A vízben töltött idő sajnos veszélyt is jelent, legyen szó természetes vízről vagy egy medencéről – mit kell tennünk viszont akkor, ha beütött a baj? Ennek a kérdésnek két szakértővel jártunk utána, az alapelveket professzor Dr. Szokoly Miklós, traumatológus, címzetes egyetemi tanár és professzor Dr. Felkai Péter, intenzív-aneszteziológus, címzetes egyetemi tanár magyarázták el lapunknak. Csapjunk is bele!

1./ Az önmentés

Ebben a pontban annak járunk utána, hogy mit tegyünk, ha mi kerülünk bajba, mert például elragad minket a sodrás vagy begörcsöl valamink úszás közben, és nekünk kell ezt a helyzetet valamiként megoldanunk. A legfontosabb tanács ismerős lehet a Galaxis útikalauz rajongóinak – mivel így szól: ne essünk pánikba! A pánik, és az ezzel járó csapkodás elkerülése azért fontos, mert a kapálódzás izommunkát jelent, ami növeli a szervezet oxigénfelhasználását – ugyanez vonatkozik egyébként a kapkodó légzésre is.

Az emberi test a fajsúlya miatt képes lebegni a víz felszínén, ehhez mozogni sem kell, sőt a tüdő levegőtartalma is úszóhólyagként viselkedik. Egyébként érdemes gyakorolni ezt a lebegést, ha vízben vagyunk, mert adott esetben életmentő lehet, illetve itt kell megemlíteni azt is, hogy a sós víz (tenger, óceán) esetén még könnyebb is lebegni, hiszen ebben a közegben nagyobb a felhajtóerő. Magyarán, ha elragadott minket az ár, akkor ne essünk pánikba, ne csapkodjunk, ne kapkodjuk a levegőt, ehelyett próbáljunk lebegni, és mérlegelni a helyzetet – elképzelhető, hogy az a megoldás, hogy együtt sodródunk az árral, majd keresünk egy olyan helyet, ahonnan segítséget tudunk már hívni.

A másik jellemző probléma, amivel szembetalálkozhatunk, az a görcs. A görcs az izmok kimerülésének, valamint a kihűlésnek az általános jele. Izomgörcs esetén pedig lehetőség szerint el kell kezdenünk a görcsoldást – ez azt jelenti, hogy először is fogjuk meg a medence szélét, vagy közeledjünk a parthoz. Amennyiben ez nem megoldható, akkor a vízben lebegve várjuk ki, hogy a görcs elmúljon. Egyébként számtalan görcsoldási technika létezik, és minden egyes izomcsoportnál eltérő. A lényeg viszont az, hogy a görcsben lévő izmot mozgásra bírjuk: próbálhatjuk spontán vagy kezünk segítségével mozgatni. Feszítsük és lazítsuk felváltva, próbáljuk nyújtani a begörcsölt izmokat!

2./ Társmentés

Amikor másokat akarunk menteni, annak két főbb módja létezik – eszközzel vagy eszköz nélkül történő mentés, ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy sokszor, már egy medencében is, nehéz egyáltalán észrevenni, ha valaki fuldoklik – lásd az alábbi képeket:

A társmentés alapelvei a következők:

• Magunkat ne veszélyeztessük, mert különben két áldozat lesz!
• Vigyázzunk az eszközzel, nehogy sérülést okozzunk a bajbajutottnak!
• Kiemelésnél a sérülés elkerülése.
• A fuldokló pánikba esik, ami miatt ösztönösen azonnal a közelébe úszó személyt próbálja átkarolni, igyekszik belekapaszkodni. Ezért tartsuk távol magunktól a fuldoklót – ha lehet, csak eszközt nyújtsunk felé.
• Ha a vízben lévő személy az eszméleténél van, és együttműködik a mentésben, akkor valamilyen vontatófogást alkalmazzunk!
• Általában megemlítendő az is, hogy a vízből mentés nagyon komoly elméleti és gyakorlati felkészülést, valamint jó kondíciót is igényel.

Amikor a partól ugrunk a vízbe, hogy valakit megmentsünk, akkor lehetőleg ugrás közben se veszítsük el szem elől a fuldoklót, valamint ugrás közben tartsuk az egyik kezünk kinyújtva, és azzal mutassunk az áldozat irányába, hogy ezt mások is láthassák! A fuldoklót mindig hátulról közelítsük meg, hogy ne tudjon belénk kapaszkodni! Ha az áldozat érzi, hogy kimerült, esetleg görcsöt kapott, vagyis önmagától képtelen partra jutni, az eszméletét viszont nem vesztette el, és még együttműködő is (magyarán nem próbál minket átkulcsolni és képes arra, hogy kezével belénk kapaszkodjon), akkor vontatófogást érdemes alkalmazni. A vontatófogás legegyszerűbb módja, ha a mentésre szoruló személy mindkét kezével megfogja vállunkat, az életmentő pedig mellúszásban – normál, nem kimerítő tempóban – úszni kezd a part felé.

Mit tegyünk viszont abban a szerencsétlen esetben, ha a fuldokló elvesztette az eszméletét? Ebben az esetben kiemelten fontos, hogy a mentés alatt a légutak szabadon tartásáról gondoskodni kell – magyarán az orr és száj a víz felett legyenek. Erre szolgál – többek közt – a kétkezes fejfogás (lásd a bekezdés alatti képet). Ebben az esetben a segélynyújtó mindkét kezével megfogja a háton fekvő sérült fejét, úgy, hogy a hüvelyk és mutató ujja közé kerül a bajba jutott füle, míg az orra így a víz felett marad. A mentő személy ebben az esetben háton úszik, a mellúszáshoz hasonló lábtempóval. Meg kell említeni azt is, hogy a vízimentő szakirodalom számos egyéb lehetőséget is ír (például: vontató hónaljfogás, hajfogás, ruhafogás stb.) ám ezek nagyobb gyakorlatot igényelnek, és ezért talán nehezebben kivitelezhetők az átlagembernek.

