Viszlát banyatank, majd Gita, a robot hazacipeli amit a piacon vásároltunk

2019 / 12 / 05 / Perei Dóra
Viszlát banyatank, majd Gita, a robot hazacipeli amit a piacon vásároltunk
A robotok életünk egyre több szegmensében helyet kapnak leginkább azért, hogy valamilyen módon megkönnyítsék mindennapjainkat. Hasonló gondolat szülte a Gita nevű teherszállító eszközt, ami szó szerint leveszi a vállunkról a bevásárlás terhét és komótosan hazasétál velünk. Már amennyiben van rá felesleges egymillió forintunk.

Az alábbi rövid felvételen Gita teljesen megpakolva, Boston utcáin követi tulajdonosait. A kétkerekű gép beépített érzékelőkkel és kamerákkal rendelkezik, hogy ne vesszen el a városi forgatagban, személyiségi jogok miatt ugyanakkor nem menti el a felvételeket.

Gitat bárki megrendelheti a mygita.com oldalon potom háromezer-kétszázötven dollárért, azaz körülbelül egymillió forintért. Első prototípusának 2017-es bemutatója óta a Piaggio Fast Forward sokat változtatott a robot mozgásán, teherbíró képességén, kommunikációján és külső megjelenésén. Az Amazon, a FedEx és a Ford egy ideje már kísérletezik csomagküldő robotok fejlesztésével, Gita azonban az átlag vásárlóknak készült. Még a neve is ezt sugallja, a gita ugyanis olaszul rövid kiruccanást jelent. A vezérigazgató a The Robot Report-nak mesélt találmányáról:

"Gita életkortól függetlenül mindenkit egy tartalmasabb közösségi életre inspirál azáltal, hogy elvégzi helyettük a bevásárlás oroszlánrészét."

Gita súlya nagyjából 22,2 kilogramm, maximum sebessége pedig elérheti a 9,6 kilométert. Bár gyalogos közlekedésre tervezték, de csak aszfalton használható, a lépcsőkkel és a gyeppel nem tud megbirkózni.

Töltési ideje kevesebb mint két óra, ellenben négy órán keresztül bírja a városi lóti-futit. Mindemellett ismeri a gyalogos közlekedés szabályait, így maximum sebességre csak ritkán gyorsul fel.

"Tervezéskor az átlag gyaloglási sebességet vettük alapul a futók és a biciklisek tempója helyett." - mondja Lynn.

Ha valaki a robot és gazdája közé férkőzik, az eszköz megpróbál felzárkózni, ha pedig bármilyen okból lemarad, egyszerűen egy helyben marad és tapodtat sem mozdul gazdája jelentkezéséig.

Ami pedig a kommunikációt illeti, Gitát könnyen idomíthatóra tervezték (többek között gyerekek körében is tesztelték), és ahogy a cég feje fogalmazott:

"Akár egy ötéves gyerek is könnyűszerrel elboldogul vele."

(Fotó: Pursuitist, Miro, Newatlas)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.