A Google és az Adidas kifejlesztett egy high-tech cipőtalpat, amivel FIFÁ-zhatsz is

2020 / 03 / 09 / Pőcze Balázs
A Google és az Adidas kifejlesztett egy high-tech cipőtalpat, amivel FIFÁ-zhatsz is
Öt évvel azután, hogy a Levi's-szel közösen farmerdzseki fejlesztésbe kezdett a Google rejtélyes ATAP csoportja, most úgy tűnik, szintet ugranak, és egyszerre lépnek be a labdarúgás és a videojátékok terepére Jacquard platformjukkal.

A 9to5Google értesülései szerint a Google a hét elején jelenti be ATAP nevű fejlesztőcsapata legújabb termékét. Az Advanced Technology and Projects (Fejlett Technológiák és Projektek) nevű egységnek nem csak a neve hangzik úgy, mintha egy Bond filmből került volna elő. Ők dolgoztak a környezetünk 3D-beolvasásán ügyködő Project Tangón, a legújabb Pixel készülékekben helyett kapott, a telefont érintés nélkül, gesztusokkal irányító Project Solin, illetve a Project Jacquardon, amelynek célja, hogy

minél több hétköznapi tárggyal tudjuk irányítani a körülöttünk lévő számítógépeket.

Az első ilyen kísérletük 2015-ben, a Levi's-szel közösen indult: a Commuter nevű farmerdzseki ujjának a végébe varrták bele a Jacquard egységet, hogy úgy tudjunk bringázás közben utasításokat adni a Google Mapsnek, vagy irányítani a telefonunkon a zenelejátszót, hogy közben ne kelljen elővennünk a készüléket. Az első vélemények nem voltak feltétlenül pozitívak, nem azért, mert nem működött volna a megoldás, sokkal inkább azért, mert nem oldott meg semmit. Képessé tett minket valamire, amit majdnem olyan kényelmesen amúgy is meg tudunk oldani. Az elmúlt öt évben a hangasszisztensek és az Apple Watch diadalmenete után még inkább kérdés, hogy lehet-e még értelme magának az eszköznek, ha ennyire egyszerű dolgokra képes csak: valószínűleg nem.


Levi's Trucker Jacket with Jacquard

Ezért most úgy tűnik, nagyot fordul a Jacquard és nem ingujjakban és hátizsákpántokban, hanem cipőkben gondolkozik. Nem is akármilyenekben. A 9to5Google arra számít, hogy a hüvelykujjnyi, GMR névre hallgató hardver arra lesz képes, hogy miután beültettük egy erre a célra fejlesztett Adidas cipőtalpba, információkat küld a telefonunknak arról, hogy mit csinálunk vele. Hogy miért? Nem csak azért, hogy ügyesebben csavarjuk a szabadrúgásokat. Hanem, hogy extra tartalmakat és pontokat kapjunk FIFÁ-zás közben.


Az új csodacipőtalp dobozáról kiszivárgott kép

Az egész elképzelés lehet a világ legnagyobb őrültsége és az év egyik legizgalmasabb kísérlete is. Sőt, talán mind a kettő egyszerre. A Pokémon Go megmutatta, hogy mennyire népszerű tud lenni, amikor a virtuális játéktér találkozik a valóssal - lehet, hogy az Adidas, a Google és az EA most találták meg az utat, ami az e-sportot és a sportot közös pályára tereli. Kíváncsian várjuk a hivatalos bejelentést.

(Borítókép: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.