Hatalmas óceánt találtak a Mars felszíne alatt, ami akár a földön kívüli életet is rejtheti

2024 / 08 / 15 / Bobák Áron
Hatalmas óceánt találtak a Mars felszíne alatt, ami akár a földön kívüli életet is rejtheti
A legfrissebb adatok alapján könnyen elképzelhető, hogy a víz egyáltalán nem párolgott el a Marsról, ahogy a tudósok eddig gondolták, hanem lesüllyedt a bolygó mélyére.

Erre a következtetésre jutottak a Kaliforniai Egyetem kutatói az InSight leszállóegység által gyűjtött adatokat elemezve, amit 2018-ban éppen azért küldtek az égitestre, hogy a bolygó belsejéről gyűjtsön információkat. A Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint az adatok alapján a Mars felszíne alatt nagyjából 11,5-20 kilométer mélyen akkora mennyiségű víz lehet, ami több mint másfél kilométer mélyen beteríthetné az egész bolygót, igaz, ahogy azt a hírről beszámoló Live Science megjegyzi, a jelenlegi technológiákkal az emberiség ehhez egyelőre sehogy sem tudna hozzáférni.

Michael Manga, a tanulmány társszerzője a felfedezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a legjobb tudomásunk szerint a víz nélkülözhetetlen az élethez, hozzátéve, hogy mivel a Földön az ilyen mélyen található vizek is tartalmaznak életet, nem lát rá okot, miért ne lehetne ez ugyanígy a Marson is. A kutató hozzátette, hogy bár mindeddig nem találtak arra utaló jeleket, hogy a bolygón jelenleg is van élet, de a felfedezésük mindenképpen jó kiindulópont lehet, hogy hol keressék azt.

A kutatók azt már eddig is tudták, hogy a Mars felszínét egykor nagy mennyiségű víz borította, többek között a Perseverance-t is egy olyan területre küldte a NASA, amelyről azóta a marsjárónak köszönhetően minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy egykor egy bővizű folyó deltája volt. A tudósok ugyanakkor azt is megállapították, hogy nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt a víz viszonylag rövid idő alatt eltűnt a Mars felszínéről. A legnépszerűbb teória szerint a víz egyszerűen elpárolgott a világűrbe, a bolygó felszínén pedig azóta csak vízjég formájában található víz, többek között a marsi jégsapkákban.


(Borítókép: Flux képgenerátor/Getimg.ai)

Magyar kutatók is keresik a választ a Marssal kapcsolatos egyik legfontosabb kérdésre A marsi víz nem csak a lehetséges élet kutatása miatt fontos, de a 2030-as évekre tervezett, emberes Mars-missziók szempontjából is kulcsfontosságú kérdés. Pál Bernadett, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa elmondta, hogyan lehet folyékony vizet találni a bolygón.


A takaró alatt is rengeteg TECHNOLÓGIAI KALAND vár, nézz körül, hol tart ma a SZEXIPAR, és tedd az idei karácsonyt emlékezetessé!
Nézz körül a Vágyaim.hu kínálatában, használd a PLYR20 kuponkódot és legyen az idei karácsony olyan, mint még soha!
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
Titkos fegyver az öregedés ellen - forradalmi szolgáltatás, ami Magyarországról indult
Űrbányászat és energia a világűrből
Űrbányászat és energia a világűrből
A világűr ma még a tudósok és űrmérnökök terepe, de száz év múlva a bolygónk iparának jelentős része már nem a Földön, hanem a Föld körül vagy azon túl fog zajlani.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.