Jó reggelt, holnap van - és így fog kinézni a közösségi média holnapután

2019 / 11 / 20 / Pőcze Balázs
Jó reggelt, holnap van - és így fog kinézni a közösségi média holnapután
Annyira sokat beszélünk arról, hogy a közösségi média vállalatok miért és hányszor állnak a szőnyeg szélén, hogyan ártanak a tiniknek, az adatbiztonságnak, a demokráciának és a világ pénzügyi stabilitásának, hogy közben egész könnyű elfeledkezni arról, hogy amúgy dolgoznak is néha. Az elmúlt hetekben a Facebook, az Instagram és a Snapchat is utalt arra, hogy mit nyomkodhatunk és nézhetünk majd náluk a jövőben.

A Facebook idén nyáron jelentette be, hogy egy NPE (New Product Experimentation) nevű csapatot állít fel, hogy a nagy kék app mellett különálló kísérletekbe kezdjen. Egyrészt szükségük van az újdonságokra, másrészt féltik az összetett és ezáltal lassan mozduló zászlóshajójukat, így sokkal okosabb hagyni szabadon próbálkozni egy külön kis csapatot, aztán ha valami bejön, be lehet építeni a Facebookba, a szintén hozzájuk tartozó Instagramba vagy WhatsAppbe, esetleg meg lehet tartani önálló szolgáltatásként. Vagy szép csöndben be lehet zárni, ami a legtöbb esetben történni fog, ahogy történt eddig is.

Bálnák Kanadában

A Verge csütörtökön számolt be arról, hogy Whale néven egy mémgenerátor appot lökött ki magából az NPE csapat: az alkalmazásban, amely a hírek szerint egyelőre csak a kanadai App Store-ban elérhető, fotókat lehet manipulálni azzal a szándékkal, hogy aztán annyira szellemesek legyenek, hogy a felhasználók megosztogassák azokat egymással. Lehet, hogy egy új Instagram funkció születését látjuk épp, de az se kizárt, hogy egyszerűen csak elege volt a csapatnak abból, hogy mennyire béna az összes olyan website, ahol kellemetlen poénokat tudunk a fotóinkra varrni.


Whale

Insta a Facebookon

Kevésbé izgalmas fejlesztések persze a kék appon belül is történnek: az ész nélküli fotógörgetést, úgy tűnik, megirigyelték a testvérvállalatuktól, és az Instagramhoz hasonló képfolyamot próbálgatnak Popular Photos néven. Az persze itt is kérdés, hogy valaha beépül-e ez a funkció a Facebook appba minden egyes felhasználónál, de az biztos, hogy nem szégyellnek kölcsönözni / tanulni / lopni egymástól a Facebook testvérszolgáltatásai.


Popular Photos

Tiktok az Instán

Az Instagram közben nem a Facebooktól lop, miért is tenné, inkább az ijesztően gyorsan növekvő TikToktól próbál ellesni ezt-azt: Brazíliában egy, a kínai trónkövetelőhöz hasonlító rövid videóvágó funkcióval bővült az app. A Reels segítségével 15 másodperces videókat lehet rögzíteni, sebességet állítani, bedobni a zenét, és hopp, máris kész van valami, amin aztán üveges tekintettel átgörgetünk, és töltünk vele, ha nem is 15 másodpercet, de 15 milliszekundumot biztosan. Lehet, hogy ez az első lépés afelé, hogy a felülről fotózott ebédek és a csücsörítős szelfik helyét átveszik a tátogó tinik - jövőre kiderül.

A Snapchat közben a saját útját járja. A többiek majd követik.

Miközben mindenki a padtársa dolgozatából próbál valamit lemásolni, a Snapchat mereven néz előre. Ők tették először népszerűvé az automatikusan eltűnő üzeneteket - ebből lett az Instagram Stories és a Facebook Stories, ha már magát a céget hiába próbálta megvenni Zuckerberg 2013-ban. A Snapchat most épp az AR-ben, vagyis a kiterjesztett valóságban látja a jövőt: olyan alkotókat próbál megnyerni a platformnak, akik repkedő buborékokkal, szálldosó szellemekkel, őrült interaktív filterekkel kísérleteznek, átalakítják azt a valóságot, amit a videóik eredetileg ábrázolnak. És ez persze elsőre hülyén hangzik. De igazán az a hülyeség, hogy a harmincszor akkora Facebook kísérletezés címén mémképekkel és az Instától kölcsönvett megoldásokkal akar minket a telefonunk előtt tartani. Persze az is lehet, hogy igazuk van: ha nem jönnek az ötletek, legfeljebb rásandítanak a padszomszéd dolgozatára.

(Borítókép: Getty)


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
A Samsung megtalálta a megoldást az okostelefonnal készített videók egyik legnagyobb hibájára
A Samsung megtalálta a megoldást az okostelefonnal készített videók egyik legnagyobb hibájára
Az S25 Ultra főként az új AI funkciókról marad emlékezetes, de az egyik leghasznosabb újításnak történetesen semmi köze nincs a mesterséges intelligenciához.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.