Három robot, amivel együtt élhetünk, ha nem bánjunk, hogy figyelnek minket

2024 / 01 / 12 / Bobák Zsófia
Három robot, amivel együtt élhetünk, ha nem bánjunk, hogy figyelnek minket
Ezek a robotok vigyázhatnak ránk és szolgálhatnak ki minket az otthonainkban.

A CES (Consumer Electronics Show) a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, amelyen a legújabb technológiai fejlesztéseket mutatják be a cégek, köztük számos guruló, lépkedő, négylábú és beszélő robotot is, amelyek közül többet is otthoni használatra szánnak a gyártók. Míg a legelső, 1967-ben New Yorkban megtartott CES-en még főként a japán cégek termékei, zsebrádiók és egyéb érdekességek keltették fel a figyelmet, addig az elmúlt évek kiállításain már egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat a furcsa vagy éppen egészen élethű humanoidok és kevésbé emberszerű, de hasznos otthoni robottársaik is, amelyek egy nap nem csak megjelenhetnek a nappalikban, hanem akár központi szerepet is játszhatnak a mindennapok szervezésében és a család kiszolgálásában, persze csak ha hagyjuk nekik. A most zajló 2024-es CES sincs hiány az otthoni robotokból, amelyek között labda szerű kivetítőt és aranyosra formált mesterséges intelligencia ügynököt is találhatunk.

Samsung Ballie

A Samsung okosotthon robotja, Ballie egy multifunkciós asszisztens, amire sokféle feladatot lehet bízni a különböző eszközök működtetésétől a lakás kamerás felügyeletéig. A labda alakú, kerekeken közlekedő gépezet szenzoraival érzékeli a környezetét és önálló navigációra képes, de távolról is irányítható az igényeknek megfelelően. A kameráján keresztül bármikor betekintést nyerhetünk az otthoni történésekbe, valamint a többi okosotthon eszközhöz kapcsolódva kontrollálni tudja a lakás fűtését, hűtését, világítását és minden egyéb okoskészüléket.

A robot emellett állandóan éberen figyelő asszisztensként is működik,

amit hangvezérléssel lehet utasítani az éppen szükséges tevékenység elvégzésére, legyen az a zene indítása, a telefonhívások fogadása vagy az okosórához csatlakozva az egészségünk monitorozása. Ballie egy beépített projektort is tartalmaz, így egyszerűen megjelenítheti a kedvenc műsorainkat bármelyik szobában is vagyunk éppen.

A robot korábbi verzióját a Samsung már a 2020-as CES-en is bemutatta: az akkori, egészen apró Ballie körülbelül ugyanazokkal funkciókkal bírt, mint utódja (bár időközben bekerült például a projektor a gépbe) és hasonló célokat szolgált: az okosotthon eszközök összekapcsolását, a ház felügyeletét és az asszisztensi feladatok ellátását. A robot egyelőre újfent csak a CES-en került bemutatásra, a kereskedelmi forgalomban való megjelenéséről és várható áráról a Samsung nem fedett fel részleteket.

LG MI ügynök

Az LG okosotthon robotja Ballie-tól eltérően már valamivel kifejezőbb külsőt kapott, de egyéb tekintetben hasonló a küldetése és működése is, mint a sárga droidnak: az otthonok menedzselése mesterséges intelligencia segítségével. Az LG nem adott cuki nevet a robotnak, egyszerűen MI ügynöknek nevezi a kétlábú, illetve kétkerekű eszközt, ami nevéhez méltóan mesterséges intelligencia rendszerrel működik. A beépített hang-, és képfelismerő funkció, valamint kamerák és mikrofonok használatával a robot aktívan kommunikál a körülötte lévő emberekkel, önállóan közlekedik a lakásban és végrehajtja a neki címzett utasításokat.

