A British Interplanetary Society közelmúltbeli vitáján Lord Martin Rees, királyi csillagász, és Dr. Robert Zubrin, a Mars-kutatás szószólója, arról vitatkoztak, hogy a Mars-kutatásban az embereknek vagy a robotoknak kellene-e szerepet kapniuk. Rees és társszerzője, Donald Goldsmith Az űrhajósok vége című könyvükben az alacsonyabb költségekre és kockázatokra hivatkozva a robotokban látják inkább a jövőt. Abban azonban mindkét fél egyetértett, hogy a génszerkesztés segíthet az embereknek bolygóközi fajjá válni.

Erről kérdésről a Science Alert publikált egy hosszabb cikket, amit lentebb röviden összefoglalunk.

A genomszerkesztés 2011 óta sokat fejlődött olyan eszközöknek hála, mint a Crispr-Cas9 és újabb technikákkal is bővült, mint az alap- és elsődleges szerkesztés. Ezek pontos változtatásokat tesznek lehetővé egy szervezet DNS-ében, ami talán azt is lehetővé teszi idővel az emberek számára, hogy jobban ellenálljanak az űr veszélyeinek. Például a mélyűr sugárzása károsíthatja a sejtfolyamatokat és növelheti a rák kockázatát. Ha viszont növényekből és baktériumokból származó géneket integrálunk, azok mérsékelhetik a sugárzás okozta károkat – vagyis a “génmódosított űrhajósok” jobban túlélhetik ezeket az extrém körülményeket.

A sugárzásállóságon túl a genomszerkesztés lassíthatja az öregedést és megakadályozhatja a sejtek lebomlását, ami elengedhetetlen a hosszú távú űrmissziókhoz. De akkor már minek állnánk meg az űrhajósoknál? A génmanipulált növények ellenállnak a sugárzásnak, így fenntartható élelmiszerforrást biztosíthatnak az űrhajósok számára. A személyre szabott, az űrhajós genetikai profiljához igazított orvoslás pedig még tovább javíthatja az egészséget és a teljesítményt.

A sugárzásvédelem mindenképp prioritást élvez – egy kósza (és nagyon-nagyon kezdeti) ötlet a tardigrádok felhasználása. Ezek a mikroszkopikus “szuper” állatok a rendkívüli ellenálló képességükről ismertek a környezeti stresszel szemben, idértve az űr kíméletlen környezetét is akár. A Nature-ben megjelent kutatások már vizsgálták ezen lények genetikai felépítését, épp azért, hogy azonosítsák a stressztűrésükért felelős géneket.

Ezért élnek túl szinte bármit a medveállatkák Sem a forrásban lévő víz, sem a forró alkohol, sem a szélsőségesen alacsony hőmérséklet, de még az embert könnyedén elpusztító radioaktív sugárzás sem képes az állatvilág legnagyobb túlélőivel végezni. Hogyan csinálják? Talán megvan a válasz.

Ha ezeket a géneket növényekbe tudnánk átültetni, azok magas sugárzási szinteket viselhetnének el. Hasonlóképpen, ha tardigrád géneket illesztenénk az emberekbe, az növelhetné az űrviszonyokkal szembeni ellenállóképességünket. Mindez talán sci-finek hangzik, de azt már kimutatták, hogy a tardigrád génekkel rendelkező emberi sejtek fokozott sugárzástűrő képességet kapnak:

Medveállatkák segítségével fejlesztenének nukleáris sugárzást is kibíró, génmódosított szuperkatonákat A medveállatkák (Tardigrada) DNS-ét már sikeresen be is ültették emberi őssejttekbe, a kutatás végeredménye olyan szuperkatona lehet, amely jól bírja a nukleáris sugárzást – ami egy atomháború esetén kétségtelenül jól jön.

A vita ezután inkább már arról szólt, hogy ezeket a kutatásokat mennyire hátráltatja a szigorúbb szabályozási környezet – elsősorban a nyugati világban, valamint az etikai megfontolások. Az biztos, hogy jelenleg ilyesmivel, tehát génmódosított űrhajósokkal egyelőre nem igen lehet kísérletezni, ami azért nem biztos, hogy rossz dolog. Egyelőre tehát maradnak a robotok, és hogy mit hoz a jövő a génkutatások terén, azt még meglátjuk. Ahogy azokat a társadalmi változásokat is, amik tehát az ilyen kutatásokat egyáltalán elfogadattá tennék.

(A cikkhez használt képet a DALL-E generálta)