Az óceáni vastrágyázás (OIF), mint minden geomérnöki megoldás, nem kicsit ellentmondásos, de most mégis napirendre került az Exploring Ocean Iron Solutions (ExOIS) nevű non-profit konzorcium tudósainak egy csoportja által. A módszer célja a légköri szén-dioxid (CO2) megkötése. A Frontiers in Climate című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók azt tervezik, hogy 2026-ig megkezdik a kísérleteket a Csendes-óceán északkeleti részén, akár 10 ezer négyzetkilométeres területen – írja az Interesting Engineering.

Az óceáni vastrágyázás lényege, hogy vasat juttatnak a tápanyagban szegény óceáni régiókba. A vas alapvető fontosságú a fitoplanktonok, ezen apró tengeri növények számára, amelyek a fotoszintézis révén megkötik a szén-dioxidot. Amikor ezek a növények elpusztulnak vagy a tengeri állatok táplálékként elfogyasztják őket, akor így vagy úgy, de a megkötött szén egy része az óceán fenekére süllyed, ahol évszázadokon át is elraktározódhat akár.

“Az OIF rendelkezik a legszélesebb körű kutatási háttérrel a tengeri szén-dioxid-eltávolítási (mCDR) módszerek közül”

– állítják a tudósok.

Bár már évtizedek óta tanulmányozzák ezt a technikát, komoly viták övezik a lehetséges mellékhatások miatt: a mérgező algák burjánzása, alacsony oxigéntartalmú zónák kialakulása és úgy általában a tengeri ökoszisztémák megzavarása. Az ExOIS azonban ennek is ellenére úgy véli, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem annyira sürgető, hogy amiatt ideje újraértékelni ezt a módszert.

A kutatók természetesen elkötelezettek az átláthatóság és a szigorú tudományos ellenőrzés mellett, és készek foglalkozni a módszerrel kapcsolatos korábbi vitákkal is. A csapat fejlett számítógépes modellekkel kívánja előrejelezni a kísérleteik környezeti hatásait, és tervezik a közvélemény bevonását is az eredmények megvitatásába. Egy brit, amerikai és francia tudósok által végzett tanulmány szerint, ha évente 1-2 millió tonna vasat juttatnának az óceánba, azzal 2100-ra akár 45 milliárd tonna szén-dioxidot is eltávolíthatnánk a légkörből. Ez jelentős lépés lenne az éghajlatváltozás kezelésére irányuló nemzetközi erőfeszítések terén.

Az ExOIS a Londoni Jegyzőkönyv keretében hatósági engedélyt és finanszírozást kér ahhoz, hogy 2026-ban megkezdhesse a kísérleteket. Bár az OIF hosszú távú ökológiai hatásai továbbra sem tisztázottak, a kutatók bíznak abban, hogy kellő gondosság mellett a tartós károk minimalizálhatók, és ez az eszköz szerintük van annyira erős az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, hogy ismét napirendre tűzzük.

(Kép: Pixabay/pegasuspuzzles)