Hogy mondják angolul, hogy kisgömböc? Amazon!

2019 / 12 / 21 / Pőcze Balázs
Hogy mondják angolul, hogy kisgömböc? Amazon!
A világ harmadik legértékesebb vállalata, amit a világ leggazdagabb embere vezet, mégsem telik el hónap anélkül, hogy az Amazon tenne valamit, amit nem kéne, vagy ne tenne valamit, amit nagyon is kellene. Most épp megtiltották a partnereiknek, hogy a FedEx földi kiszállítását vegyék igénybe - de nem egyértelmű, hogy a vásárlóik karácsonya vagy a saját jövőjük jár-e a fejükben.

Jeff Bezost, az Amazon vezérigazgatóját valószínűleg nem igazán foglalkoztatja a népszerűsége. Idén tavasszal ugyan felfogadott egy magánnyomozót, amikor az egyik amerikai lap valahonnan megszerzett róla és a barátnőjéről pár intim fotót, de nem jellemző rá, hogy túlságosan érdekelné, hogy a közvélemény hogyan ítéli meg őt, vagy az általa vezetett vállalatot. Pedig Scott Galloway marketingszakértő a világ egyik legjobb történetmesélőjének tartja Bezost, hiszen hosszú éveken át lebegtette az Amazont éppen a nullszaldó alatt vagy fölött, miközben pislogás nélkül nézett a befektetők szemébe, azt mantrázva, hogy egyszer hatalmas sztori lesz a vállalkozása, ők lesznek a világ legnagyobb boltja. És így is lett.

Az Amazon jelenleg a világ harmadik legértékesebb tőzsdei vállalata, és nemcsak a tőzsdei értéke figyelemreméltó, hanem az is, hogy még ekkora méret mellett is el tudják kerülni, hogy egy cent adót fizessenek, úgy, hogy közben 11 milliárd dolláros nyereséget termelnek. Épp ezért érdemes odafigyelni az olyan sztorikra, mint az, hogy a hét elején az Amazon

megtiltotta a rajta keresztül kereskedőknek, hogy a FedEx szárazföldi szállítását vegyék igénybe

amikor a Prime, vagyis az Amazon vásárlói kedvezményprogramjának keretében szállítanak Amerikában. Elsőre ez persze könnyed ünnepi izmozásnak tűnik, nehogy késsen a Jézuska, bunyó karácsonyig, de ha figyelembe vesszük, hogy a Morgan Stanley szerint az Amazon már most maga szállítja a csomagjai felét, és ez az arány a következő években nőni fog, egyértelműbbnek tűnnek a szándékaik. Ha Bezos valamiben üzletet lát, megpróbál rámenni. És ez általában sikerül is neki.

Jó tizenöt éve, amikor elkezdtek komolyan beruházni a digitális infrastruktúrájukba, szervereikbe, akkor felmerült bennük, hogy a kapacitástöbbletet akár értékesíteni is lehetne. Mára az Amazon Web Services, vagyis az AWS a világ egyik legfontosabb informatikai szolgáltatója, és az Amazon profitjának közel a felét ez a terület adja. Mintha nyitnánk egy könyvesboltot, és egyszer csak a bolygó legnagyobb polcgyárán ülnénk.

Ugyanez a logika dolgozik amögött, hogy olcsón remek minőségű e-könyvolvasókat gyártanak, hiszen tőlük vesszük majd a tartalmat, sőt, oldalról oldalra látják, hogy egy adott könyv mennyire érdekes valójában.

Az Alexa hangvezérléssel működő eszközeik is hasonlóak: ősszel tizenöt olyan kütyüt jelentettek be, okosgyűrűtől az okossütőig, amelyek profitot valószínűleg nem fognak termelni, de számukra hasznos adatot annál inkább. És akkor az elemekről és a pelenkákról még nem is beszéltünk.

Mivel az Amazon pontosan látja, hogy miből mennyi fogy, milyen mintázatok szerint, mely háztartásoknak, ezért azt is tudja, hogy min lehet a legtöbbet keresni. Ha úgy tartja kedvük, már gyártják is a konkurens termékeket - bugyit, mackónadrágot, konzoltokot, elemtöltőt. A legjobban a sajátmárkás elemeik és a pelenkáik teljesítenek, bár a BusinessInsider cikke szerint elsőre ijesztőbbnek tűnhet a helyzet az ismert márkáknak, mint amennyire valójában az, Bezosék új márkái még nem veszélyeztetik igazán komolyan a veresenytársaikat. Ettől függetlenül

az Egyesült Államok elnökválasztási kampányában is téma a cégóriás.

Elizabeth Warren, az egyik legesélyesebb demokrata elnökjelölt-jelölt például megtiltaná, hogy bizonyos méret fölött egy cég egyszerre üzemeltessen piacteret és árulja azon a saját termékeit. Vagyis az Apple App Store-jában nem lehetne Apple Musicot árulni, az Amazon pedig nem gyárthatna saját pelenkát, elemet, fogpiszkálót, zoknit, vagy bármi mást, amiről rengeteg adata van, és könnyen vezetheti oda a felhasználóit a saját termékéhez, a konkurensek helyett.

Szóval a vita a FedEx-szel nem csak egy sima karácsonyi perpatvar, hanem jó példa arra, hogy mire képes egy vállalat, amikor valóban óriási lesz: ha kinéz magának valamit, és nagyon vágyik rá, akkor megszerzi azt. Mi meg nem tudjuk, hogy örüljünk, hogy valamit olcsóbban, kényelmesebben kapunk meg - vagy féljünk, hogy egyetlen cégnek leszünk egyre kiszolgáltatottabbak.

(Fotó: DonkeyHotey/Flickr, Thierry Ehrmann/Flickr, Tomás del Coro/Flickr)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.