Így próbálnak lépést tartani a jövővel a teches cégek

2021 / 07 / 04 / Perei Dóra
Így próbálnak lépést tartani a jövővel a teches cégek
Chuck Robbins, a Cisco vezérigazgatója a napokban beszélt arról, hogy vállalati együttműködési megoldásaik elengedhetetlenné váltak megrendelőik számára. 2020. szeptembere óta ezért minden eddiginél több, összesen mintegy nyolcszáz új funkcióval és eszközzel bővítették szolgáltatásaikat, hogy ők kínálhassák a legátfogóbb, a hibrid munkavégzés támogatására irányuló megoldásokat a piacon.

A Webex-ről korábban már itt a Rakétán is írtunk, az alábbi fejlesztésekről azonban csak most rántotta le a leplet a cég.

Több funkció, kevesebbért

Az új Webex Suite az iparág első olyan szoftvere, amely a megbeszéléseket, a hívásokat, az üzenetküldést, a szavazást és az eseményeket egy csomagban teszi elérhetővé a felhasználók számára, a különálló megoldásoknál akár negyven százalékkal kevesebbért. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt a megújult Webex arculattal és logóval.

Események lebonyolítása elejétől a végéig

A hibrid rendezvények mindenre kiterjedő eseményszervezési platformot igényelnek, amely a Socio cég akvizíciójának lezárultával áll rendelkezésre.

Közönséginterakciós (Audience Interaction) eszközök

Szavazás, kvízek, kérdezz-felelek – a Slido megoldásával bárki számára elérhető amely az iparág első, együttműködéses technológiákkal integrált közönséginterakciós applikációja, így az online platformon tartott konferencia élménye elérheti az élőszereplős változatét. A Slido egyébként hatféle interaktív eszközzel készült, amelyek már most elérhetőek a Meetings-ben, és hamarosan megérkeznek az Eventsbe is.

Jobb hangminőség mesterséges intelligenciával

A Webex zajeltávolítási és beszédjavító képességeire épült My Voice Only funkció segítségével a felhasználók kiiktathatják a háttérzajt, beleértve az ott zajló beszélgetéseket is, hogy a közönség kizárólag az aktuális előadó mondandójára koncentrálhasson. A My Voice Only funkció 2021 augusztusától válik elérhetővé világszerte.

Intelligens kamera

A korábban már beharangozott People Focus funkció szintén 2021-ben érkezik a Webexre. A People Focus a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia segítségével automatikusan keretezi, illetve a legoptimálisabb képelrendezésben mutatja a résztvevőket, hogy mindenki jól láthassa a résztvevők testbeszédét és arckifejezését.

Újgenerációs eszközök

A Webex Desk egy érintőképernyős all-in-one együttműködési eszköz, amit munkahelyi vagy otthoni felhasználásra terveztek.

A biztonság mindenekelőtt

A Webex valós idejű adatvesztés-védelmi megoldása, amely automatikusan blokkolja és eltávolítja a bizalmas információkat, a Webex Messaging-ben lesz elérhető. Ezzel a valós idejű adatvesztés-védelemmel a felhasználók eleve nem tudnak bizalmas tartalmat közzétenni, vagyis nem kell attól tartani, hogy esetleg nem tudják majd törölni megosztás után. A Webex európai felhasználói mindemellett az Európai Unión belül tárolhatják tartalmaikat. Megjelenik továbbá a megerősített végpontok közötti titkosítási opció is, beleértve a végpontok közötti azonosítással kibővített végpontok közötti titkosítást. Leegyszerűsítve, az ügyfeleknek nem kell választaniuk a használhatóság és a biztonság között – ugyanis mindkettőt megkapják egyszerre.

(Forrás, fotó: Cisco)

További cikkek a témában:

Így mentheted ki magad elegánsan egy Zoom-meetingről A videokonferenciák mára elengedhetetlen részei lettek a mindennapoknak, de előfordul, hogy úgy érezzük, egy megbeszélés hosszabbra nyúlt, mint amit el tudnánk viselni.

Miért ilyen fárasztó az online meeting, és mit tehetünk a végkimerülés elkerülése érdekében? A videomeetingek extra mentális erőfeszítést kívánnak az embertől, így nem csoda, ha kimerülünk: de miért ilyen fárasztó a virtuális értekezlet, és milyen óv, illetve megelőző intézkedéseket tehetünk, hogy elkerüljük a kiégést?

Itt a vége, többé már nem lazsálhatjuk el a munkahelyi értekezleteket Egy új szoftver ugyanis nemcsak online, de még offline is számolja, melyik résztvevőtől mennyi szó hangzott el, megpróbálja bemérni, hogy ki mennyire koncentrált az ülés alatt, majd leírja az elhangzottakat.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A robotkutya bármilyen körülmények között talpra áll
A robotkutya bármilyen körülmények között talpra áll
A Deep Robotics alapos tesztelésnek vetette alá az általuk fejlesztett négylábú robotot, de a gép jól vette az akadályokat.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.