Harminc év előkészítés után megkezdődött a legnagyobb rádióteleszkóp építése

2022 / 12 / 09 / Bobák Zsófia
Harminc év előkészítés után megkezdődött a legnagyobb rádióteleszkóp építése
Két helyszínen, Afrikában és Ausztráliában telepítik azt a több százezer antennát, amelyek együttese a világ legnagyobb rádióteleszkópját alkotja majd és egyenesen az univerzum hajnalából származó jeleket közvetítik.

A Négyzetkilométeres Hálózat (Square Kilometre Array Observatory, SKAO) tervei 1993-ban kezdtek körvonalazódni, mikor a Rádió Tudományok Nemzetközi Egyesülete megállapította a Nagy Teleszkóp Munkacsoportot, hogy felmérjék a technikai feltételeit egy olyan óriási teleszkóp építésének, ami a világ több pontján, sokezer antennával kutatna az univerzum titkai után. A tervezési és előkészítési fázis hosszúra nyúlt, többek között azért is, mert a tökéletes (emberi jelenléttől minél távolibb) helyszín kijelölése és a fejlesztést /gyártást végző cégek kiválasztása nehéz folyamat volt, de végül december 5-én sor került az építkezési munkák kezdetének bejelentésére egy hivatalos ceremónia keretében.

Ahogy arról tavaly februárban beszámoltunk, az antennák telepítését korábban, már tavaly nyáron tervezték elindítani, de az elmúlt másfél évben még a gyártókkal való szerződések megkötésével telt az idő. Emellett Ausztráliában a helyi Wajarri őslakosokkal való egyeztetés is zajlott, akik törvény szerint a tulajdonosai annak a területnek, amelyen az SKAO ausztrál részét építik. A Wajarri Yamaji képviselői engedélyezték a munkálatok megkezdését és új nevet is adtak a leendő obszervatóriumnak - az Inyarrimanha Ilgari Bundara jelentése: megosztani az eget és a csillagokat.

A Négyzetkilométeres Hálózat ausztrál fele 131 072 antennából áll majd, amelyek alacsonyabb, 50-350 MHz-es frekvencián fogják be a rádiójeleket, míg az afrikai helyszínen, a Dél-afrikai Köztársaság Karoo nevű régiójában, 197 parabolaantenna mér a 350 MHz és 15,4 GHz frekvencia közötti tartományban. Afrikában már jelenleg is működik a 64 egységből álló MeerKAT rendszer, amelyhez a most készülő 133 további antenna csatlakozik majd. Ezek a rádiójelek egészen messziről közvetítenek üzeneteket a kutatók reményei szerint, egészen a világegyetem hajnalából, mikor a galaxisok még csak formálódtak és az első csillagok születtek.

Míg a feltehetően 2029-re kiépülő új teleszkóprendszerrel végzett megfigyelések a csillagászok számára a sötét anyaggal, gravitációval és bolygók evolúciójával kapcsolatos kérdésekre adhatnak válaszokat, addig az építkezés az ausztrál és afrikai cégek számára biztosít munkát, mivel a SKAO szervezet képviselői összesen 300 millió euró értékben kötöttek szerződéseket a legutóbbi bejelentés szerint, de ezt megelőzte már korábban 40 céggel kötött 150 millió eurós szerződés. Bár a teljes konstrukció csak az évtized végére készül el, de az elsőként telepített antennákat már korábban, egy-két éven belül elkezdhetik használni a kutatók.

(Fotó: SKAO)

Századunk nagy csillagászati projektje, a Négyzetkilométeres Hálózat obszervatóriumának konstrukciója nyáron elkezdődik A hatalmas rádióteleszkópos obszervatórium tervei a kivitelezés fázisába érkeztek, nemsokára már a Világegyetem hajnalát kutatja a több mint százezer antennából és teleszkópból álló rendszer.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.