Futnak az ember után és néha repülnek - nyugtalanító tények a kullancsokról

2023 / 07 / 15 / Bobák Zsófia
Futnak az ember után és néha repülnek  - nyugtalanító tények a kullancsokról
A vérszívók nem rendelkeznek szárnyakkal és ugrani sem tudnak, legtöbbjük passzív módon vár arra, hogy egy potenciális zsákmány a közelében sétáljon el. Az elektrosztatikus vonzásnak hála azonban képesek nagy távolságokat is áthidalni egy új tanulmány szerint.

A kullancsok Európában széles körben elterjedt fajtája a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), ami a Lyme-kór és a kullancsencephalitis egyik legfőbb terjesztőjének számít, de sok más zoonózisos betegséget kiváltó kórokozót is hordoznak, többek között a granulocitás anaplazmózist okozó Anaplasma phagocytophilum baktériumot. A pókszabásúak (Arachnida) osztályába tartozó vérszívók egyetlen tápláléka a vér, amelyet emberekből és állatokból is beszerezhetnek és a fajták egész széles spektrumából táplálkoznak, beleértve a madarakat és időnként a hüllőket is. A legtöbb kullancsfajta egy-két, vagy maximum három "gazdás" példány, ez utóbbi azt jelenti, hogy a három fejlődési fázisuk minden szakaszában más típusú zsákmányt igényelnek a fejlődéshez.

A kullancsok vadászati taktikája igen egyszerű: mivel sem szárnyakkal repülni, sem ugrani nem tudnak, ezért felvesznek egy biztos pozíciót azokon a leveleken vagy fűszálakon, amelyek a táplálékaik útvonalának közelében helyezkednek el, majd várnak. Ha az ember vagy állat elég közel halad el, át tudnak mászni rá és megkezdik a falatozást. Ez a helyzet legalábbis az Ixodes ricinus esetében, de léteznek olyan fajták is, amelyek jóval dinamikusabb stratégiát sajátítottak el és aktívan cserkészik be a kiszemelt célpontjukat.


A Hyalomma marginatum csíkos lábairól ismerhető fel (Kép: Adam Cuerden/Wikimedia Commons)

A Hyalomma marginatum, ami többek között Európában is megtalálható, gyakran madarakon utazik be akár nagyobb távokat, mivel 26 napig is képes a gazdatestre csatlakozni. A kullancsfajta három szempontból is speciális kockázatokat tartogat: egyrészt ők terjesztik a krími-kongói vérzéses lázat, ami közel sem csak Afrikában vagy Ázsiában jelent veszélyt, a hordozókat megtalálták már a Margitszigeten, a Bakonyban és több más magyarországi helyszínen is. Másrészt rendkívül ellenállóak, a magas hőmérsékleti és páratartalombeli ingadozást is tolerálják, valamint megélnek bokrosabb és kietlenebb környezetben is.

Harmadrészt, ami az ember szempontjából a legrosszabb tulajdonságuk, futnak a táplálékuk után.

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) leírása szerint a Hyalommák felnőtt egyedei a talaj közelében bujkálnak, majd bizonyos jelek, mint például a testhőmérséklet, a kilélegzett szén-dioxid vagy a lépések által keltett rezgések alapján beazonosítják a potenciális gazdatestet és elkezdenek futni felé. A vadászatot akár 10 percig is folytatják, igaz, ez alatt csak 100 méter tudnak megtenni, de méreteikhez (5-6 milliméter) képest ez is szép teljesítménynek számít.

Mivel a Hyalomma fajták a melegebb, szárazabb, mediterrán klímát preferálják, azt gondolhatnánk, hogy nagyobb biztonságban vagyunk és a minket figyelő és üldöző kullancsok veszélye ritkán felmerülő problémát jelent, nemrégen felfedezték azonban egy olyan képességét a hazánkban is gyakori Ixodes ricinus fajtának, ami szintén nem jelent túl jó hírt a vérszívókkal kapcsolatban.

Egy június 30-án a Current Biology folyóiratban publikált tanulmány szerint az Ixodesekkel végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a statikus elektromosság révén nagy utakat járhatnak be a levegőben a pókszabásúak, vagyis egyfajta repülésre is képesek. A kísérletben a kullancsok nimfa egyedfejlődési szakaszban lévő példányait tanulmányozták, amelyek még nem érték el teljes fejlettségüket, de már négy pár lábbal rendelkeznek és képesek az embert, illetve állatokat is megharapni, az egészen fiatal kullancsok szájszerve még túl puha ehhez. A kutatók egy szárított nyúlláb (amivel az állatok bundáját imitálták) és egy akril lemez összedörzsölése révén hoztak létre eltérő elektromos töltést a két anyag között és megfigyelték, hogy a csipesszel tartott kullancsokra hogyan hatnak az elektrosztatikus erők.

Az eredmények szerint az állatok az elektromosan töltött felület felé repültek, horizontálisan és vertikálisan is,

azaz a gravitáció erejét is legyőzte a rájuk ható elektrosztatikusság és akár több centiméteres távolságot is át tudtak hidalni így. Az alanyok a negatív és pozitív töltésű részekhez is vonzódtak, nagy valószínűséggel attól függően, hogy a testük milyen töltéssel bírt.

A természetben az embernek vagy állatoknak a fűszálakhoz és más növényekhez való súrlódása következtében hasonló módon kialakuló statikus elektromosság szintén vonzó hatással bírhat a kullancsokra, ez pedig növelheti az esélyüket arra, hogy elérik a keresett gazdatestet. Azt, hogy ez a jelenség valamilyen módon az evolúciós fejlődésük részét képezi-e, tehát a zsákmányszerzés eredményességének érdekében kialakuló képességről van-e szó és a vérszívók valóban érzékelik az elektromos töltést vagy pusztán egy rájuk ható fizikai tényezőt sikerült megfigyelni, azt a kutatók sem tudják egyelőre biztosan eldönteni, de a vizsgálatok tovább zajlanak. A tudósok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kullancsok, néhány másik pókszabásúhoz hasonlóan, rendelkeznek elektropercepciós képességgel, vagyis létezik olyan érzékelőszervük, ami az elektromos mező változásait észleli.

"Összességében elképzelhető, hogy a helyi elektromos tér módosulásai, amelyeket a közeledő gazdatest elektrosztatikus töltése okoz, egy olyan, a kullancsok által használt jelzést alkotnak, ami a kullancsoknál a gazdatestet kereső viselkedést indítja el"

- összegzik a kutatók.

(Fotó: Adam Cuerden/Wikimedia Commons, Sam J. England et al/Current Biology, Pixabay/Erik Karits)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hogyan fedezték fel a kutatók az isteni részecskét?
Hogyan fedezték fel a kutatók az isteni részecskét?
Egy-egy új részecske detektálása nem könnyű feladat és nem mindig egyértelmű, mit is mutatnak az adatok, amelyek a részecskeütköztetőkben zajló kísérletek során születnek. Mit láttak a kutatók 2012-ben az ábrákon, ami meggyőzte őket arról, hogy a régóta keresett Higgs-bozont találták meg? A CERN fizikusa elmagyarázza.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.