Íme a légitaxi, amivel az Uber az egekre is kiterjeszti az uralmát

2020 / 01 / 08 / Bobák Áron
Íme a légitaxi, amivel az Uber az egekre is kiterjeszti az uralmát
A Hyundai által kifejlesztett repülő igencsak impozáns látvány élőben, és nagyobb, mint amilyennek elképzelnénk egy légitaxit.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A 2020-as évek egyik meghatározó témája kétségkívül a légitaxik lesznek, hiszen az elmúlt években számtalan kisebb (pl. Lilium) és nagyobb (Airbus, Boeing) cég kezdett bele saját jármű fejlesztésébe. Bár a sokat emlegetett "repülő autó" kifejezés ezekre az eszközökre nem állják meg a helyüket, hiszen nem kerekeken közlekednek, de ettől még semmivel sem lesz kevésbé futurisztikus, amikor ezek a fura repülőgép-helikopter hibridek néhány év múlva elárasztják az eget.

A legújabb csatlakozó a Hyundai, akik elég erős belépőt produkáltak, hiszen a CES-en nem csak bemutatták a saját légitaxijuk prototípusát, de azt is bejelentették, hogy az Uber fogja üzemeltetni őket. Figyelembe véve, hogy az utazásmegosztó vállalat mit csinált a hagyományos taxik piacán, nem is kétséges, hogy ezzel a Hyundai légitaxija rögtön az egyik legígéretesebb aspiránsként emelkedik ki a népes mezőnyből.

És hogy milyen az egyelőre név nélküli repülőgép? Nagy. A CES-en kiállított, életnagyságú prototípus nagyjából akkora, mint egy helikopter, 11 méter hosszú, viszont a 15 méteres szárnyfesztávolsága és a számtalan rotor miatt valahogy mégis impozánsabb benyomást kelt.

Ahogy a hatalmas, egyenként 3,2 méter átmérőjű légcsavarok méltóságteljesen forogtak a fejünk felett, nem kételkedtünk benne, hogy a vas akkor is a levegőben maradna, ha egy-kettő tönkremegy közülük. Annál rémisztőbb volt a gondolat, ahogy a rotorok teljes sebességgel forognak a fejünk felett, mert - ahogy a képeken is látható - a legalsó légcsavarok közvetlenül a fülke felett helyezkednek el. Az is nyilvánvaló, hogy a rendhagyó méretei miatt a Hyundai repülőjét nem arra találták ki, hogy kocsi helyett ilyennel járj munkába - a gép nemhogy egy garázs tetején, de egy kisebb kertben sem tudna kényelmesen leszállni, ehhez kifejezetten erre épített légitaxi-állomásokra lesz szükség, aminek a terveit már korábban bemutatta az Uber.

A légitaxin amúgy 2x3 légcsavar van, három kizárólag a felszállást szolgálja, három viszont dönthető, így a levegőben ezek hajtják a gépet. A rengeteg rotorra szükség is van, hiszen a Hyundai légitaxija több mint háromtonnás, vagyis nehezebb, mint egy átlagos személyautó. A kapacitása is nagyjából a személyautókhoz hasonlítható, hiszen a pilóta mellett összesen négy utas fér el benne.

A technikai oldalnál maradva: a gyári adatok szerint a gép csúcssebessége 290 km/h, de a normál sebessége 240 km/h és legfeljebb száz kilométert tud megtenni. Városi közlekedésre tehát több, mint tökéletes lehet, a repülőgép- és helikoptergyártóknak viszont egyelőre nem kell attól félniük, hogy a Hyundai elveszi a piacukat. Városi felhasználásra viszont kétségkívül sokkal alkalmasabb, mint bármilyen mai repülőtechnológia, már csak azért is, mert a teljesen elektromos hajtásnak köszönhetően a Hyundai szerint a gép zajterhelése mindössze 55 decibel, amikor elrepül felettünk, vagyis halkabb, mint egy légkondi.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.