A Facebookot (The Facebookot) 2004-ben azzal a céllal indította el Mark Zuckerberg egyetemi társaival együtt, hogy összekösse egymással a Harvard diákjait egy egyszerű közösségi platform révén. Az oldal eleinte egészen minimalista módon működött: nem voltak játékok, posztok, hírek, linkek, sem messenger, csak a felhasználók, akik bejelölhették egymást ismerősnek. A platform zártkörű volt, csak a Harvard hallgatóinak szólt és mindössze ennyit nyújtott az emberek számára: a lehetőséget, hogy online felületen is kapcsolatba léphessenek egymással, láthassák, ki kinek az ismerőse és vizuálisan is megjelenítsék a kapcsolati hálójukat. Az oldal azonban már ekkor is könnyen addiktívvá válhatott, így hamarosan megkezdődött a nyitás más egyetemek és másfajta funkciók felé is. A lényeg azonban a helyi, zártabb és biztonságosabb közösségek kialakítása volt, a valós barátságok kiterjesztése.

"Még ha valaki rosszul is nézett ki egy fotón, soha senki nem írta volna ezt le: elvégre találkoznunk kellett egymással a való életben is."

- emlékezett vissza a kezdetekre Andy Wu a Harvard Business Reviewban, aki szerint eleinte még a negatív kommenteket is kerülték az emberek.

Ekkor még talán Zuckerberg sem gondolta volna, milyen mértékben változik majd az oldal az évek során: egy 2004 júniusi interjúban arról beszélt, hogy a The Facebookot nem azért hozta létre, hogy valami hatalmas dolgot alkosson vele, hanem azért, mert unatkozott. "Olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Könnyen elunom magam és a számítógépek érdekelnek. Ez a két fő mozgatórugó." - avatta be a Harvard Crimson íróját, Michael M. Grynbaumot. A platform potenciális anyagi hasznát illetően is hasonlóan visszafogott módon nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy a Facebook szerepe számára nem a profitban rejlik.

"Csinálhatunk egy csomó pénzt - de nem ez a cél.

Bárki a Harvardról szerezhet munkát és csinálhat egy csomó pénzt. De nem mindenkinek lehet a Harvardon közösségi hálója. Ezt többre értékelem erőforrásként, többre, mint bármennyi pénzt."

A zártkörű közösségi háló az idő során átadta a helyét egy mindenki számára elérhető, globális gigahálózatnak, amelyet jelenleg naponta több mint kétmilliárd ember használ és amelyre jóformán bárki regisztrálhat, aki rendelkezik internetkapcsolattal. A cél tulajdonképpen változatlan, csak éppen jelentősen kibővült: immár egy határokon és kontinenseken átívelő közösség megteremtése a fókuszpont.
"A legnagyobb lehetőségeink most már globálisak - úgy mint a jólét és a szabadság terjesztése, a béke és a megértés hirdetése, az emberek kiemelése a szegénységből és a tudomány fejlődésének előmozdítása[...] A Facebook ezt képviseli, hogy közelebb hozzon minket egymáshoz és globális közösséget építsen." - magyarázta Zuckerberg 2017-ben publikált manifesztójában.

Tud azonban az egész világ népességét bevonó háló ugyanolyan közvetlen élményt nyújtani, mint egy sokkal exkluzívabb közösség? Léteznek még ma is valódi barátságok a Facebookon vagy a túl sok ember jelenléte elkerülhetetlenül az elidegenedés és ellenségeskedés irányába viszi a platformot? A választ sokan kutatják és az eredmények nem tűnnek egyértelműnek.

A kultúra elsődleges felhasználási területe az emberek számára, hogy kellő iránymutatást nyújtson a napi életünk, a közösségeink, a családunk és társadalmunk szervezését illetően - mondja Giles Crouch digitális antropológiával foglalkozó szakember, vagyis a kultúra meghatározó az identitásunk szempontjából. Míg régen a különböző kultúrájú emberek ritkábban találkoztak az őket fizikailag elválasztó távolságok miatt, addig manapság az internetre kapcsolódva és a közösségi oldalakon át egyből elénk tárul az egész világ és eltűnnek azok a törészónák, amelyek egykor elválasztó határként működtek a nagyobb kultúrák között. A behatároltságnak negatív következményei is lehetnek, például egy-egy hasznos technológia terjedése megakadhat, ha szimplán a kulturális különbségek (az idegenérzet miatt) nem adaptálja egy nép, de megvannak az előnyei is: a földrajzi határok miatti lassúbb információáramlás lehetőséget ad arra, hogy megemésszük az új impulzusokat és eldöntsük, mit gondoljunk róla, hogyan illik a saját világunkba. Az interneten viszont mindent azonnal megkapunk.

