Hivatalosan is az ember a legveszélyesebb ragadozó a Földön

2023 / 07 / 14 / Bodnár Barna
Hivatalosan is az ember a legveszélyesebb ragadozó a Földön
Az emberiség rengeteg állatfajt fogyaszt el táplálékként, vagy használ fel egyéb célokra, mint például ruházati termékek, gyógyszerek előállítása, vagy a házi kedvencek tartása, illetve az ehhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenység. Ebben persze nincs semmi újdonság, viszont egy nemzetközi kutatócsoport most számszerűsítette is, mekkora veszélyt jelentünk a bolygónkon élő állatokra.

Az ökológusokból, természetvédőkből és biológusokból álló csapat 47.665 gerincesfaj emberek általi felhasználását és kereskedelmét vizsgálta, beleértve számos emlőst, madarat, hüllőt, halat és kétéltűt. Mint kiderült, egészen pontosan 14.663 fajt használunk fel táplálkozási, vagy egyéb célból, vagyis körülbelül a vizsgált fajok egyharmadát zsákmányoljuk ki. A csoport a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN), egy, a természeti erőforrások megfigyelésével, védelmével és megőrzésével foglalkozó civil és kormányzati szervezetekből álló testület adatai alapján azt is megállapította, hogy

az emberiség által elfogyasztott és felhasznált fajok 40 százaléka veszélyeztett, és ezeknek az állatfajoknak több mint felét (pontosan 55 százalékát) elfogyasztjuk.

A Communications Biology-ban közzétett tanulmány további eredményei alapján az is elmondható, hogy az emberek által felhasznált szárazföldi fajok több mint fele a kisállat-kereskedelem része, illetve körülbelül 358 halfajra és 452 madárfajra vadászunk sportolás céljából, 207 emlős- és halfajt pedig ruházatunk előállítására használunk fel. Ami a gyógyszeripart és gyógyászatot illeti 192 emlősfajt és 82 kétéltűfajt használunk fel erre a célra.

Fenti adatok alapján a kutatók megállapították, hogy az ember a bolygó legveszélyesebb ragadozója, ugyanis mi

300-szor nagyobb arányban használunk ki más fajokat, mint bármely más faj a Földön,

figyelembe véve a különböző élőlények területeinek méretét. A szakértők szerint a bolygónkon élő állatfajokra gyakorolt hatásunkat az is jelentősen növeli, hogy a többi ragadozótól eltérően nem csupán táplálkozás céljából vadászunk a prédára, hanem számos fajt háziasítunk is, hogy felhasználjuk a tejét, vagy bőréből ruhákat, használati tárgyakat készítsünk. A fenti tényezők összességét tekintve 80-szor veszélyesebb ragadozónak számítunk, mint például az oroszlán, és 113-szor vagyunk halálosabbak, mint a rettegett nagy fehér cápa.

(Borítókép: Getty Images/rbkomar)


Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy jól érezzük magunkat és minden téren a maximumot tudjuk nyújtani. Ebben segíthet a NIVEA MEN Real Madrid tematikájú termékcsaládja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.