Az óceán fenekéről előkerült rézkupola valójában egy búvárharangként ismert 17. századi primitív tengeralattjáró maradványa lehet – ez az egyik első és a legkorábbi tengeralattjáró lelet a világon. A tárgyat még 1980-ban találták meg a Santa Margarita, egy spanyol kincses galleon roncsának a közelében, amely 1622-ben süllyedt el a Floridai-szorosban, körülbelül 65 km-re nyugatra Key Westtől.

A felfedezők akkor azt feltételezték, hogy a kör alakú tárgy egy túlméretezett főzőüst lehetett, és a floridai Sebastianban található Mel Fisher Múzeumban állították ki. Az új kutatások alapján viszont az objektum valójában egy korai búvárharang teteje lehet, amely elveszett a kincseshajó mentése során néhány évvel az elsüllyedés után. Ezeket a primitív tengeralattjárókat néha búvárok használták sekély vizekben; gyakran alul nyitottak voltak és egy levegővel töltötték fel őket.

A búvárharang-elméletet számos tényező támogatja: a tárgy például lényegesen nagyobb, mint egy főzőüst, ráadásul szenesedés vagy melegedés jelei sem találhatóak rajta. A kupola két rézlemezből készült, vastag, rézszegecsekkel tűzdelt peremmel, ami megfelel a korszak búvárharangjairól szóló leírásoknak. Sőt, egy csomó vasrúd között találták meg, amelyek segítségével a búvárharangot a tengerfenékhez rögzíthették.

Bár nincs történelmi feljegyzés arról, hogy búvárharangot használtak volna a Santa Margarita mentésekor, Francisco Nuñez Melián, egy akkori havannai mentőharang kapcsán 1625-ben leírta egy ilyen búvárharang öntését – a kutatók szerint így a 1980-ban talált kupola a búvárharang felső része lehetett, és vízhatlan alsó panelek vehették körül, amelyek esetleg fából és fémmel borított bőrből készültek.

Sean Kingsley és Jim Sinclair tengeri régészek (Sinclair egyébként a tárgyat eredetileg megtaláló csapat tagja is volt) új kutatása alapján a búvárharangban három búvár is elférhetett, és a szerkezetet egy légtömlőhöz lehetett csatlakoztatni. Úgy vélik, hogy az eszközt Jerónimo de Ayanz, egy feltaláló terve ihlette, aki 1606-ban tesztelt egy búvárharangot, amelyet később Venezuelában gyöngygyűjtésre használtak.

A Santa Margarita mentésének a sikere, amely állítólag 350 ezüst rúddal, több ezer aranyérmével és nyolc ágyúval hajózott ki, még inkább alátámasztja azt az elképzelést, hogy a művelet során búvárharangot is használtak.

A mostani felfedzésről szóló tanulmány ugyan még nem esett át a tudományos elbírálási folyamaton, de Joseph Eliav tengerészeti régész, akinek a korai búvárkészülékek a szakterülete, úgy nyiltakozott a hírt publikáló Live Science-nek, hogy ezt a hipotézist a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján elfogadhatónak találja.

További kutatások szükségesek viszont a kupola felépítésével és lehetséges vízzáró tulajdonságaival kapcsolatban, hogy végleg megerősítsék: ebben az “üstben” sosem bugyogott leves, hanem egy búvárharang része volt. Ha ez teljes bizonyossággal kiderülne, úgy kicsit jobban megismerhetnénk a korai, 17. századi víz alatti kutatások és mentési műveletek történetét is.

(Kép: Mel Fisher Museum)