Ha gyerekként kivették a manduláját, az drámai hatással lehet a felnőtt éveire

2024 / 12 / 22 / Felkai Ádám
Ha gyerekként kivették a manduláját, az drámai hatással lehet a felnőtt éveire
A mandula eltávolítása és bizonyos kórképek között már korábban is találtak összefüggést – ezek mellé sorakoztak fel most a pszichés problémák.

A mandulaműtét elterjedt beavatkozás gyerekeknél, amit a légzési nehézségek vagy visszatérő torokfertőzések miatt szoktak elvégezni. A kínai Guangxi Orvostudományi Egyetem és a svéd Karolinska Intézet legújabb kutatásai szerint azonban a mandulák korai eltávolítása tartós hatással lehet a mentális egészségre – írja a ScienceAlert cikke.

A kutatók egy svéd egészségügyi nyilvántartás több mint egymillió emberre kiterjedő adatsorát elemezve arra jutottak, hogy a mandulaműtét 43 százalékkal növeli a szorongás, a depresszió és a poszttraumás stressz-zavar (PTSD) kialakulásának a kockázatát. Ráadásul ez a magasabb kockázati arány még azoknak a tényezőknek a figyelembevételével is fennmaradt, mint a nem, a családi háttér vagy a szülők végzettsége. A testvérek összehasonlításával végzett elemzés egyes családoknál azt mutatta, hogy 34 százalékkal emelkedett a szorongásos zavarok valószínűsége azoknál, akik átestek a mandulaműtéten. A kutatók szerint:

“bár a kockázatnövekedés a beavatkozás utáni első években volt a legjelentősebb, a stresszhez kapcsolódó rendellenességek fokozott kockázata még több mint 20 évvel a műtét után is kimutatható volt.”

Habár a tanulmány nem tár fel ok-okozati összefüggést, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzések leküzdésében fontos szerepet játszó mandulák eltávolítása nemkívánatos következményekkel járhat. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy nem is maga a beavatkozás az ok, hanem az a háttérben meghúzódó krónikus gyulladás, amely eleve szükségessé tette műtétet:

“Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az adenotonsillaris betegségek vagy a hozzájuk kapcsolódó állapotok potenciálisan szerepet játszhatnak a stresszhez kapcsolódó rendellenességek kialakulásában”

– írják ennek megfelelően a kutatók.

Más vizsgálatok már eddig is összefüggésbe hozták a mandulaeltávolítást az autoimmun betegségek és bizonyos rákos megbetegedések gyakoribb előfordulásával, ami arra enged következtetni, hogy ez az eljárás komolyabb mértékben befolyásolhatja a hosszú távú egészségi állapotot, mint azt korábban gondolták. A jövőbeni kutatások segíthetnek tisztázni, hogy maga a mandulaeltávolítás, illetve a mögöttes betegségek milyen szerepet játszanak a stresszel összefüggő rendellenességek fokozott kockázatában.

Az eredmények mindenesetre rámutatnak arra, mennyire fontos a lehetséges hosszú távú kockázatok mérlegelése a mandulák műtéti eltávolítása előtt, ugyanakkor azt a kutatók is elismerik, hogy a mandulák kivétele sok esetben továbbra is elengedhetetlen több komoly egészségügyi probléma orvoslásához.

(Kép: Pixabay/neelam279)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez az AI modell egyetlen szelfiből megállapítja a biológiai életkorod
Ez az AI modell egyetlen szelfiből megállapítja a biológiai életkorod
A FaceAge elárulja, hogy valójában milyen idős a testünk, és ehhez egyetlen szelfi is elég.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.