Hamarosan elindíthatják az SLS rakétát a Hold felé

2022 / 11 / 16 / Bobák Zsófia
Hamarosan elindíthatják az SLS rakétát a Hold felé
Az első Artemis misszió a tervek szerint a mai napon kezdetét veszi, jelenleg az indítóálláson várakozik a NASA holdrakétája, ahol az üzemanyagtartályokat feltöltik folyékony hidrogénnel és a kilövésre készülnek.

Frissítés: az SLS-t elindították az űrbe.

A NASA első Artemis missziójának kezdetét régóta halasztja egyre későbbi időpontokra a NASA, többek között az utolsó tesztek problémái miatt: az úgynevezett wet dress rehearsal teszteken több alkalommal is a folyékony hidrogén szivárgásával szembesültek a mérnökök, miközben töltötték az üzemanyagtartályokat. A NASA azonban úgy döntött, hogy a mai napon, november 16-án mégis útnak indítja a rakétát, így az SLS jelenleg az indítóálláson várja a kilövést, a tervek szerint pedig magyar idő szerint reggel 7 óra 04 perckor kezdődő két órás időablakban, illetve annak meghosszabbított időkeretében elindítják a rakétát.

A felkészülés most is nem várt nehézségeket hozott: újra felmerült a hidrogénszivárgás problémája, valamint egy Ethernet kapcsolót is ki kellett cserélni a Flight Termination System radarjainak megfelelő kommunikációja érdekében, de az akadályokat elhárították és az indításra hamarosan sor kerülhet. A visszaszámlálás átmenetileg szünetelt az ellenőrzések miatt, de azóta újraindították, az eseményeket a NASA YouTube csatornáján figyelemmel lehet követni.

(Fotó: NASA)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.