A szóban forgó csillag, az SN 2018gv az NGC 2525 spirálgalaxisban található tőlünk nagyjából 70 millió fényévnyi távolságban. A csillagászok azért kezdték el egyáltalán figyelni az SN 2018gv-t, mert a segítségével próbálták mérni az Univerzum tágulását. A most közzétett videó körülbelül egy évnyi képfelvételek sorrendbe állításával készült. A csillag eleinte a legfényesebb pont a galaxis szélén, majd gyorsan kialszik, és szinte teljesen eltűnik a szemünk elől.

A csillag fehér törpeként egy kettős naprendszer egyik magját alkotta, idővel pedig anyagot szívott magához a másik csillagból. Ezután elkezdett felforrósodni, felfúvódott, majd Ia típusú szupernóvává alakult – így nevezik a kettős vagy többes naprendszerekben kialakuló szupernóvákat. Mint fentebb említésre került, a hasonló események nem csak látványosak, de a csillagászok számára roppant fontosak, mert ezek segítségével mérik az Univerzum tágulását, és számították ki 30 év alatt a Hubble-állandót. A hasonló, Ia típusú szupernóvák ugyanis mind egyforma fényességgel tetőznek, ezért standard gyertyáknak is nevezik őket, és amolyan kozmikus mérőszalagként funkcionálnak. Mivel ugyanis a tetőzés mértéket ismerjük, a fénysebesség pedig állandó, ezért ha megfigyeljük, hogy az égen milyen fényes a szupernóva, akkor ezen adatok segítségével kiszámítható, hogy a szupernóva galaxisa mennyire távol helyezkedik el tőlünk. Végső soron pedig több hasonló megfigyelés segítségével kiszámolhatjuk az Univerzum tágulásának sebességét, amit tehát a Hubble-állandó.

A Hubble-állandó egyébként nem annyira konstans szám (épp ezért Hubble-paraméternek is szokás hívni), mivel „a feltételezések szerint az idővel változik az univerzum gravitációban részvevő összetevőinek hatására”.

(Kép: wikimedia commons)