Itthon nem lesznek elérhetőek az új iPhone-ok legfontosabb újdonságai, és ez már Brüsszelt is zavarja

2024 / 06 / 30 / Pőcze Balázs
Itthon nem lesznek elérhetőek az új iPhone-ok legfontosabb újdonságai, és ez már Brüsszelt is zavarja
Az Apple az éves fejlesztői konferenciáján végre bejelentette, hogy pontosan hogyan tervez beszállni a mesterségesintelligencia-versenybe. Ám azóta kiderült, hogy az Apple Intelligence MI-megoldásai nem biztos, hogy megfelelnek az Unió szabályainak.

Amint arról a konferencia után beszámoltunk a Rakétán, az iPhone 15 Prótól fölfele, illetve az M1-gyel vagy újabb chipekkel szerelt iPadeknél és Maceknél a kütyünk érteni fogja, hogy nagyjából mit csinálunk, és segíteni fog nekünk abban - ezt hívják Cupertinóban Apple Intelligence-nek. Például MI-alapon próbálnak ráérezni az eszközök, hogy melyik az a hívás, amit a "Ne zavarj" ellenére föl szeretnénk venni; szólnak, ha elgépelünk valamit; könnyebben keresnek, akár szabadszavasan, a képeink között; kedvesebbre vagy hivatalosabbra alakítják az emailjeinket, esetleg összefoglalják a hosszú üzeneteket, amiket kapunk, és így tovább. Ezek nem nagy dolgok, ám praktikusak, és a cég ígéretei szerint biztonságosak - vagyis végre szabad szemmel látható változásokat, és ezzel fellendülő telefon-eladásokat hozhatnak. Illetve az EU-ban csak hozhatnának.

Az Apple ugyanis bejelentette, hogy "nem hiszik, hogy idén ezek a megoldások eljuthatnak az európai felhasználókhoz".

A The Verge-ön olvasható cikk idézi a cég közleményét, amely ugyan nem kifejezetten szűkszavú, mégsem árulja el, hogy pontosan mi áll a döntés hátterében. Ami biztosnak tűnik, hogy az Apple Intelligence mellett nem fogjuk tudni kipróbálni a telefonunk képének számítógépes tükrözését, és a közös videónézést, zenehallgatást, azaz a megújult SharePlay-t sem. Ezek ugyanis a vállalat szerint nem biztos, hogy megfelelnek a digitális piacokat szabályozó törvény (DMA) eszközök közötti együttműködést, azaz interoperabilitást kikötő részeinek. Az utóbbi két esetben ez érthető: hogy csak a Mac számítógépünkön láthatjuk az iPhone-unk képét, a Windows laptopunkon nem, vagy hogy csak az iPhone-os barátainkkal nézhetünk FaceTime videóhívásban filmeket, valóban nem az átjárhatóság jegyében születtek. Ugyanakkor az Apple Intelligence esetében a pontos ok már kérdéses. Mindez Margrethe Vestager biztos, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök szerint

"döbbenetes beismerése" az Apple versenyellenességének,

számolt be a 9to5Mac. A DMA ugyanis a tech óriásokat, "kapuőröket" szeretné rábírni arra, hogy ne éljenek vissza a piaci fölényükkel más vállalkozások kárára - ennek szellemében az Apple már több engedményt tett Európában. A Rakétán összegyűjtöttük az iPhone-okat érintő változásokat, mint az alternatív alkalmazás-piactereket, vagy a szabadabban működő böngészőket. Hogy az Apple Intelligence hogyan változik majd meg a DMA hatására, remélhetőleg az új iPhone-ok szeptemberi bemutatójáig kiderül. Az Apple a közleménye szerint "elkötelezett" abban, hogy együttműködjön az Európai Bizottsággal.

Kiderült, mit fog tudni az iPhone-okba érkező mesterséges intelligencia Az iOS 18-cal az Apple készülékein is megjelennek a generatív mesterséges intelligenciához kapcsolódó funkciók, ám lehetséges, hogy az Apple Intelligence szolgáltatás előnyeit csak előfizetési díjért cserébe élvezhetik majd a felhasználók.


Úton a fúziós energia felé: rekordot állított fel a japán tokamak
Úton a fúziós energia felé: rekordot állított fel a japán tokamak
Méghozzá nem csak elvileg, ez egy olyan rekord, amit hivatalosan is elismert a Guinness Világrekordok. A most elért eredmény az ITER és a DEMO reaktorok számára is fontos lesz a jövőben.
A GTA és a mesterséges intelligencia találkozása megmutatja, milyen lehet a videojátékok jövője
A generatív MI olyan jó munkát végzett, hogy akár azt is gondolhatnánk, hogy valódi felvételt látunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.