Elméletileg ugye létezik egy fogyasztásmérési szabvány, mely alapján az EU-ban meghatározzák az autók üzemanyag-fogyasztását és a motorban elégetett benzinből, gázolajból származó szén-dioxid kibocsátását. (Ezt a szabványt hívták régen NEDC-nek, amit fokozatosan váltott le a WLTP nevű, másfajta, valósághűbb eredményt adó mérési metodológiát használó szabvány.) A meghatározott érték aztán alapul szolgál mind az adott típus, mind a gyártó termékeinek összesített CO2-emissziójának meghatározásához. Ennek mértékét pedig 2021-re 95 g/km alá kell csökkenteni minden autógyártónak, flottaszinten. Tiszta ügy. Na de az EU nem lenne EU, ha nem bürokratizálna túl mindent, az autógyártók pedig nem lennének rendes kapitalista nagyvállalatok, ha nem próbálnák minél olcsóbban megúszni a komoly fejlesztési költségekkel járó CO2-emisszió-csökkentési kényszert. Így hát mindenféle lobbitevékenység eredményeként megszülettek a mérési eredményeket utólag korrigáló technológiai kiskapuk. Úgynevezett öko-innováció címén összesen akár 7g/km CO2 is levonható a szabványos méréssel számított alapértékből az egyes modellek esetén.
Néhány gyártó kisírta, hogy ha egyes autóiba nem hagyományos izzó, hanem fénydiódás lámpa kerül, akkor azt a néhány wattot, amivel kevesebb energiára van szüksége a kocsi elektromos rendszerének üzem közben, valahogy átfordíthassák CO2-emisszióra. Így a LED-es lámpákkal rendelt kocsik után egy rettenetesen bonyolult képlet szerint a gyártók CO2-kompenzációt számíthatnak fel.
Némely autógyártó időnként büszkélkedni szokott egyes típusai katalógusában, sajtóanyagában azzal, hogy nagyobb tempónál a gázt elvéve a kocsi mintegy üresbe teszi magát és „vitorlázó módba” kapcsol; igyekszik energiafelhasználás nélkül kigurulni minél hosszabb távokat. Ezt a képességet is elismert az EU „ökoinnovációs” fejlesztésként, a vitorlázásra képes autók egy még bonyolultabb képlet alapján a WLTP-értéket módosító CO2-jóváírásra jogosultak.
A motort a piros lámpánál lekapcsoló Stop-Start rendszereknél alig többet tudó, a fogyasztást a hétköznapokban a gyakorlatban csak minimálisan befolyásoló rendszerekkel felszerelt autóknál is érvényesíthetnek a gyártók CO2-emissziós jóváírást.
Bár a néhány watt teljesítményt leadó, legfeljebb csak a hosszú állás idején az akkumulátor csepptöltésére elegendő napelem érdemben képtelen befolyásolni az autó fogyasztását, ez is olyan innovációnak minősül az EU szerint, melynek hatékonyságát a gyártó független szakértővel bizonyíthatja és emissziós korrekciót kaphat az adott típusra.
De nem csak öko-innovációval lehet szépíteni a számokon. Ha Gru tényleg le akarná gyártani a kocsiját néhány főgonosz kollégája számára, nem is kéne foglalkoznia az egésszel, mert az évente 1000 darabnál kevesebb járművet gyártó cégek autói nem esnek az emissziós kibocsátási szabályok alá. (A szabály a nagy konszernek luxusmárkáira nem vonatkozik, csak kis, manufakturális cégek autóira.) De ha nagyobb sorozatban gyártaná a füstokádó rakétaautót, akkor is volna mozgástere. Létezik ugyanis egy Szuperkredit-rendszer, mellyel a különösen csekély károsanyag-kibocsátású autókat is gyártó cégek egyéb járművei lehetnek kicsit szennyezőbbek az EU szerint. Így ha egy vállalat gyárt olyan kocsit is, melynek 50 g/km vagy kevesebb a CO2-emissziója (elektromos vagy plug-in hibrid autók), akkor annak a kocsinak az értéke kettőt ér, legalábbis még jövőre. 2021-ben már 1,67-nek, 2022-ben 1,33-nak kell számolni az ilyen extra alacsony kibocsátású kocsikat.
Vagyis egy elektromos autó mellett egy 8,2 literes benzinfogyasztású autó jövőre pont két darab 95 g/km emissziójú autónak fog megfelelni az EU szempontjából. Ha pedig a benzines kocsin még napelemes napfénytető is van, LED-esek a lámpái és vitorlázni is képes, akkor a hétköznapi, valódi fogyasztásától függetlenül további hipotetikus grammokat vonhat még le a szabványosan mért értékből a gyártó.
A CO2-emissziós értékeket korrigáló tényezők akár magyar nyelven is böngészhetők az EU nyilvános joganyagai között.
(Fotó: Wikimedia Commons, Pixabay, Needpix)