"Amíg régen volt időnk elgondolkodni és eldönteni, hogy szeretjük-e vagy sem egy másik kultúra technológiáját, zenéit, eszméit és irodalmát, most már nem ez a helyzet.

[...]A kulturális elemek egyre gyorsabban terjednek és nincsenek sem szűrőink, sem időnk arra, hogy megfontoljuk őket, ez azt jelenti, hogy a kulturális ideák is sokkal gyorsabban terjednek. Túlnyomó részben ez jó dolog, segít abban, hogy könnyebben, gyorsabban megértsük egymást. De feszültséget is szül. És összeesküvés-elméleteket. Ami megosztottságot eredményez." - írja az antropológus.

Míg Zuckerberg és sok más közösségi média vezető a globális közösség erejét és fontosságát hirdeti, addig több elemzésben és tanulmányban is arra a konklúzióra jutottak a szakértők, hogy a nyitottság nem jelent egyet a megértéssel és együttműködéssel, sőt, a platformokon valójában klikkesednek az emberek és ez akár extrém mértékű polarizáltsághoz is vezethet. A visszhangkamra jelensége egy 2017-es tanulmány szerint jól megfigyelhető a Twitteren, ahol a felhasználók idővel egymással ellentétes véleményt képviselő csoportokba tömörülnek. A visszhangkamra tulajdonképpen azt jelenti, hogy az emberek a saját elképzeléseiket és ízlésüket tükröző embertársaikkal állnak szóba, őket követik a közösségi média oldalakon is és ahhoz a csoporthoz tartozónak vallják magukat, akik hozzájuk hasonló módon gondolkoznak egy témáról és ezzel kizárják az övéktől eltérő hangokat. Ez önmagában még nem lenne feltétlenül probléma, de amennyiben ez együtt jár a tények figyelmen kívül hagyásával, akkor kihathat a való életbeli viselkedésre és cselekvésre is, amit befolyásolnak az online dialógusok.

Egy tavaly publikált tanulmánysorozatban a kutatók azt vizsgálták, hogy a Facebookon is jelen van-e a visszhangkamra jelensége és ha igen, okoz-e politikai polarizációt. A kutatók néhány hónapra módosították 23 377 felhasználó számára megjelenő információkat és egyharmaddal csökkentették azokat a híreket, posztokat és más tartalmakat, amelyek hozzájuk hasonló véleményt képviselő forrásból származtak. Az eredmények arra utaltak, hogy a visszhangkamra-effektus létezik ugyan a Facebookon, de nem gyakorol tettenérhető hatást az emberek politikai nézeteire. Egy korábbi, 2020-as elemzés, amit a Virginiai Egyetem professzora végeztek, viszont azt mutatta, hogy ugyan a Facebook, a Reddit és a Twitter is a hírforrások széleskörű választékát biztosítja a felhasználóknak (szélesebb körűt, mint amit az emberek maguktól választanának), de a Facebook jelentős mértékben polarizál, vagyis például az eleve konzervatív beállítottságú emberek számára sokkal konzervatívabb forrásokat jelenít meg, mint amit általában olvasnak. Az ok a Facebook algoritmusaiban keresendő, amelyek kiemelik a több 'elköteleződéssel' rendelkező tartalmakat, azaz a több interakciót eredményező posztokat, ezek pedig jellemzően egyenlőek az erősebb érzelmi reakciókat kiváltó, extrémebb tartalmakkal.

A közösségi hálók tehát az emberek egymásra találását és a vélt vagy valós ellenségek kreálását is segítik, de sokszor egyszerűen csak elmagányosodáshoz vezetnek. Egy 2021-es kutatás, amit többezer aktív Facebook felhasználó segítségével végeztek, azt mutatta, hogy a nagy online zajban való elveszettség és online kapcsolatok felületessége elsősorban akkor idézi elő a magány érzését, ha a felhasználó túl sokat rágódik az eléje kerülő tartalmakon és azokhoz az emberekhez hasonlítja magát, akiket valamilyen szempontból saját maga felett állónak tart.

