Háborús gépezetté válik a világ egyik legnagyobb repülőgépe

2025 / 09 / 29 / Bobák Zsófia
Háborús gépezetté válik a világ egyik legnagyobb repülőgépe
A WindRunnert eredetileg szélturbinák lapátjainak szállítására tervezték, de méretei felkeltették a hadsereg figyelmét is.

A Radia cég által fejlesztett WindRunner a világ egyik leghatalmasabb repülőgépe: hossz tekintetében még az egykori, legendás szovjet gépet, az Antonov An-225 Mriját is megelőzi, pedig a négy hajtóműves Antonovot nem kisebb feladatra tervezték annak idején, mint hogy a méretes Buran űrrepülőgépet fuvarozza. A WindRunner eredeti célja teljesen más lett volna, mint óriási “elődjének” - kizárólagosan szélerőművek lapátjai alkották volna a rakományát, és ennek a célnak megfelelően alakították ki a gép rakterét. A kereskedelmi felhasználási mód mellett azonban az elmúlt időkben egy másik alkalmazási terület is kezd fókuszba kerülni a WindRunnerrel kapcsolatban, az amerikai Légierő ugyanis fontolóra vette a lehetőséget, hogy a Radia repülőgépére cseréljék le a lassan alkalmatlanná váló járműparkjukat, beleértve a két legfontosabb teherszállítót, a C-5M Galaxy-t és a C-17A Globemaster III-at.

A WindRunner 108 méteres hosszával, 72 tonnás szállítási kapacitásával és 7600 köbméteres rakterével alkalmas lehet rá, hogy nagyobb méretű harci gépeket, berendezéseket, rendszereket szállítson a megfelelő helyre, anélkül, hogy azokat szét kellene szerelni, és darabokban bepakolni, ezzel időt veszítve. A gyártó leírása szerint a WindRunner elég méretes ahhoz, hogy akár hat Chinook C-47 helikopter is helyet kapjon a belső térben, illetve elfér benne négy CV-22 Osprey - ahogy az az ábrán látható, a helykihasználást segíti a pilótafülke elhelyezése is, ami a gép tetején található.

A Radia repülőgépének azonban több hátránya is van, ami egyelőre kétségessé teszi, vagy legalábbis nehezíti a jövőbeli karrierjét hadigépezetként: a WindRunner megpakolva egyszerre csak 2000 kilométert tud megtenni, ami jóval kevesebb, mint amire a C-5M Galaxy vagy a C-17A Globemaster III képes, emellett nagy problémát jelent az is, hogy a gép fejlesztése még nem ért véget, a Radia csak 2030-ra ígéri az első repülést.

A WindRunner mindenesetre úgy tűnik, hogy egyre közelebb ahhoz, hogy felkészítsék a kereskedelmi felhasználáson túli feladatokra is, a gyártó szeptemberben be is mutatta a sötétebb színű, katonai célú változatát, ami egyelőre a WindRunner for Defense nevet kapta.

(Fotó: Radia)

Egyetlen dolog szállítására készítik a több mint száz méter hosszú repülőgépet A gigantikus méretű WindRunner neve árulkodik arról, hogy mire használják majd: a legnagyobb szélturbina lapátokat viszik a segítségével a rendeltetési helyükre.


Saját hangodat utánozva szólaltat meg szinte bármely nyelven ez a fordítógép – itt tart a mesterséges intelligencia
Saját hangodat utánozva szólaltat meg szinte bármely nyelven ez a fordítógép – itt tart a mesterséges intelligencia
Kipróbáltuk, hogy mire képes egy mesterséges intelligenciával felturbózott fordítógép, és eléggé meglepődtünk.
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A Roadster és a Range Rover új sorozatot indít Ínyenc befektető címmel, ahol az olvasók velünk tarthatnak az old money különleges világába.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.