Ezek a villanyautó-gyártók Kína Teslái
2021 / 01 / 05 / Rácz Tamás
Ezek a villanyautó-gyártók Kína Teslái
Nio, Li Autó, Xpeng. Hallottál már róluk? Na ugye. Pedig mind a Teslához hasonlóan fényes, új csillagok.

Míg a világsajtó tele van a Tesla elképesztő 2020-as szárnyalásával, a kínai piacon legalább három, mifelénk teljesen ismeretlen autómárka jelentett még látványosabb gyártási növekedést - igaz, jóval alacsonyabb bázishoz képest.

Nio

A Nio tavaly több mint duplájára emelte gyártási mennyiségét illetve kiszállításainak számát, így 2020-ban 43.728 járművet juttattak el a vevőkhöz. A decemberi teljesítmény önmagában hétezer autó volt. A Nio a tőzsdén is hasít, részvényei értéknövekedése mellett a Tesla 743%-os tavalyi értéknövekedése is eltörpül: a cég értékpapírjaival a novemberi csúcson januári értékük 1112 %-án kereskedtek!


A Nio-paletta

A Nio EC6 crossover utastere

Li Auto

Ez a másik kínai autós startup összesen 32.624 kocsit gyártott le tavaly, pedig 2020 volt az első teljes üzleti évük. (A Tesla első modelljéből, a Roadsterből összesen nem készül 2500 darab sem - négy év alatt.)

A Li Auto  sikerterméke, a Li One szabadidőautó kissé kínosan emlékeztet a Volvo XC 90-re, 328 ezer jüanos (15 millió forint körüli) induló ára pedig elég meredek egy semmiből jött kínai kocsihoz képest, de a kocsi ezzel együtt kiváló fogadtatásnak örvend a hazai piacon. A cég részvényei a júliusi tőzsdei bevezetés óta még csak 150%-on állnak, de novemberben itt is volt egy erőteljes csúcs - lehet, hogy érdemes bevásárolni belőlük.


Li One

Xpeng

27.041 eladott autó 2020-ban, több mint duplája az egy évvel ezelőtti teljesítménynek: ezt tudta elérni a Xpeng két modelljével, a kissé nyomasztóan Tesla-orrú G3 crossoverrel és a P7 szedánnal. A cég részvényei szinte hajszálpontosan tükrözték a két nagyobb startup árfolyamainak mozgását.


Xpeng P7

A látványos, igényesen kidolgozott új kínai elektromos autók egyelőre csak az amerikai és európai gyártók kínai piaci terveit látszanak veszélyeztetni, de ha a gyártási felfutás növekedési üteme nem lassul (és miért lassulna), előbb-utóbb veszélyes új szereplők jelennek meg a nyugati világ belső autópiacain is.

Ez is érdekelhet:

2020: az év, amikor elkezdtük múzeumba küldeni a hagyományos benzines és dízel autókat Ez az év az autóiparban az elektromos mobilitásra való átállás meghirdetéséről szólt.

Az elektromos mobilitás vethet véget a SUV-mániának Amikor a hatótávolság és az energiahatékonyság kerül előtérbe, a divatot könnyen legyőzheti az észszerűség.

Nyolc technológiai trend, ami alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedet Ha a CES-re hagyatkozunk, néhány év múlva egy sci-fiben fogunk élni, robotbuszok, légitaxik és az embereket kiváltó robotok között. Ha mégsem így lesz, ez a nyolc trend akkor is biztosan nagyon hangsúlyos lesz a következő években.

 

 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.