Robert McNaught skót-ausztrál felfedező 1994 augusztus 9-én figyelte meg a később (7482) 1994 PC1-nek elnevezett kisbolygót, amelyről a röppályájának meghatározása és az ez alapján végzett utólagos vizsgálatok során kiderült: már 1974-ben is fellelhető volt bizonyos felvételeken, így Gareth Vaughan Williams, a Nemzetközi Csillagászati ​​Unió Kisbolygó Központjának munkatársa egészen pontosan ki tudta számítani a keringési pályáját és ezután már számon lehetett tartani, hogy mikor fog közel kerülni a Földhöz. McNaught a megfigyelést az Ausztráliában lévő Siding Spring Obszervatóriumból végezte, ahonnan három évtizeden keresztül kémlelte az eget aszteroidák után kutatva: karrierje alatt több mint 80 kisbolygót fedezett fel, bizonyos napokon akár hármat is egymás után.

A 7482 aszteroida űrbeli útját többek között a NASA Földközeli Objektumkutatási Központja, a CNEOS (Center for Near-Earth Object Studies) is számon tartja, mint ahogy számtalan másik kisbolygó mozgását is, amelyek közelebb jutnak a bolygónkhoz, a központ feladata ugyanis a földközeli objektumok (Near-Earth Object, NEO) pályájának kiszámítása, a jövőbeli útjuk irányának előrejelzése és a becsapódásuk kockázatának felmérése.

Ahogy azt a CNEOS is írja, a listájukon szereplő objektumok üstökösök és aszteroidák, amelyeknek egyes, jégből és porból álló példányai a bolygórendszer külső régiójából, a kőzetből felépülők pedig a belső Naprendszerből származnak. Az 1994 PC1 jelenlegi útját az Eyes on Asteroids oldalán lehet követni, ha beírjuk a keresőbe a (7482) 1994 PC1 nevet.

A 7482 kisbolygó több mint egy kilométer átmérőjű (1052 méteres) és egy kört a Nap körül 1,57 év alatt tesz meg, miközben legközelebb 0,905 AU-ra (csillagászati egységre) közelíti meg a csillagot. A Földhöz általában nem kerül nagyon közel, bár volt már rá példa, hogy nem túl messze haladt el: 1997 január 20-án 0,065 AU (9,7 millió kilométer) távolságból figyelték meg a teleszkópokkal. Az olasz Sormano Csillagvizsgáló csillagásza, Piero Sicoli akkori jelentése szerint az aszteroida korábban, 1933-ban már jóval közelebb is jutott a bolygóhoz, ekkor 1,1 millió kilométer volt csak a távolság.

Ezen a héten, kedd este, magyar idő szerint 22:51 órakor újra elhaladt a kisbolygó a Föld mellett, a mostani alkalommal mintegy öt holdtávolságra, vagyis 1,93 millió kilométerre közelített meg minket. Aggodalomra egy lehetséges becsapódást illetően tehát nem volt ok, annak ellenére, hogy az 1994 PC1-et a NASA a potenciálisan veszélyes aszteroidák csoportjába sorolja, ennek oka ugyanis nem az, hogy a számítások szerint valóban ütközéssel fenyegeti a bolygót, hanem az űrügynökség minden olyan objektumot felvesz a listára, amely a Föld és az aszteroida keringési pályáinak keresztezési pontját 0,05 csillagászati egységre (7,5 millió kilométer) közelíti és a becslések szerint legalább 140 méter körüli átmérővel rendelkezik. A 2016-ban alakult Bolygóvédelmi Koordinációs Iroda (Planetary Defence Coordination Office) feladata ezeknek a bolygónkra nézve potenciális kockázatot jelentő aszteroidáknak a felkutatása, de a munka lassan halad: eddig az eredetileg 2020-ra kijelölt 90%-os detektálási ráta helyett csak körülbelül a felét sikerült megtalálni a 140-300 méter átmérőjű kisbolygóknak.

A (7482) 1994 PC1 aszteroida közeli elhaladását a világ számos pontján megörökítették, köztük a magyar csillagászok és amatőr csillagászok is. A Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) tagjainak a kisbolygóról készült felvételein jól látható az aszteroida útja, ahogy a 10,5 magnitúdójú fényességű égitest elhaladt a csillagos égbolton. Az egyesület beszámolója szerint ilyen nagy, egy kilométer körüli kisbolygó ritkán, csak néhány évente jár ilyen közelségben a Földhöz, "a 4-5 km-es Florence-kisbolygó például 2017-ben járt a Földtől 7 millió km-re. A Florence akkor mintegy 19-szeres átlagos holdtávolságra járt a Földtől, az 1994 PC1 most a Hold távolságának kb. ötszörösére haladt el mellettünk" - írta Dr. Csizmadia Szilárd csillagász, a Vega Csillagászati Egyesület elnöke.

