Ezért őszülünk bele a stresszbe

2020 / 01 / 23 / Felkai Ádám
Ezért őszülünk bele a stresszbe
Egereken fedezték fel egy kísérlet alatt, hogy azok az őssejtek, melyek a bőr és a szőrszálak színéért felelősek, fokozott stressz hatására elkezdenek roncsolódni.

A jelenségre egy kísérlet kapcsán figyeltek fel, mely során a sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen kifehéredtek. A nemzetközi kutatócsoport nyilatkozata szerint ezután arra jutottak, érdemes megvizsgálni, hogyan lehetne akár a természetes, a korosodás következményeként fellépő őszülést megelőzni.

Ősz egerek és emberek

Az emberek a harmincas éveik közepétől kezdhetnek őszülni. Hogy pontosan mikortól lesz mákos a frizuránk, azt úgy tippelhetjük meg a legjobban, ha felidézzük, hogy a szüleink haja mikor kezdte elveszíteni a színét. Magyarán az őszülés normális esetben az öregedés és a gének összjátékaként jelenik az élet bizonyos szakaszában. Ugyanakkor a jelenség kialakulásában környezeti tényezők (úgy mint a stressz) is szerepet játszhatnak. Ezidáig azonban a tudósok nem ismerték, hogy a stressz pontosan milyen úton váltja ki ezt a jelenséget.

A Nature magazinban publikált tanulmány mögött a Harvard és a São Paulo egyetemek kutatói állnak, akik arra jutottak, hogy a jelenség a melanin – a szőr és a bőr színét adó anyag – termeléséért felelős őssejtekhez köthető. Kísérletükkel pedig nem csak a stresszes folyamatok és az őszülés közti kapcsolat létére találtak bizonyítékot, de ennek a pontos mechanizmusát is sikerült feltárniuk.

Aki stresszel, hamar megöregszik

A fájdalom az egerekben adrenalin és kortizol (a stresszhormonok) vérkeringésbe bocsátását okozta, és ez gyorsította a szívverést, megemelte a vérnyomást, és az idegrendszerben is hatást váltott ki – magyarán akut stresszes folyamatot indított be. Mindez felgyorsította az említett őssejtek pusztulását.

A kutatók persze sejtették, hogy a stressz nem tesz jót a szervezetnek, de a következmények súlyossága még őket is meglepte: pár nap alatt az összes pigment regenerációért felelős őssejt elpusztult. A károsodás pedig visszafordíthatatlannak bizonyult. Egy következő kísérletben pedig azt vették észre, hogy megállíthatják az őszülést, ha az egerek vérnyomáscsökkenő gyógyszereket kapnak.

Végül pedig összevetették a fájdalomtól szenvedő egerek (nos igen, nem túl barátságos kísérlet ez, részemről akkor már inkább maradhat az őszülés) génjeit más egerekével, és így sikerült beazonosítaniuk azt a fehérjét, mely az őssejtek károsodásáért felelős.

Ez utóbbi egy ciklin-dependens kináz (CDK), vagyis egy sejtciklus szabályozásában szerepet játszó fehérje. Amennyiben ezt a fehérjét elnyomták, a kezelés megelőzte az őszülést.

Kiönthetjük a hajfestéket?

Elviekben tehát ki lehet fejleszteni az említett CDK hatását elnyomó gyógyszert, mellyel megelőzhetővé válna az őszülés. Ugyanakkor a már megőszült hajat nem lehet ilyen módon visszaállítani. A tudósok számára egyébként ez csak egy lépcsőfok, amely egy hatásos gyógyszer kifejlesztéséhez vezet. Illetve úgy általában többet tudnak most már arról, hogy a stressz miként hat a szervezetre.

(Kép: Pixabay)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.