Az ember hajlamos gyorsan átlépni a szivacsok felett, hiszen ezekkel az élőlényekkel és a csalánozókkal indul a bevezetés a biológiába, szóval inkább csak egy unalmas prológusnak tűnhetnek egy átlag iskolás számára, akinek nyilván akad jobb dolga is, mint hogy ezeken a lényeken tűnődjön. Érett fejjel felelevenítve a tanulmányainkat viszont megállapíthatjuk, hogy a szivacsok úgy általában az élőszervezetekhez hasonlóan lenyűgözőek – például a szivacsok soksejtűek ugyan, de nincsenek szöveteik vagy szerveik. Ennek oka, hogy a sejtjeik úgynevezett sejttársulást alkotnak, tehát akad köztük egyfajta működésmegosztás ugyan, de ez távol áll attól a specifikációtól, ami a mi sejtjeinket jellemzi. (Ezt a testszerveződést egyébként álszövetesnek nevezzük – hátha így már dereng valakinek biológia óráról.)

Egyszerű felépítése ellenére kiemelt a szivacsok szerepe az ökoszisztémában, hiszen a vizek tisztításában fontos szerepük van, mivel különböző szerves törmelékeket és kisebb élőlényeket fogyasztanak. Sok esetben ezek a lények alaposan feladják a leckét a biológusoknak arról, hogy egyáltalán miként képesek életben maradni ott, ahol semmi más, és az egyik ilyen hely az Északi-sark körüli jeges vizek sötét mélye. A BBC most a szivacsok rejtélyét leleplező egyik kutatóval készített rövidebb interjút, ennek tartalmát foglaljuk össze alább:

Mint a kutató elmondta, az Északi-sark közelében hatalmas szivacstelepeket találtak, amelyek kifejezetten jól érzik magukat az ottani mostoha körülmények között is. Sőt az itteni szivacsok kifejezetten hatalmasra nőttek – akad, amelyiknek 1 méter az átmérője, az átlagéletkoruk pedig 300 év. Sokáig a tudomány egyik rejtélyét jelentette, hogy ezek a lények miként maradnak itt életben, sőt érzik ennyire jól magukat, ahol tudtunkkal nem akad semmiféle élelemforrás. A mostani kutatás azonban megállapította, hogy a szivacsok több ezer éves, mára kihalt férgek és egyéb lények apró maradványait szűrik ki a vízből, így lényegében a fosszíliákkal táplálkoznak.

A mostani kutatás újdonsága pedig éppen az, hogy ez utóbbira először találtak a kutatók bizonyítékot. A szivacsok szimbiózisban élnek olyan barátságos baktériumokkal, amelyekkel megosztják ezt a táplálékot, és a baktérium cserébe antibiotikumot termel a szivacsnak – így képesek ezek a lények felhasználni a jeges vizek alján található, szerves, halott réteget. Ahogy a lapnak nyilatkozó kutató fogalmaz:

„Rengeteg idegenszerű életforma akad, és különösen sok a jéggel borított tengerek mélyén, ahová a technológiai eszközeinkkel alig tudunk lehatolni, hogy feltérképezhessük ezeket.”

Ugyanakkor már csak azért is fontos lenne megértenünk az itteni viszonyokat, mert a sarki jégtakaró visszahúzódása miatt az itteni élővilágra példátlan nyomás nehezedik – a számítások szerint az elmúlt 30 évben az Északi-sark nyári jégtakarója folyamatosan és drámai mértékben veszített mind a vastagságából, mind pedig a kiterjedéséből. Ahhoz pedig, hogy az itteni élővilágot ilyen körülmények közt megóvhassuk, először is azt kell megértenünk, hogy mit akarunk egyáltalán megvédeni a klímaváltozástól.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Flickr/NOAA Ocean Exploration & Research)