Az esemény különleges alkalmat jelentett a fotózásra és az egyesület tagjai meg is osztották a készített felvételeket: Schmall Rafael például a Somogy megyei Kaposfőről, az udvarukon álló házi magán-csillagvizsgálójából észlelte a kisbolygót. A VCSE leírása szerint:

"mivel a távcső a csillagokat követi, ezért a Naprendszerben gyorsan mozgó kisbolygó csíkot húz a felvételen.

Minden egyes csíkdarab egy-egy 75 másodperces felvételen hagyott nyom, a megszakítások azért vannak, mert a képek letöltése során nem észlelt a műszer."

Vámosi Flórián szintén Somogy megyéből észlelte a kisbolygó mozgását, a csíkdarabok itt is az egyedi képeken felvett kisbolygónyomok, amely képeket egyesítve látszik a kisbolygó mozgása.

"A felvételt Hetesről, a távvezérelhető csillagvizsgálómból készítettem, amelyet Szigetszentmiklós környékéről kb. 200 kilométer távolságból vezéreltem a mobiltelefonomról.

A holdfény sajnos bevilágított a kihuzat csöve mellett, így a flatek nem működnek megfelelően, ezért keletkezett a látható képhiba.“ - mondta Vámosi a felvétellel kapcsolatban.

A harmadik kép tizenhárom észlelő (köztük Csizmadia Szilárd, Schmall Rafael, Szalontai Tibor, Kocsis Antal, Péter Attila, Nagy Balázs, Ágoston Zsolt, Paragi Zsolt, Jandó Attila, Patak Ákos, Rapai Tibor, Balogh Tímea) közös észlelése a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójából.

"A képen a kisbolygó mozgása kissé hullámzó. Ez nem valós effektus, a kisbolygó ellipszis alakú pályán mozog a Naprendszerben, aminek égi vetülete egy egyenes kellett volna, hogy legyen egy-egy éjszaka folyamán.

A földi légkör azonban nyugtalan, heves légköri mozgások vannak benne, főleg a földfelszíntől nagyobb távolságokban." - írja Csizmadia Szilárd - "Ezeknek a gyakran ellentétes irányba mozgó levegőrétegeknek a határán megtörik a fény. A fénytörés miatt a kisbolygót hol erre, hol arra látjuk (ez a csillagászatban refrakciónak hívott jelenség). Emiatt a légköri hullámzás miatt a kisbolygó nyoma hullámos[...] A csillagok is imbolyognak a képen a refrakció miatt, de mivel az ő látszólagos égi mozgásukat követi a távcső, a sok-sok véletlen légköri hullámzás miatt mindig visszatérnek ugyanazokra a pixelekre, és ezért alakítanak ki szép csillagkorongokat."

Bár a képeken látható aszteroida nem jelentett potenciális ütközési veszélyt, de elképzelhető, hogy a jövőben olyan kisbolygót észlelnek a megfigyelőrendszerek, amelynek a keringési pályája nagyobb kockázatot hordoz. Hogy milyen módszerekkel igyekeznek minimalizálni a veszélyt a szakértők, arról korábbi cikkünkben írtunk részletesen. Ha egyszer pedig sor kerülne rá, hogy egy valódi armageddon fenyegetésével kellene szembenéznie az emberiségnek, akkor is lehetséges, hogy rendelkezünk majd egy, már kipróbált módszerrel az elhárításra: a DART aszteroidaeltérítő misszió keretében éppen a Dimorphos felé utazik a NASA szondája, hogy egy kisebb méretű kisbolygóval való ütközéssel tesztelje a pályáról való letérítés technikáját.

(Fotó: Schmall Rafael, Vámosi Flórián, VCSE, NASA/JPL-Caltech, Getty Images/Vitaliy Golubtsov)

Előbb vagy utóbb jön egy aszteroida, ami tömegek halálát okozza. Mit tehetünk, hogy ez mégse következzen be? Bár a városokat letaroló, milliók halálát okozó aszteroidák a mozik kényelmes székeiben ülve csak egy unalmas hollywoodi klisének tűnnek, a szakértők szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e ilyen, csupán az, hogy mikor, és mit tudunk tenni ellene. A Nemzetközi Űrhajós Szövetség által szervezett "Defending Earth from Asteroids" előadáson a védekezés első vonalában dolgozó szakemberek beszéltek arról, hogyan állunk a felkészüléssel.