Hogyan lehetsz sikeresebb az életben? Sajátítsd el a stratégiai gondolkodásmódot

2020 / 07 / 06 / Bobák Áron
Hogyan lehetsz sikeresebb az életben? Sajátítsd el a stratégiai gondolkodásmódot
A "strategic mindset" eddig főként a felsővezetők szent grálja volt, ám a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatása rávilágított, hogy közel sem csak a cégvezetők profitálhatnak belőle.

A World Economy Forum cikke szerint a stratégiai gondolkodásmóddal felvértezett emberek hajlamosabbak arra, hogy nehézségekkel szembesülve hátralépjenek egyet, és feltegyék maguknak a kérdést, hogy hogyan tudnák jobban elvégezni a feladatot. Ennek eredményeként az ilyen emberek hatékonyabb stratégiákat tudnak kidolgozni a céljaik elérésére akár munkáról, akár tanulásról, akár az egészségükről van szó. A Stanford Egyetemmel közösen elvégzett, 860 főiskolai hallgató és már aktívan dolgozó felnőtt bevonásával lefolytatott kísérletek alapján kimutatható, hogy a stratégiai gondolkodásmódú emberek jobb jegyeket szereznek az iskolában, gyorsabban jutnak előre a karrierjükben és általánosságban könnyebben birkóznak meg az új kihívásokkal.

"Az eredmények izgalmasak, hiszen a pszichológia eddig is tudta, hogy a stratégiák széles repertoárja fontos, ám mindeddig nem tudtuk megmagyarázni, hogy egyes emberek miért használják jobban ezeket a stratégiákat, mint mások" - mondta el az eredményekről a kutatás vezetője, Patricia Chen.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a stratégiai gondolkodás nem feltétlenül veleszületett képesség, hanem tanulható. Amikor az egyik kísérletben egy véletlenszerűen kiválasztott csoportnak egy rövid képzés keretében bemutatták a stratégiai gondolkodás alapjait, azt tapasztalták, hogy a csoport a későbbi feladatokban jobban teljesített, mint azok, akik nem kaptak ilyen képzést.

Na de mi is az a stratégiai gondolkodás?

A Center for Management & Organization Effectiveness szerint a stratégiai gondolkodású embereket négy dolog jellemzi:

  • Képesek egyet hátralépni, kiszállni a mindennapi mókuskerékből és más perspektívásból szemlélni a problémákat.
  • Jól informáltak, így reálisan tudják értékelni a saját helyzetüket és azt is, hogy milyen célokat érdemes kitűzniük maguk elé.
  • Mélységében gondolkodnak a megoldandó feladatokról, leásnak a probléma gyökeréig, ezáltal képesek feltenni a megfelelő kérdéseket.
  • Szorosan együttműködnek másokkal, kikérik a munkatársak véleményét, így nem csak objektív képet kapnak a problémáról, de sokkal több ötletet is azok megoldására.

"Minden kihívást jelentő feladatban vannak olyan pontok, amik megkövetelik, hogy az ember hátralépjen egyet, és új stratégiákat dolgozzon ki" - magyarázza Carol Dweck, a Stanford Egyetem pszichológusa, aki szerint a startégiai gondolkodásmód éppen ezt teszi lehetővé. Patricia Chen ehhez annyit tett hozzá, hogy a legfontosabb kérdés, amit egy új kihívás megoldása során feltehetünk magunknak, hogy "létezik-e olyan módszer, amivel jobban lehetne csinálni?"

(Fotó: Mohamed Hassan/Pixabay, Bruce Mars/Unsplash)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.