Huszonhárom évébe telt a Hubble-nek, hogy elkészítse ezt a képet 2025 / 01 / 13 / Bobák Zsófia

Bár az univerzumban számtalan spirálgalaxis található (az Európai Űrügynökség becslése szerint az összes galaxis több mint 60%-a spirálgalaxis), de mégsem gyakran fordul elő, hogy egy spirális rendszert "oldalról" sikerül lencsevégre kapni egy űrteleszkópnak. Az UGC10043 esetében azonban éppen ilyen módon örökítette meg a galaxist az űrtávcső, így a látvány teljesen más, mint amit megszokhattunk a spirálgalaxisok esetében. A jellegzetes spirálkarok a felvételen nem látszanak, középen viszont jól kivehető egy intenzív fényű régió, ahol csillagok keringenek a galaxismag körül. A kép különlegessége, hogy egyedülállóan hosszú idő alatt született meg, teljes 23 évébe telt a Hubble-nek, hogy rögzítse azokat a felvételeket, amelyekből végül összerakták a montázst. Az első képsorozatot még 2000-ben készítette el, a másodikat 2023-ban, a végeredményt pedig a különböző időkben és különböző hullámhossztartományokban készült felvételek ötvözésével alkották meg. (Fotó: ESA/Hubble & NASA, R. Windhorst, W. Keel)
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A nyugalom nyomában: 7 csodás horvát település, ami levesz a lábadról
A nyugalom nyomában: 7 csodás horvát település, ami levesz a lábadról
Miközben a világ néhol a tökéletességet hajszolja, Horvátország nem kerget délibábokat, egyszerűen a maga természetességében létezik.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.