ember vetette le magát a mélybe arról a lépcsősorokból álló építményről, amelynek a tervezője szerint nem volt határozott funkciója: az emberek döntötték el, hogy mire használják.
Ember

Ma akár egy cég is chatbotot készíthet halott szeretteink adataiból, mivel a jogi környezet szabályozatlan

Újabb hullámokat kavart a Microsoft technológiája ami lehetővé teheti, hogy a mesterséges intelligencia segítségével digitálisan feltámasszuk elhunyt szeretteinket, majdnem úgy, ahogy azt a Black Mirror sorozatban láthattuk, bár android test egyelőre nem járna a szolgáltatáshoz. De ez nyilván csak idő kérdése.
Techno

Élve temetheti el áldozatát a silókban tárolt gabona, de már érkezik a megoldás a csapda ellen

Évente sok-sok emberi életet követelnek a gabonatároló silók, mivel a szemes termények tetejére lépve könnyen elsüllyedhet és megfulladhat az óvatlan munkás, de a technológia segítségével találtak megoldást a problémára.
Techno

Meghalt John McAfee, aki egy vírusirtó szoftverrel írta be magát a számítástechnika történetébe

Ügyvédje szerint a 75 éves férfi önkezével vetett véget életének egy spanyolországi börtönben.
Techno

Így fogod tudni megadni, hogy a halálod után ki férjen hozzá az iPhone-odhoz

Az Apple fontos újdonságot jelentett be a fejlesztői konferenciáján.
Ember

Mi történik, ha a krematóriumban radioaktív holttestet égetünk el?

2017-ben, Arizonában megtudták, és ezzel egy sokkal nagyobb problémára derült fény.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.