Kedvező árú, mégis nagytudású telefonokkal sorozza meg a magyar piacot a Honor

2024 / 06 / 12 / Bobák Áron
Kedvező árú, mégis nagytudású telefonokkal sorozza meg a magyar piacot a Honor
A Honor június 12-én, Párizsban tartotta a meg a Honor 200-széria európai premierjét, amellyel a felső-középkategóriában állít komoly kihívókat a konkurenciának.

A Honor 200 és 200 Pro már az ütemezésében is kitűnik a többi kínai telefon közül, hiszen az elmúlt évek trendjéhez képest rendkívül gyorsan érkeznek meg a kontinensre: a modellszériát Kínában is alig két héttel ezelőtt mutatták be, július 1-én pedig már Európában - így Magyarországon is - felkerülnek a boltok polcaira.

A két telefon közül a Honor 200 Pro kvázi csúcsmodellnek is tekinthető, hiszen a mai csúcskategóriás telefonokhoz képest valamivel gyengébb processzort leszámítva alig van olyan tulajdonsága, ami alapján ne férne be ebbe a kategóriába. "A kiváló kijelző, versenyképes teljesítmény, elfogadható üzemidő és a kategóriájában jónak számító fotós képességek mellett a Honor nem spórolta ki a telefonból a kevésbé alapvető funkciókat sem, így nagyjából minden megvan benne ahhoz, hogy a felhasználóknak ne kelljen vállalhatatlan kompromisszumokat kötniük: a vezeték nélküli töltés, a Wi-Fi 6, a telefotó kamera, a kiváló biometrikus azonosítás mind a helyén van, emellett kifejezetten vonzó lehet a nagy tárhely és a méretes kijelző, amit ráadásul egy kecses, könnyen kezelhető házba préseltek bele" - írtuk a telefonról szóló tesztünkben.

Csúcstelefonok gyilkosa lett a Honor 200 Pro A Honor visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért: a Magyarországon július 1-től kapható Honor 200 Pro árát hajszálpontosan úgy lőtték be a mai csúcstelefonok alá, hogy az már bárki számára vonzó ajánlat legyen, miközben az okos kompromisszumoknak köszönhetően semmi olyasmiről nem kell lemondanunk, ami egy átlagos felhasználónak hiányozna.

A sima Honor 200 valamivel mérsékeltebb áron, ennek megfelelően némileg szolidabb funkcionalitással kerül majd boltokba, ami elsősorban a telefon teljesítményében és kamerájában érhető tetten, emellett néhány extra funkcióról is le kell mondanunk. A Honor 200 Próval ellentétben ebben a telefonban a Snapdragon 8s Gen 3 helyett egy szerényebb képességű Snapdragon 7 Gen 3 processzort találunk, ugyanakkor RAM-ból ennél a modellnél is ugyanúgy 12 GB-ból gazdálkodhatunk, mint a Honor 200 Prónál (legalábbis az 512 GB tárhellyel ellátott, drágább verzió esetében).

A hátlapi kamerarendszer a Honor 200 Próhoz hasonlóan ugyanúgy egy 50 megapixeles, optikai képstabilizátorral is ellátott főkamerából, egy szintén 50 megapixeles, 2,5x-ös optikai zoomra képes (és szintén optikai képstabilizátorral is rendelkező) telefotó kamerából valamint egy 12 megapixeles nagy látószögű/makró lencséből áll. Az egyetlen lényeges különbség, hogy amíg a Honor 200 Pro megörökölte a februárban bemutatott Magic 6 Pro H9000 kameraszenzorát, addig a sima Honor 200-ban egy Sony IMX906 képérzékelő van.

A Honor a bemutatón elhangzottak alapján nagyon komoly hangsúlyt fektetett a portréfotós funkciókra, amit a világhírű párizsi fotóstúdió, a Studio Harcourt segítségével csiszoltak tökélyre. "A közös ötletelési folyamatok során több mint 20 Studio Harcourt és HONOR képalkotási szakértő 400 napon át tartó, széles körű elemzést végzett. A csapat több mint 1000 különböző megvilágítású szituációt vizsgált és több millió adatkészletet elemzett, biztosítva, hogy a Studio Harcourt klasszikus lelke okostelefonokon is megmaradjon" - írja a Honor Magyarország közleménye, ennek eredményeként pedig a cég állítása szerint a telefonnal "stúdióminőségű" portréfotókat készíthetünk.

A telefon kijelzője egy hajszálnyival kisebb (6,7 colos), mint a Honor 200 Próé, ennek megfelelően a felbontása is valamivel alacsonyabb (2664x1200 pixel), ám a gyári adatok alapján minden más tekintetben ugyanazt a technológiát kapjuk: az OLED kijelző 120Hz-es képfrissítésre képes, a maximális fényereje pedig a gyári adatok szerint eléri a 4000 nitet. Ez utóbbi nyilvánvalóan legfeljebb speciális helyzetekre igaz, de a Honor 200 Próéhoz nagyon hasonló specifikációt látva abban joggal reménykedhetünk, hogy a képminősége és a fényereje nem marad el a drágább modellétől.

A hasonlóságok itt nem érnek véget, hiszen a Honor 200 dizájnja csak nüanszokban tér el a drágábbik modellétől, vagyis megjelenésében ez is a csúcskategóriás telefonokat idézi: a szélein enyhén ívelt kijelző egy elegánsan karcsú házba illeszkedik, amit a Honor 200 Próval szerzett tapasztalataink alapján egy kézzel is nagyon kényelmesen lehet kezelni.

Ahogy a Pro modellben, úgy a sima Honor 200-ban is kapunk Wi-Fi 6 adatkapcsolatot,
100 wattos gyorstöltést és az akkumulátor is ugyanúgy 5200 milliamperórás. A különbségek között említhető, hogy ebben a modellben nincs vezeték nélküli töltés, por- és vízvédelem és az 50 megapixeles előlapi kamera mellett itt nem találunk egy különálló mélységérzékelő kamerát.

A Honor magyarországi képviseletének tájékoztatása szerint a Honor 200 és Honor 200 Pro a mai naptól rendelhető elő, a következő konstrukciókban:

  • Honor 200 Pro 12/512 GB: 299 990 Ft
  • Honor 200 12/512 GB: 259 990 Ft
  • Honor 200 8/256 GB: 239 990 Ft

Az előrendelési időszakban mindegyik telefonhoz ajándék töltő és egy Honor Pad 8 táblagép is jár - utóbbit azok is megkapják, akik augusztus 31-ig vásárolják meg valamelyik telefont. A készülék Magyarországon július 1-én kerül boltokba, a hazai szolgáltatók közül a Honor 200 Pro a Vodafone-nál és a Yettelnél, az 512 GB-os Honor 200 a Telekomnál, míg a 256 GB-os Honor 200 mindhárom szolgáltatónál elérhető lesz.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Csúcstelefonok gyilkosa lett a Honor 200 Pro A Honor visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért: a Magyarországon július 1-től kapható Honor 200 Pro árát hajszálpontosan úgy lőtték be a mai csúcstelefonok alá, hogy az már bárki számára vonzó ajánlat legyen, miközben az okos kompromisszumoknak köszönhetően semmi olyasmiről nem kell lemondanunk, ami egy átlagos felhasználónak hiányozna.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.