Ilyen, amikor az AI közli veled, hogy otthagyott a barátnőd

2024 / 10 / 14 / Pőcze Balázs
Ilyen, amikor az AI közli veled, hogy otthagyott a barátnőd
Az amerikai iPhone-tulajdonosok rövidesen elkezdhetik kipróbálni a készülékek mesterséges intelligencia szoftvercsomagját, az Apple Intelligence-t. Egy, a programot tesztelő fejlesztő azonban már kapott egy kis ízelítőt abból, amikor egy MI értelmezi a telefonunkra érkező SMS-eket, chat üzenetváltásokat.

"Már nincs kapcsolatban; kéri a tulajdonait a lakásból" - foglalta össze Nick Spreen mobilja az üzeneteket, amelyek a New York-i programozó iPhone-jára érkeztek a most már csak volt barátnőjétől - számolt be az Ars Technica. Az X-en megjelent bejegyzés szerint a feladó hölgy a Telegramon keresztül juttatta el Spreenhez az elbocsátó szép üzeneteit, ráadásul a férfi születésnapján.

"Azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy milyen egy szakítás Apple Intelligence-es összefoglalója"

- írta a fejlesztő, mielőtt megosztotta az értesítésről szóló képernyőfotót. A lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az összefoglaló helytálló, hiszen az üzenetekben olyan gondolatok szerepeltek, mint hogy "nem hiszem el, amit tettél, fejezzük be, kérem a cuccaimat", miután a pár összeveszett egy bárban, majd a férfi távozott. Nick Spreen szerint "nem rossz dolog", hogy az értesítés távolságtartóan fogalmazott, mint egy "személyi asszisztens, aki mindig profi marad, akire mindig számíthatsz".

Az Apple Intelligence egyelőre tesztüzemben van; Amerikában körülbelül két hét múlva debütál, Európában a helyi törvények miatt egyelőre nem lesz elérhető. A szoftvercsomag MI-alapon próbál ráérezni, hogy melyik az a hívás, amit a "Ne zavarj" ellenére föl szeretnénk venni; szól, ha elgépelünk valamit; könnyebben keres, akár szabadszavasan, a képeink között; kedvesebbre vagy hivatalosabbra alakítja az emailjeinket, illetve, amint látjuk, például összefoglalja a hosszú üzeneteket, amiket kapunk.

Jó hír lehet a pórul járt fejlesztőnek, ha új pár után nézne, hogy a TechCrunch-on beszámoltak arról, hogy valaki közel háromezer, egészen pontosan kétezer-nyolcszáznegyvenhárom állásra jelentkezett egy mesterséges intelligencia segítségével, ami az önéletrajzoktól kezdve a motivációs leveleken át mindenre figyelt a folyamat során. Ha pedig ez lehetséges, akkor valószínűleg az ismerkedős oldalak lesznek a következők, amelyeken egy szoftver elvégzi helyettünk a munka javát, nekünk csak találkoznunk kell azzal, aki hajlandó rá.

(Borítókép: Getty Images)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.