Így zajlott a Virgin Galactic első kereskedelmi űrutazása 2023 / 06 / 30 / Bodnár Barna

A Galactic 01 elnevezésű küldetés tegnap, helyi idő szerint délelőtt 10:30-kor indult az új-mexikói Spaceport America űrreptérről és körülbelül 58 perccel később érte el a szuborbitális teret. Alábbi összefoglaló videón az látszik, hogy a repülő eléri a 85 kilométeres magasságot, majd néhány perc lebegés után visszaindul az űrkikötőbe, és 11:42-kor landol. A Galactic 01 utasai, akik megtapasztalhatták a mikrogravitációt, az olasz légierő és az ország Nemzeti Kutatási Tanácsának (CNR) soraiból kerültek ki: Walter Villadei, ezredes, Angelo Landolfi alezredes és Pantaleone Carlucci, a CNR sztratoszférikus és légi indító platformjainak stratégiai projektkoordinátora. A háromtagú csapat különféle tudományos felszereléseket vitt magával a repülésre, egyikük például egy biometrikus „adatruhát” viselt, amely nyomon követte, hogyan reagál a teste a mikrogravitációra. Az olaszok mellett a repülőn volt még Colin Bennett, a Virgin Galactic űrhajós kiképzője, illetve Mike Masucci és Nicola Pecile a repülőgép kapitánya és pilótája. Az utasok hivatalosan is átlépték az űr határát, legalábbis a NASA és az amerikai légierő is a 80 kilométeres tekinti választóvonalnak. Vannak szakértők, akik ezzel nem értenek egyet, szerintük 100 kilométer magasságban, az úgynevezett Kármán-vonalnál kezdődik a világűr. A Virgin Galactic második kereskedelmi járata, a Galactic 02 augusztus elején indul majd, és a cég onnantól kezdve havi rendszerességgel repíti majd ügyfeleit a szuborbitális magasságba. (Borítókép: Virgin Galactic)
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.