Fekete lyukak tánca a Tejúttal összeolvadó Androméda-ködben

2021 / 03 / 14 / Justin Viktor
Fekete lyukak tánca a Tejúttal összeolvadó Androméda-ködben
A két galaxis megállíthatatlanul száguld egymás felé, és a mai számítások szerint nagyjából 10 milliárd év múlva egyesülnek majd teljesen. Nagy tűzijáték lesz, de nem minden látványossága ragyog majd. Lesznek olyanok is, melyek nyomán csak a fény nélküli sötétség növekszik.

Ütköző galaxisok

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, a Tejútrendszer már számos másik galaxissal ütközött, és annak rendje és módja szerint el is nyelte őket, a csillagászok még azt is meg tudják mondni, hogy pontosan hány ilyen ütközés történt, és melyek azok az “idegen” csillagok, melyek eredetileg nem tartoztak galaxisunkhoz. Az Androméda-köddel történő ütközés után a két galaxis közepében található szupermasszív fekete lyukak kevesebb mint 17 millió évvel a galaxisok egyesülése után szintén összeolvadnak majd.

Azt már régóta tudják a csillagászok, hogy az Andromeda ütközési pályán van saját galaxisunkkal, de keveset vizsgálták hogy mi lesz a hatalmas központi fekete lyukak sorsa. Most olyan szimulációkat készítettek, melyek válaszokat keresnek erre a kérdésre.

Funfact: A NASA szerint szerint sem a nap, sem a Föld nem sérül majd az ütközésben.


A Tejút-galaxis körülbelül 10 milliárd év múlva egyesül a szomszédos Andromédával (a képen), valamivel később, mint korábban becsülték. (Kép: David (DEDDY) Dayag, Wikimédia commons CC-BY-SA-4.0)

Milkoméda

Az összeolvadás után létrejövő új galaxis, a “Milkoméda”, egy óriási elliptikus galaxis lesz, melynek központi fekete lyukai keringeni kezdenek majd egymás körül és csak kevesebb mint 17 millió évvel később ütköznek össze, írták a kutatók az Astronomy & Astrophysics tudományos folyóiratban. Közvetlenül a fekete lyukak egymásba olvadása előtt gravitációs hullámokat bocsátanak majd ki, hozzávetőlegesen 10 kvintmillió (1018) nap erejével.

A kutatók szerint az olyan civilizációk, melyek nincsenek messzebb tőlünk, mint 3,25 millió fényév és rendelkeznek gravitációs hullámérzékelő technológiával, észlelhetik majd az ütközést.

“A friss adatok szerint az Andromeda galaxis nagyjából 116 kilométeres másodpercenkénti sebességgel közelít felénk” - mondta Riccardo Schiavi, a római Sapienza Egyetem asztrofizikusa. A kutatók a két spirálgalaxis egymásra kifejtett gravitációs vonzásának és az egyéb közreható közöttük található anyagok számítógépes szimulációjával lefuttatták az eseménysort, és benne a galaktikus ütközés legvalószínűbb forgatókönyvét. 

A fenti videóban bemutatott számítógépes szimuláció megmutatta, hogy a Tejútrendszer (balra) és az Androméda-köd (jobbra) galaxisok mintegy 4 milliárd év múlva miként fognak egymás mellett elszáguldani súrolva a másikat, majd nagyjából 6 milliárd évvel később hogyan olvadnak össze egyetlen galaxissá. A korábbi szimulációk szerint a két galaxis frontálisan ütközött volna, nagyjából 4-5 milliárd év múlva. A grafikon számai kiloparszek távolságot jelölnek (1 kiloparsec 3260 fényévnek felel meg. 

“A csapat becslése a Milkoméda létrejöttére valamivel hosszabb időablak, mint amit más csapatok számoltak ki” - mondta Roeland van der Marel, a baltimorei Űrtávcső Tudományos Intézet csillagásza, aki nem vett részt a kutatásban. Az eltérés szerinte részben annak a bizonytalanságnak a következménye, amit az Androméda-köd sebességének pontos meghatározása jelentett.

(Kép: NASA, Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Tejúton kívülről érkezett antianyag robbant az Antarktiszon A hihetetlen kozmikus távolságokat szinte fénysebességgel átszelő antianyag sorsa az Antarktisz jégében teljesedett be. De vajon honnan érkezett, és miképp került ide?

Egy ősi galaxis maradványaira bukkantak a Tejút belsejében, és ez nem az első ilyen eset Otthonunk a Tejút mélyén a csillagászok valami egészen ősi, titokzatos és nagyon nehezen megfigyelhető struktúrára bukkantak, aminek a létezését már régóta sejtették. A felfedezett anyag sokkal ősibb és masszívabb, mint bármi, ami valaha is megtalálható volt a Földön. Nagyjából kétszer ősibb.

Teljes galaxis méretű fekete lyukak is létezhetnek egy új elmélet szerint A tudósok szerint létezhetnek teljes galaxis méretű fekete lyukak, melyek egyszersmind egy másik nagy rejtélyt is megoldhatnának.


 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.