A memóriánk megfelelő működése alapvető fontosságú: ez segít az életben maradáshoz szükséges információkat tárolni és előhívni, mikor szükség van rá. Nagy szerepet játszik a tanulásban és fajfenntartásban is. A rövidtávú memória, vagy munkamemória jelen időben, az információ feldolgozása során végzi a bevésés, a tárolás és a felidézés műveletét. Az érzékszerveinken át kapott adatokat nagyon rövid ideig, csak pár másodpercig rögzíti, ilyenkor nagyon pontosan tudjuk felidézni az emlékeket, azonban hosszútávú lenyomat nem keletkezik, a tárhely pedig gyorsan betelik, ahogy érkeznek az újabb benyomások.

Ha nem szeretnénk, hogy egy számunkra fontos dolgot kiszorítsanak az új információk, ismétléssel és gyakorlással elraktározhatjuk a hosszú távú memóriánkba.

Ez a tárhely elvileg korlátlan kapacitású és az emlékek korlátlan ideig történő megőrzésére képes. A hosszú távú memóriában már nem vizuálisan vagy szavak formájában, hanem szemantikusan, azaz jelentés alapján kerülnek kódolásra az adatok. Persze nem csak tudatosan lehet bevésni egy-egy emléket, gyakran, főleg erős érzelmi megrázkódtatás esetében magától is elraktározódik az esemény, később pedig ezt implicit módon, vagyis nem tudatosan, hanem önkéntelenül is előhívhatjuk. Ugyan mindenki arra törekszik, hogy minél tovább, minél jobb állapotban őrizze meg az emlékezőképességét, de a traumák esetében ez megfordul: az egészséges működéshez inkább felejtésre lenne szükség.

A Tokió Metropolitan Egyetem kutatói a legújabb kísérletben felfedezték, hogy az adatok hosszútávú memóriában való rögzítésében a természetes fény igen nagy szerepet játszik, valamint azonosították azt a speciális molekuláris mechanizmust, amely ezért a jelenségért felelős.

Mikor a hosszútávú memória tárhelyébe kerül egy információ, kémiai reakciók lépnek életbe: új fehérjék szintetizálódnak és az agy idegi áramkörei megváltoznak.

Azonban a fény, melynek változása befolyásolja az élőlények szervezetének működését, meghatározva az alvási szokásaikat, hangulatukat, még a gondolkodásukat is, befolyásolja az emlékek rögzülésének folyamatát is. A tudósok a Drosophila gyümölcsléggyel, közismertebb nevén ecetmuslincával bizonyították a fénykitettség hatását az emlékezőképességre. A hímnemű muslincákat olyan női muslincákkal eresztették össze, melyek neutrálisan viszonyultak a közeledési kísérleteikre, vagyis nem reagáltak az udvarlásukra. Mikor ez a stresszes élmény rögzült az állatok hosszútávú memóriájában, többé nem kísérelték meg a közeledést, akkor sem, ha elérhető (reszponzív) alany került a közelükbe.

A kutatók két napra elsötétített helységben tárolták a negatív tapasztalatot szerző muslincákat, majd a karantén lejárta után újra nőnemű egyedek társaságába helyezték őket.

A muslincák újra udvarolni kezdtek, a kontrollcsoport tagjaival ellentétben, melyek normális fényviszonyok között éltek. A közelebbi vizsgálatok kimutatták, hogy egy bizonyos fehérje az agyban, az úgynevezett pigment diszperziós faktor, mely a fényre reagál, szerepet játszik egy másik fehérje transzkripciójában. A cAMP válasz elem-kötő fehérje az állatok agyának azon a területén lépett működésbe, mely a tanulással és emlékezettel áll összefüggésben, vagyis a hosszú távú rögzítésért felelős kémiai folyamatok lefolyására a fény is hatással volt.

A kutatók egyelőre csak a muslincákban mutatták ki a jelenség működését, de mivel egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a környezeti hatások milyen nagy mértékben befolyásolják az élőlények memóriáját, valamint most már azt is tudják, az agy mely területén kell keresni a változásokért felelős folyamatokat, a jövőben az emberi emlékezet működésének megértésében is tudják alkalmazni a kapott információkat, és új módszereket dolgozhatnak ki a poszt-traumás stresszt okozó emlékek kezelésében, vagy, akár abban is segíthetnek, hogy végleg megszabaduljunk a kellemetlen emlékektől.

(Fotó: Wikimedia Commons CC-BY-SA-3.0)