Előfordulhat az is, hogy többen mentenek ki egy eszméleténél levő személyt – ha két segélynyújtó is akad, akkor mindketten mellúszásban úsznak: a bajba jutott bal karjával a baloldali segélynyújtó jobb vállát, jobb karjával pedig a jobb oldali segélynyújtó bal vállát fogja meg. A bajba jutott személy, amennyiben képes rá, lábtempóval segítheti a mentést.

3./ Eszközös társmentés

Ha eltekintünk a professzionális, vízimentők által használt felszereléstől, akkor is ki kell térnünk pár általánosan is használt eszközre, például a mentőkarikára, az előbbihez nagyon hasonló mentőpatkóra, valamint a csónakra.

Kezdjük az első kettővel! A mentőkarika/mentőgyűrű a legismertebb vízimentő eszköz, mely merev falú, vízen úszó anyagból készült. Leggyakrabban 90 kg súlyra hitelesítették ezeket, és ilyen eszközzel sok helyen találkozhatunk (strandokon, hajókon stb.). A mentőkarika fontos kiegészítője a minimum 15 m hosszúságú kötél (a kötélhossz sok tényezőtől függ, pl. hajók esetében a fedélzeti magasságtól), de ez a kötél biztosítja például azt, hogy abban az esetben, ha elsőre nem sikerült a bajba jutott közelébe dobnunk az eszközt, akkor ismételten próbálkozhassunk.

A mentőpatkó nem meglepő mód szintén vízen úszó anyagból készült, de a mentőkarikával ellentétben nem merev falú, hanem puhább. Ezt a mentési eszközt alapesetben a mentő személy viszi magával a vízbe, megfelelő hosszúságú (3-3,5 m) kötéllel rögzítve magához. A bajba jutotthoz érve átnyújtja a mentőpatkót, így elkerülhető, hogy a pánikba esett fuldokló testi kontaktusba kerüljön a mentő személlyel. Természetesen a mentőkarikához hasonlóan, megfelelő hosszúságú kötél segítségével vízbe dobási technikával is használható – ez utóbbival kapcsolatban, tehát a dobásról a következőket kell tudni:

Végezetül még térjünk ki a csónakos mentésre, ami itt lemondható: a csónakból történő mentés sokkal biztonságosabb, mint a közvetlen társmentés, viszont a sérült kiemelése nem megfelelő technika alkalmazása esetén beborulást eredményezhet. Figyelmet igényel a bajba jutott megközelítése is: a hullámzás, az erősebb szél könnyen a sérültre tolhatja a csónakot, ha nem vagyunk körültekintőek. Épp ezért célszerű a sérültet a sodrással szemben megközelíteni, lehetőleg a csónak orrával. Ha elértük, szólítsuk fel, hogy ne próbálja a csónakba emelni magát – mivel reflexszerűen ezt tenné –, hanem majd mi segítünk neki. A hirtelen csónakba emelés könnyen borulást okozhat, ezért lehetőleg a csónak végénél emeljük ki a sérültet! Könnyen boruló (kenu, kajak), illetve instabil (gumicsónak) vízi jármű esetén ne is próbálkozzunk a kiemeléssel, ehelyett a bajba jutott kapaszkodjon a jármű szélébe, és úgy evezzünk partra.

4./ Kiemelés medencéből

Ha a csónakba beemelés trükkös, úgy medencéből kiemelés is az, és ebben az esetben szintén több dologra is figyelnünk kell! Ami ezzel kapcsolatban előzetesen elmondható, hogy a kiemelésre több technika is létezik, lássuk is ezeket:

Ha a kimentett személyt a medence szélénél kell kiemelnünk a vízből, akkor először is a bajba jutott egyik karját helyezzük a medence szélére, ügyelve mindeközben arra is, hogy orrlyukai a víz felett legyenek, majd alkarjának közepét a tenyerünkkel fogjuk meg – így rögzítjük a bajba jutottat, nehogy visszacsússzon a vízbe. A következő lépésben a segélynyújtó a bajba jutott alkarjára támaszkodva (érthetőbb mód: rátaposva) kiemelkedik a vízből, majd a partról emeljük ki a bajba jutottat is.

Amennyiben nem egyedül vagyunk, hanem akad segítségünk a mentésben, úgy a társunk a medence széléhez áll, és az ő hátán is kihúzhatjuk a bajbajutottat. Ennek a módszernek eszközzel megoldható változata az, hogy a kimentettet valamilyen egyenes tárgyon (esetleg gerinchordágyon) húzzuk ki a medencéből. Ennél kicsit trükkösebb megoldás, ha a kimentésre szoruló személyt a partról behajolva a hónalja alatt átnyúlva, megfogjuk az alkarját (Rautek-féle műfogás). Ezután a testet testét kissé „megrugóztatjuk” – vagyis kiemeljük, vissza eresztjük – majd a harmadik emelésnél teljesen kiemeljük. Vigyázzunk azonban, mert a medence széle gerincsérülést okozhat!
A sekély víz, vízpart a mély vizes medencénél kicsit egyszerűbb – ebben az esetben a kimerült fuldoklót a hátunkra emelve is kivihetjük a vízből – már persze ha elbírjuk – úgynevezett tűzoltó-fogásban:

(Kép: wikimedia.commons/nikko macaspac)