Az "ügynök" más tekintetben is ugyanazt a funkciót tölti be a lakásban, mint Ballie: mozgó hubként, azaz csomópontként összeköttetést alakít ki az okosotthon eszközökkel és irányítja őket akár önállóan is a begyűjtött adatokra támaszkodva. Ha például érzékeli, hogy túl alacsony a páratartalom a lakásban, elindíthatja a párásítót, vagy egy véletlenül égve hagyott lámpát lekapcsolhat, amennyiben a berendezés okosaljzathoz csatlakozik. A robot a távollétünkben a szobákban körbejárva vigyáz a biztonságra, így a kamerás felvételeken keresztül mi is körbenézhetünk, hogy meggyőződjünk róla, mindent rendben hagytunk otthon. A gép igazi mechanikus társ módjára értelmezni tudja az emberek arckifejezéseit és információkkal lát el a napi hírekkel vagy időjárás előrejelzéssel kapcsolatban. A robot értékesítését az LG még nem kezdte meg.

Ogmen Robotics Oro

Az Indiai Ogmen Robotics ORo robotja első látásra éppen olyan, mint az LG és a Samsung apró gépe: barátságosnak ható külsővel felruházott, kerekeken guruló gép, ami autonóm módon körbejár a lakásban, adatokat gyűjt és kamerákkal közvetít a lakók számára. A látszat nem csal, a robot valóban otthoni társnak és asszisztensnek készült, de valamivel specifikusabb céllal, mivel a robotot nem kifejezetten emberek, hanem állatok szórakoztatására találták ki. ORo minden szerepet eljátszik, amire egy háziállatnak, például kutyának szüksége lehet és ami hagyományosan a gazdáira hárul: labdákat dobál neki, megeteti, parancsokat ad, tanítja és természetesen fényképeket készít róla. A robot kijelzőjén megjeleníti a bejelentkező gazdi képét, ezáltal ugyanúgy, mint egy videochat esetében, lehetővé teszi, hogy az emberek kommunikálhassanak kedvencükkel távollétük alatt is.

A gép applikációval kezelhető, amelyben megtekinthetőek az állat egészségügyi adatai, programjai, az általa elfogyasztott étel és ital mennyisége és még az is mennyit aludt vagy játszott aznap. A szigorú és folyamatos ellenőrzés némileg szükségtelennek tűnhet ugyan, de előnye, hogy az állandó adatgyűjtésnek köszönhetően átfogóbb képet kaphatunk a háziállat állapotáról, valamint nem csak a kutyát/macskát, hanem az egész házat is szemmel tarthatjuk, amíg haza nem érünk. Az Ogmen Robotics leírása szerint az ORo az állatok körüli hétköznapi, sokszor időrabló tevékenységek elvégzése helyett (mint amilyen az alapok betanítása vagy az etetés) minőségibb időtöltést biztosít, de alapvetően az elsődleges funkciója, hogy szórakoztatóbbá váljanak a mindennapok a segítségével.

A robotot és a hozzá tartozó dokkoló állomást, valamint etetőplatformot 300 dollárért lehet előrendelni (a teljes ára 800 dollár, azaz körülbelül 280 000 forint), a kiszállítást a cég áprilisban kezdi meg.

(Fotó: Samsung, LG, Ogmen Robotics)


Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Disztópia, újfajta szórakozás, a technológia térnyerése vagy egy eszköz, ami sok problémát meg tud oldani - a szexuális célokra szánt emberszerű gépeket nagyon eltérő szemszögekből lehet nézni, de egy biztos: a robotok készülnek és egyre emberibbé válnak. Legújabb sorozatunkban partnerünkkel, Magyarország legnagyobb felnőtt áruházával, a Vágyaim.hu csapatával együtt kutatjuk, merre tart az emberiség a szexualitás egyre digitálisabb ösvényein...
Az elázott mobil menjen azonnal egy zacskó rizsbe? Az Apple szerint semmiképp
Az elázott mobil menjen azonnal egy zacskó rizsbe? Az Apple szerint semmiképp
Évekig tartotta magát ez a tévhit, talán arra is van magyarázat, hogy miért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.