Hogy reagál egy önvezető kamion, mikor durrdefektet kap?

2022 / 11 / 12 / Bobák Zsófia
Hogy reagál egy önvezető kamion, mikor durrdefektet kap?
Először tesztelték élesben, hogy hogyan tudja megoldani a veszélyes helyzetet a mesterséges intelligencia irányította jármű.

A Kodiak Robotics önvezető kamionok fejlesztésére szakosodott cég a Kodiak Driver rendszer segítségével oldja meg a szállítójárművek önálló működését, ami a mesterséges intelligencia algoritmusokkal vezérli a kamionokat a különféle forgalmi szituációk útvesztőin át. Andreas Wendel, a vállalat technológiai vezetője 2020-ban mutatta be részletesen a rendszert, ami, elmondása szerint a teljes szállítási útvonal középső fázisának kivitelezésében segít, vagyis az első (first mile) és utolsó (last mile) kilométerek megtétele emberi irányítást igényel.

Ennek oka, hogy az önvezetést lehetővé tévő szoftver kialakításakor a mérnökök kifejezetten az autópályán való haladásra optimalizálták a Kodiak Drivert, egyrészt azért, mert ez egyszerűbb megoldás a jóval komplexebb városi környezethez való alkalmazkodás helyett, másrészt mert ez az a szakasz az út során, aminek átvállalása a sofőröktől számukra is előnyös lehet. Az algoritmusok például az autópályákon igen gyakori lezárások folyamatos monitorozásával időben kiszámolják az ideális menetutat, sőt, a rendszert úgy tervezték meg, hogy a térképek állandó frissítése és ellenőrzése mellett a szenzorokból beérkező és az aktuális helyzetről számot adó adatok is kiemelt figyelmet kapjanak a vezetés során. A Drivert emellett a váratlan események kezelésére is felkészítették, ami többek között azt jelenti, hogy bizonytalan helyzetekben értesíti erről a tervezőprogramot, ami ezután a legjobb és lehető legrosszabb forgatókönyv kiszámításával hozza meg a végső döntéseit, vagyis ilyen esetekben defenzív módon vezet.

Az egyik legveszélyesebb szituációt az önvezető és nem önvezető járművek számára is a durrdefekt jelenti, aminek kezelése szintén nem egyszerű az MI számára, mivel ilyenkor nem csak a kamion épségének megőrzését, hanem a többi jármű veszélyeztetésének elkerülését is meg kell oldania pillanatokon belül. Azt, hogy hogyan reagál a Kodiak Driver egy ilyen kockázatos esetben, a cég nemrégen tesztelte és az eredmények szerint a rendszer képes biztonságosan megbirkózni a helyzettel, még akkor is, ha az első kerekek szenvednek sérülést.

A kamion a videó tanúsága szerint pillanatokon belül megállt, miközben az eredeti irányától mindössze 15 centivel, majd az újrapozícionálás után végül 7,8 centiméterrel tért csak el. A Kodiak leírása szerint a teszt előtt a kerékgumik különböző nyomáson való próbájával készítették fel a rendszert a durrdefekt kezelésére és a második, harmadik és sokadik teszten is konzisztesen megbízható eredményt kaptak.

A Kodiak kamionjai jelenleg (többek között) Texasban szállítják az árut az amerikai Baytownban található IKEA raktár és a San Fransico-i áruház között egy három hónapos program keretében, amelyben a kamionokat még biztonsági sofőrök felügyelik. A program során azt mérik fel, hogy mennyiben növeli az önvezető technológia alkalmazása az utak biztonságát és javítja a kamionsofőrök munkakörülményeit, valamint mennyivel járul hozzá az üzemanyagspóroláshoz a rendszer.

(Fotó: Kodiak Robotics)

A pénztárcánk is megsínyli, ha az önvezető kamionok nem veszik el időben az emberek munkáját A közúti szállítmányozásban ma a legnagyobb kérdés nem az, hogy a robotok elveszik-e az emberek munkáját, hanem hogy elég gyorsan ideérnek-e, mielőtt a helyzet teljesen tarthatatlanná válik.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.