A magányosság érzése abból a különbségből születik, amit az általunk vágyott és a valóban kialakított közösségi kapcsolatok között észlelünk, amennyiben túl nagy a szakadék a kettő között

és ez az érzés könnyen jelentkezhet a posztok nézegetése közben, mivel a legtöbben jellemzően a boldog, vidám, sikeres pillanataikat, családi fotóikat, utazásaik emlékeit osztják meg a bejegyzéseikben. Ilyen tartalmak nem csak a barátainktól, hanem rengeteg más forrásból is a hírfolyamunkba kerülhetnek, egyre több alkalmat nyújtva a tépelődésre.

Bár a Facebook ismerősök számai 2004-ben még jó eséllyel a valódi kapcsolatok mennyiségét tükrözték, de ma már közel sem ez a helyzet: egy felhasználó ismerősei, pláne követői között többségben lehetnek azok, akikkel valójában nem is tartja a kapcsolatot az online téren kívül. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, inkább csak a híresebb, vagy online nagyon sok időt töltő emberekre. Robin Dunbar brit biológiai antropológus Barátok című könyvében amellett érvel, hogy a Facebook számai nem hazudnak és általában tényleg azokat jelöljük be ismerősként, akikkel már találkoztunk és tartalmasabb kapcsolatot alakítottunk ki velük.

"Valószínű, hogy a legtöbb ember, akit bejelölünk a Facebookon barátunkként, a köznapi életben is az, esetleg ha egy tucat olyan külső személlyel együtt, akikkel online találkoztunk.

Néhányan lelkesebb „barátkozók” vagyunk, s hajlandók vagyunk olyan személyeket is bejelölni, akiket nem igazán ismerünk, ez a szám azonban a realitásban igen kicsiny. Úgy látszik, hogy a valóságban sokan túl óvatosak vagyunk ahhoz, hogy véletlenszerűen felbukkanó idegeneknek megengedjük, hogy bekukucskáljanak magánvilágunkba." - fejtette ki a szakértő. Ez akár pozitívumot is jelenthetne, elvégre így online és offline is barátokkal vesszük körbe magunkat, de a kommunikációnak az online irányba való eltolódása a kapcsolatok erejét csökkenti a felmérések szerint. Robert E. Kraut, a Carnegie Mellon Egyetem professzora kutatásai során azt figyelte meg, hogy amennyiben az emberek kommunikáció céljára nagyrészt az internetet használták, az rossz hatással bírt a családtagjaikkal való kapcsolatokra, csökkentette a közösségi köreik méretét és növelte a depressziót és magányosságot.

"Az új világ alkalmassá tett arra, hogy véleményünket sokkal nagyobb közösség felé közvetítsük. Ugyanúgy azonban, ahogy a világítótorony csak egy veszély jelenlétét közli, és nem kezdeményez beszélgetést az alatta elhaladó hajókkal, a digitális tömegtechnológia sem képes új kapcsolatok létrehozására vagy a régiek kezelésére. Ezt az irányított üzenetek régies módszereivel kell megtennünk. De az üzeneteknek csak akkor van jelentésük, ha van egy meglévő kapcsolat, mely értelmet ad nekik." - fejti ki Dunbar könyve végén, hozzátéve, hogy a fizikai jelenlétet nem váltja ki az online közeg.

A Facebook platformot biztosít a vélemények kifejezéséhez és az emberek (legalábbis felületes) megismeréséhez, de a kapcsolatokra gyakorolt ambivalens hatása miatt nem egyértelmű, hogy valóban egy tervezett, pozitív célú, globális közösséget hoz-e létre. Zuckerberg manifesztója szerint ennek érdekében öt témakörben kell megoldást keresni: ki kell találni, hogyan tudnak segíteni az embereknek

• a támogató közösségek építésében
• a biztonságos közösségek építésében
• a jól informált közösségek építésében
• a polgárilag elkötelezett közösségek építésében
• és az inkluzív közösségek építésében

Az egyre komplexebbé váló feladatot pedig már az embereken kívül a mesterséges intelligencia rendszerek és algoritmusok végzik, ezért az MI fejlesztése, alkalmazása és szabályozása is szerepet játszhat az online kapcsolataink alakulásában.

(Fotó: Solen Feyissa/Domingo Alvarez E/John Schnobrich/PillyNG/Unsplash, The Washington Post/Getty Images)