Ünnepek idején általában a legkevésbé sem a fogyókúrával törődnek az emberek és a családi összejövetelek során különösen jellemző a túlevés, amit fokoz az ünnepi időszakhoz hagyományosan szervesen hozzátartozó édességek fogyasztása is. A karácsonyi szaloncukrok és a halloweeni cukorkák mellett a húsvéti csokitojások és csokinyuszik is nagy számban kerülnek értékesítésre: statisztikák szerint csak Németországban évente körülbelül 230 millió csokinyulat készítenek, aminek több mint felét exportra szánják. A sonkák, tojások és édességek mértéktelen, vagy legalábbis kevésbé kontrollált fogyasztása ellen tudatosan nem mindig teszünk eleget, de a valójában a szervezetünk a segítségünkre siet és stratégiák tömegét veti be, hogy tudomásunkra hozza: éppen eleget ettünk már.

A jóllakottság érzésének kiindulópontját az idegi jelek és hormonok aktivitása adja, amelyek az agy különböző területeire szállítják a jelentéseiket a test állapotáról.

Egy 2021-es kísérlet során a kutatók azt próbálták kideríteni, hogy hogyan működnek pontosan azok az agyi folyamatok, amelyek az étel bevitelének mennyiségét szabályozzák és ennek érdekében a Prader-Willi szindrómában szenvedő betegeket tanulmányozták. A Prader-Willi szindróma legszembetűnőbb tünete a soha véget nem érő éhség és ennek hatására fellépő falánkság és súlyos elhízás. A betegség hátterében genetikai rendellenesség áll: a betegekben emiatt nem kapcsol be a szokásos jelzés, ami a jóllakottságot indikálja. A kutatók a szindrómás alanyokat fMRI-vel vizsgálták, miközben ételek képeit mutatták nekik és a reakciókban jelentős eltéréseket fedeztek fel az agyuk kisagyi régiójának és az egészséges emberekből álló kontrollcsoport tagjainak kisagyi aktivitása között, akiken ugyanazokat a vizsgálatokat végezték el.

A kísérlet folytatásában egerekben kikapcsolták az elülső mély kisagyi mag (aDCN) egyes neuronjait, ami az étvágy növekedéséhez vezetett az állatoknál. A normálisan funkcionáló aCDN az éhséget, pontosabban az étvágyat a dopamin szintjének emelésével szünteti meg:

a dopamin neurotranszmitter egyfajta boldogsághormon, aminek jelenléte szükségtelenné teszi az evésből származó jutalmazó érzést, így kontrollálja a fogyasztás folyamatát.

Nem ez az egyetlen eszköze azonban az agyunknak arra, hogy leállítson minket, ha túl sokat akarnánk enni, sok más hormon is csatlakozik a szabályozási feladatokhoz, hogy komplex csapatmunkával megregulázzák a gyomrot. Egyike a főszereplőknek a kolecisztokinin, ami egy peptidhormon és a zsírok, valamint fehérjék megemésztésében segítkezik. A hormon bizonyítottan közreműködik az étvágy és az energiafelvétel rendezésében, bár egyes tanulmányok szerint az elhízás elleni hosszú távú stratégiákban nem feltétlenül működőképes opció a kolecisztokinin manipulálása. Ennek oka részben az, hogy a hormon szintjének emelése csökkenti ugyan az étkezések hosszát és az elfogyasztott étel mennyiségét, de hatása rövid ideig tart, ezért az étkezések gyakoriságát akár növelheti is. A kolecisztokinin, akárcsak a leptin, egészséges esetben viszont a szervezet arzenáljának hatékony részét képezi és amikor úgy érezzük, hogy egy következő adag a sonkából már sok lenne, akkor valószínűleg ennek a vegyületnek a működését is érzékeljük.

A kifinomult és szövevényes rendszer üzemelésének menetéről a TED magyar nyelvű felirattal elérhető videójában Hilary Coller, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem molekuláris biológia professzora oszt meg további részleteket.

(Fotó: Design Pics/Getty Images)