Techno

Három robot, amivel együtt élhetünk, ha nem bánjunk, hogy figyelnek minket

Ezek a robotok vigyázhatnak ránk és szolgálhatnak ki minket az otthonainkban.
Garázs

A Hyundai és Kia autókban új szolgáltatás jelenhet meg hamarosan, ami egy nagyobb rendszer részévé teszi őket

A Samsung összeköti az autókat és az otthonokat, hogy egy nagy IoT rendszert alkothassanak, így az autóból irányíthatóak az otthoni készülékek és a tévé képernyőjén is figyelhetjük, hogyan töltődik a kocsi akksija.
Techno

Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től

A világ negyedik legnagyobb tévégyártója Magyarországon is elkezdi forgalmazni az intelligens nagy háztartási gépeit, köztük egy olyan hűtőszekrényt is, amelyet 21 colos táblagéppel szereltek fel.
Techno

Egy komplett házat mutatott be az LG Európa legnagyobb technológiai kiállításán

A Smart Cottage névre keresztelt "okoskunyhóban" szinte minden négyzetméterre jut egy intelligens berendezési tárgy, a ház energiaellátási rendszere pedig akár azt is lehetővé teszi, hogy egyáltalán ne kelljen a hálózatról vennünk az áramot.
Techno

Az okos szúnyogriasztó rendszer virágot utánozva taszítja a vérszívókat

A LIV rendszer kompatibilis az Alexa vagy Google hangvezérléssel is, így a házon belülről is könnyedén bekapcsolható, és a tesztek azt mutatják, hogy a szúnyogok 93 százalékát távolt tartja.
Techno

Az okos WC előre felfűti nekünk az ülőkét, és parancsszóra le is húzza magát

Az energiatakarékosság jegyében a WC képes megjegyezni, mikor használják leggyakrabban az eszközt, és ehhez hangolja az ülésfűtési beállításokat, így a felhasználó akár előre felmelegíttetheti az ülőfelületet a kívánt hőmérsékletre.
Techno

Nem csak dísznek jó, de annak sem utolsó - kipróbáltuk, mit tud az IKEA légtisztítója

A lakás levegőjének tisztítása nem csak azoknak lehet szükséges, akik allergiától szenvednek, hiszen a légszennyezettség negatív hatásai akkor is érinthetnek minket, ha ezt a hétköznapokban nem érzékeljük. Az IKEA Starkvind azoknak lehet jó választás, akik nem szeretnének százezreket költeni egy légtisztítóra, miközben kifejezetten fontos nekik a dekoratív megjelenés.
Techno

Mindenhova követi a lakókat az új háztartási robot és éjjel is szemmel tartja őket

Az otthoni robotok speciális kategóriájának képviselője nem házimunkára való, hanem arra, hogy folyamatosan monitorozza a lakást és a benne tartózkodókat is.
Techno

A Samsung bemutatta a hűtőt, amin egy kisebb tévé méretű kijelzőn filmeket is lehet nézni

A jövő hűtői nem csak figyelik, hogy melyik élelmiszer fogyott el és receptajánlatot készítenek a meglevő alapanyagok alapján, hanem a kedvenc sorozatainkat is lejátszák. A 2023-as CES-en a Samsung az okoshűtőinek még fejlettebb verzióját is bemutatta.
Techno

Érdemes-e okosmérleget venni?

Ma már minden nagyobb elektronikai áruház polcai roskadoznak a különböző okosmérlegektől, amelyek a testtömegünk mérése mellett olyan extrákat is felvonultatnak, mint a testzsírszázalék vagy a vázizomzat mérése, esetleg a nyugalmi anyagcserénk megállapítása. Vásárlás előtt viszont érdemes utána nézni, hogyan működnek ezek a mérlegek, és mennyire vehetjük komolyan a kapott eredményeket.
Techno

Sötét felhők gyülekeznek a hangasszisztensek felett

Az Amazon és a Google az elmúlt években komoly csatát vívtak azért, hogy ki uralja az okoshangszórók piacát, de könnyen lehet, hogy végül mindketten vesztesen kerülnek ki a küzdelemből.
Techno

Bemutatták a rendszert, ami a sci-fik okosotthonait a valóságba emelheti át

A lakás (majdnem) minden okoseszköze tud majd kommunikálni az összes többivel egy új szabványnak köszönhetően, aminek első demonstrációjára már sor került.
Techno

Az igazán okos otthon a villanyszámlán is spórol

A Samsung a berlini IFA 2022 kiállításon mutatta be, hogy a mesterséges intelligencia és a hálózatba kapcsolt okoseszközök hogyan tudnak hozzájárulni a fenntarthatósághoz és az energiatakarékossághoz, igaz, ehhez jelenleg még tényleg a legmodernebb háztartási gépekre van szükségünk.
Techno

Az okosotthonokért zajló harc a padlón dőlhet el: robotporszívó céget vett az Amazon

A technológiai óriás így még nagyobb befolyást szerezhet az okosotthon-ökoszisztéma felett.
Bolygó

Boltban nem kapható gombaféléket is termeszthetünk otthon ezzel a mikrosütő méretű eszközzel

A kisméretű, okos-gombakeltető segítségével alig másfél hét alatt megnő, és le is szüretelhető az otthon, lakásban termesztett gomba.
Techno

Közeleg az ideális okosotthon víziójának megvalósulása egy új rendszer képében

Az új szabvány a lakások totális automatizálásának régi álmát segít beteljesíteni.
Techno

Akár csukott ablakon keresztül, száz méterről is fel lehet törni egy okosotthont a megfelelő helyre irányított lézersugárral

Az Alexa, és a Siri okoseszközeit is sikerült feltörni egy kutatócsoportnak a beépített mikrofon működési elvét kihasználva.
Techno

Nem kell albérletet fizetni, cserébe minden adatot begyűjtenek a lakókról egy új okosvárosban

Robotok ellenőrzik a rendet az utcákon Puszan high-tech városrészében, ahol az adataikkal fizetnek a lakhatásért a bérlők.
Tudás

Mire jó egy okosotthon és hogyan alakítsuk ki a rendszert a lakásunkban?

Az okosotthon már közel sem az a futurisztikus koncepció, ami pár évtizede még csak a távoli jövő különlegességének ígérkezett, hanem bárki által elérhető, hétköznapi opció, de mielőtt belekezdenénk a kialakításába nem árt odafigyelni néhány részletre. Hamarosan nagy változások érkeznek az okosotthon rendszerek terén.
Techno

Akár egy hónapig is önállóan gondoskodik a növényekről az új moduláris okoskert

Az önművelő veteményest fejlesztő és gyártó startup, a LetPot már túl van egy sikeres Kickstarter-kampányon is.
Techno

A fűnyírás és a porszívózás után már a hó eltakarítását is rábízhatjuk a robotokra

A Snowbot S1 közel egymillió forintba kerül, így leginkább azoknak éri meg, akiknek a hótakarítás napi szintű elfoglaltságot jelent.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.