Felfújható vitorlákkal vágná vissza a vízi szállítás környezetszennyezését a Michelin 2021 / 06 / 12 / Felkai Ádám

Már korábban is írtunk arról (itt), hogy a francia abroncsgyártó konszern, a Michelin Csoport új utakat is kipróbál, és a mostani esetben helyesebb úgy fogalmazni, hogy új vizekre evez. Ha még tovább pontosítunk, akkor az evezést is zárójelezni kell, és érdemesebb vitorlát bontanunk. A Michelin kutatás-fejlesztése pár svájci befektetővel közösen ugyanis több mint felére vágná vissza a vízi szállításhoz köthető emissziót 2050-re – ez a WISAMO, a megfogalmazás szerint egy szélenergiát hasznosító projekt, ami azonban ismerős lehet a kalózmozik kedvelőinek: ez bizony a klasszikus vitorla. Vagyis inkább a vitorla újragondolt, 21. századi változata: a felfújható vitorla. A vitorlát könnyű telepíteni, a plug-and-socket rendszernek köszönhetően a legtöbb szállítóhajóra, és ez egy kiegészítő eszköz a hajó motorja mellett – imigyen csökkentené tehát a hagyományos motorok használatát a vállalat. Egyszerűen szólva: ha fúj a szél, egy automata rendszer kibontja a teleszkópos vitorlát, és lehet haladni a klasszikus módon. Amennyiben viszont a vitorla útban lenne – viharban, illetve ha a hajó egy híd alatt kelne át – az említett rendszer leengedi, és összehajtogatja a vitorlát a fedélzeten.
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Profi Leica Summilux-optika, 5-szörös optikai zoom és akár 120-szoros AI-nagyítás: vége a fényképezőgép felesleges cipelésének és a lemaradt pillanatoknak, a Xiaomi és a Leica partnersége szintet lépett, a 17T Pro pedig olyan kamerát ad a kezedbe, amivel a sportakciókat és az emberi érzelmeket is profi minőségben kaphatod el, akár a pálya széléről, akár a lelátóról.
Megerősítették, hogy az egész Európai Unióban először Magyarországon jelent meg a kőrisrontó karcsúdíszbogár
Megerősítették, hogy az egész Európai Unióban először Magyarországon jelent meg a kőrisrontó karcsúdíszbogár
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.