Waltert (WLTR), a falazórobotot még csak nemrégen mutatták be a nagyközönségnek, de már el is végezte első hivatalos munkáját, és felhúzta (kis segítséggel) egy családi ház falait Budapesten. WLTR (kiejtve valter) robotot a Wienerberger fejlesztette a KM Robotics céggel, a GreenBuilddel és a Cseh Műszaki Egyetem kutatóival együttműködésben, és a Cseh Köztársaság Technológiai Ügynökségének támogatásával, azzal a céllal, hogy megoldást nyújtsanak a munkaerőhiányra, az emelkedő árakra, és a fenntarthatósági problémákra.
Ahogy azt a Wienerberger elárulta a WLTR hivatalos májusi bemutatóján,
a robot akár egy egész kőművesbrigád munkáját ki tudja váltani,
de persze csak a legegyszerűbb feladatok esetében. A robot számára az ideális feladatot az egyenes falak felhúzása jelenti, mivel ez esetben a téglákat csak repetitíven, egymás után kell a helyükre pakolni, és berendezés képességei egyelőre nem teszik lehetővé a komplexebb építési metódusok alkalmazását. A gép kapacitása óránként átlagosan 7,5 m2, maximálisan 10 négyzetméter fal összeállítása, de a teljesítményét meghatározza a téglák mennyisége és más faktorok is. A cég tavaly már elkezdte Ausztriában is alkalmazni az egyik WLTR-t, ami egy hat nap alatt 300 négyzetméternyi falat épített meg egy készülő raktárközpontban.
A falazórobot most Magyarországon is munkába állt, és rögtön impresszív teljesítménnyel demonstrálta képességeit: egy 100 négyzetméteres családi ház falának alapjait készítette el, mindössze három nap alatt. A Wienerberger elmondása szerint a ház a főváros XVIII kerületében épül, és a robot az épület teherhordó falainak konstrukciójáért volt felelős - tehát a téglákat pakolta egymás után - a többi munkát emberekre bízták.
“A falazórobot működés közben nemcsak lenyűgöző, de mérnöki szemmel nézve is meggyőző.
A kivitelezés sebessége és pontossága olyan szintű, amit kézi erővel nehéz elérni. A kivitelezői oldalról nézve ez nemcsak technológiai érdekesség, hanem egy jól tervezhető, költséghatékony és minőségbiztos megoldás” - mondta el Vracaric Tihamér, a családi ház kivitelezését végző Berill Házépítő Kft. ügyvezető igazgatója.
A Wienerberger kiemelte, hogy a WLTR óránkénti akár 10 négyzetméteres kapacitásával (azaz ennyi falat képes felhúzni) nagyjából egy ötfős kőművescsapat teljesítményével vetekszik, és automata üzemmódban dolgozik. Az eszköz a Wienerberger által kifejlesztett Porotherm Robot Ready falazóelemekkel működik, amelyeket kifejezetten gépi beépítésre terveztek: a robot az elemeket a tervrajz alapján, milliméteres precizitással helyezi el, kiküszöbölve az emberi hibák lehetőségét és biztosítva a munka egyenletes minőséget. A Porotherm Robot Ready falazóelemek tulajdonképpen ugyanolyanok, mint a hagyományos Porotherm téglák: a gyártásuk nem kerül többe, és minden tekintetben ugyanazokat a tulajdonságokat biztosítják, mint a nem robotoknak készült téglák, a hőszigetelés, az akusztika, a teherbírás vagy a tűzállóság tekintetében is, az egyetlen jelentős különbséget az jelenti, hogy a robotnak szánt verziókon bemélyedések vannak, amelyek segítenek a WLTR-nek a megragadásukban. A robot a téglákat persze meg is nedvesíti, és Dryfix ragasztóval szórja be, mielőtt a helyére teszi őket.
“A sikeres éles teszt egyértelmű jele annak, hogy a technológia itthon is készen áll a szélesebb körű alkalmazásra.
Célunk, hogy minél több hazai kivitelezővel megismertessük ezt a megoldást, és új szintre emeljük az építőipar hatékonyságát és digitalizációját” – mondta Potos János, a Wienerberger Zrt. kereskedelemért és marketingért felelős igazgatósági tagja. A cég a jövőben minél több helyszínen szeretné bevetni a robotot, hogy a “robotizált falazás rövid időn belül széles körben is elérhető legyen a hazai kivitelezők számára, és ezzel új minőségi mércét állítson a magyar építőiparban.”
(Fotó: Wienerberger)